Hirdetés

MWC 2019: Sokkal kevésbé bétás a Mate X, mint gondoltuk

A barcelonai kiállítás idén két dologról szól: 5G és hajlítható kijelzős termékek. Tegnap megírtuk, hogy az összes ilyen hajlítható eszközt eddig csak vitrin mögött láttuk, ám most lehetőségünk nyílt a Mate X-et kipróbálni. Nem tartott sokáig a történet, ráadásul a zsanért tilos is volt fotózni, de így is megdöbbentően újszerű egy ilyen masinát kézben tartani. És nyitogatni.


[+]

A Huawei a Samsunggal ellentétben kívülre tette a kijelzőt az első ilyen eszközüknél (ami egyszerre telefon és tablet), emiatt összecsukva is legalább az egyik irányból úgy néz ki, mint egy hagyományos okostelefon, csak kicsit vaskosabb, de tényleg csak picit, használat közben ezt kvázi nem is érezni. A másik oldalra kerültek a kamerák, illetve egy kis kiálló gomb, csak akkor lehet kihajtani az eszközt, ha ezt megnyomjuk, ilyenkor kicsit el is engedi a termék egyik fele a másikat. És rögtön lehet hajtogatni.


[+]

Ez pedig azért elsőre egy nagyon furcsa élmény. Hogy évek, évtizedek alatt mégiscsak az lett belénk nevelve, hogy ezt lehetőség szerint ne csináljuk, mert el fog törni. Ez viszont itt tényleg hajlik, de ami ennél talán sokkal fontosabb, hogy a végállásban, amikor már majdnem négyzetes a kijelző, teljesen kisimul a termék, nem hullámos, nem gyűrött a felület, nem csillan meg rajta furán a fény, ilyen szempontból jóval kiforrottabbnak tűnt a konstrukció, mint ahogyan arra számítottunk.


[+]

A kezelőfelület egyelőre még érezhetően nincs kész, viszont ami működik, az gyorsan működik. És elég hamar rájön a szoftver, hogy most milyen állapotban van a telefon, ehhez mérten kapcsolgatja be a kijelző másik felét és változtatja meg a látható tartalmat. Ha félállásban van (nem teljesen kinyitva), akkor is működik az érintésvezérlés, de ez az állapot hosszabb távon nyilván nem életszerű, vagy becsukva használjuk, vagy pedig teljesen kinyitva.


[+]

Pár helyen már hozzáigazították a funkciókat is a formához, a fotózás tipikusan ilyen, ha portré módban vagyunk és az összecsukott telefont használjuk, akkor a fotóalany a hátlapi kijelzőn láthatja is magát, miközben a kép készül. Van ebben még bőven potenciál (például csoportos videohívásnál, prezentációnál), de relatív kevés időnk volt nyomkodni a Mate X-et, aminek a hazai forgalmazásáról még nem lehet biztosan tudni, de az már fix, hogy eleinte nem lesz nálunk, talán az év második felében pár darab érkezhet majd az országba. Az viszont biztos, hogy bár voltak félelmeink azügyben, hogy egy nagyon kezdetleges, esetlen, hímestojásként kezelendő terméket fogunk majd óvatosan megtapogatni, ezek nem igazolódtak be. A Mate X ugyan nincs még kész, de simán hihető, hogy a második negyedévre ígért forgalmazás kezdetére már valóban oda lehet adni a vásárlóknak.

MWC 2019 utazásunkat a SEAT támogatta.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés