Sajtóképen az Amazon okostelefonja

Hirdetés

Az Amazon első táblagépének bejelentését követően szinte azonnal szárnyra kaptak az online áruház saját fejlesztésű telefonjával kapcsolatos pletykák is, melyek eleinte csupán minden alapot nélkülöző spekulációnak bizonyultak. Az elmúlt évek során azonban egyértelművé vált, hogy az Amazon saját ökoszisztéma kiépítésével igyekszik ringbe szállni a telefonok és táblagépek túltelített piacán, hiszen az alaposan átdolgozott Android platform köré épülő Kindle Fire sorozat is a saját alkalmazásbolt, webáruház, zene- és könyváruház, valamint videotár elérésre hivatott. Az Amazon saját okostelefonja szintén ezen online „felhőre” épül majd, ám emellett exkluzív vezérlésével is igyekszik kitűnni a konkurens megoldások közül.


[+]

A szilikon védőtokba burkolt készülék fotóit megszellőztető BGR nemrég egy hivatalos – vagy legalábbis annak tűnő – sajtófotót is közzé tett, mely mellett néhány további részlettel is szolgált egy bennfentes informátorának köszönhetően. Az Amazon készülékének előlapján található 5 kamera közül 4 infravörös modul lesz, mely a szem követésével különleges 3D hatás elérésére lesz hivatott a menürendszerben, alkalmazásokban és az online webáruházban egyaránt. Az infravörös szenzorok emelett érintés nélküli kézmuzdolatok követésére is alkalmasak lesznek, mely minden bizonnyal a készülék legegyedibb szolgáltatása lesz.

Azóta történt

  • Rövidesen érkezik az Amazon Phone

    Az Amazon beharangozó videója is megerősítette a saját fejlesztésű okosteefon érkezését.

  • Bemutatkozott a Fire Phone

    Számos exkluzív szolgáltatással érkezik az Amazon szemkövetési technológiákat is felvonultató, egykezes használathoz optimizált okostelefonja.

  • Bezuhant a Fire Phone ára

    A száz dollár értékű ajándékcsomag ellenére az eredeti ár kevesebb mint harmadáért adja kártyafüggetlenül saját okostelefonját az Amazon.

Előzmények

Hirdetés