MWC2011: Samsung Galaxy S II

A mai (azazinkább tengapi) Samsung sajtótájékoztató szinte teljes egészében a Galaxy S utódjáról a Galaxy S II-ről szólt. A mobilt gyakran emlegették a revolutionary, azaz forradalmi jelzővel; utóbbi szerintünk azért egy csöppet túlzás, de az biztos, hogy az androidos készülékek egyik új királyaként tekinthetünk rá. A telefonba egy kétmagos, 1GHz-en ketyegő Orion feldolgozó egység került, amely mellé egy négymagos grafikus processzor és 1 GB LP-DDR2 RAM került. A Super AMOLED Plus technológiájú kijelzőről szinte mindent tudni lehet a felbontásán kívül: egy 4,3 hüvelykes darabbal van dolgunk, amely állítólag élesebb képet produkál és jobb kontrasztaránnyal rendelkezik, mint a Super AMOLED. Ezt nem tudjuk még bizonyítani, hiszen nem volt nálunk eösszehasonlítási alapként egy Wave vagy egy Galaxy S, de azt kijelenthethük: az új képernyőnek remek képe van, élénk színekkel és nagy betekintési szöggel, valamint real stripe  matrixos felépítése van (az eddigi pentile matrix helyett). A 8,49 milliméter vekony és 116 gramm tömegű masina egy 1650 mAh-s akkumulátort kapott, elöl egy 2 megapixeles, hátul pedig egy 8 megapixeles kamera figyel, utóbbival 1080p-s Full HD videókat is rögzítetünk, amelyeket reccenésmentesen le is tudunk játszani. Egy három tengelyes giroszenzor és gyorsulásérzékelő is helyet kapott az újabb galaxisban, ezek mellett képes a 21 MBps-es HSPA+ ra és az 5ghz-s WiFi-re is.

A készüléken a Gingerbread nevű Android 2.3 fut, amelyet egy teljesen új, 3D hatású felhasználói felülettel egészítettek ki a koreai gyártó programozói. A Samsung telefonokról ismert Touchwiz UI 4.0-ás változatát kapjuk, amelyet a csempés elrendezésű, teljes mértékben testreszabható készenléti képernyő és egy függőlegesen görgethető főmenü jellemzi.

Szoftveres oldalon is rengeteg az újítás, a Samsung keményen elkezdte nyomatni az úgynevezett HUBokat, amelyek kvázi azonos témakörbe tartozó információkat gyűjtenek egy alkalmazás zászlaja alá. Ilyen a már ismert Reader's Hub (ebook és elektronikus magazinok) és a Social Hub (az SNS fiókokat szippantja be), de kapunk két új HUBot is. Az egyik a Music Hub, amely, mint a neve is mutatja, zenelejátszásra szakosodik; a lejátszó alkalmazás mellett természetesen egy zeneboltot is kapunk. A másik újdonság a Gamer's Hub, amely a Galaxy S II-re megjelenő prémium játékokat gyűjti össze, melyek nagy része hálózatban is játszható. Fontos még megjegyeznem, hogy a készülék teljes körű Flash-támogatással rendelkezik, azaz ugyanaz a Flash 10.1 dübörög benne, mint amit legutoljára a Galaxy Taben láthattunk.

A felsorolt funkciók mellett a hangzást is fejlesztették, továbbra is képes az 5.1 kivezérlésre, valamint új fícsörként extra mélyhang-kiemelést is kapunk. Az Android rendszer biztonságosabbá tételével és az enterprise alkalmazások támogatásával is sokat pepecseltek a koreai óriás mérnökei, egy Sybase Mobile Device Management rendszert integráltak a masinába, valamint kibővített Exchange szinkronizációt is kapunk. A telefonon lévő adatainkat bármikor titkosíthatjuk, a home gomb dupla megnyomására elővarázsolható hangvezérlő alkalmazás segítségével pedig szinte bármit megtehetünk, ha a megfelelő szavakat a telefonba üvöltjük; sőt, akár üzeneteket is írhatunk a beszédet szöveggé alakító (text-to-speech) algoritmus segítségével.

A Lost Phone Management szolgáltatással a lopás és a telefon elhagyása ellen védekezhetünk, a cucc rengeteg funkcióra képes. Interneten keresztül lezárhatjuk a telefont, üzenetet írhatunk rá, ami a főképrenyőn jelenik meg, megcsörgethetjük, követhetjük a mozgását a térképen, limitálhatjuk  és monitorozhatjuk a hívásokat, sőt: a SIM-kártya cseréje esetén üzenetet is kapunk.

A gép két konstrukcióban kapható, az egyik 4 GB, a másik pedig 8 GB belső memóriával van szerelve, a pontos megjelenési dátum pedig sajnos még nem ismert. Egy nagy szerencse folytán sikerült bejutnunk az úgynevezett Demo szobába, ahova rajtunk és az előadókon kívül alig néhány újságíró jutott be, így sikerült megnyomkodnunk a telefont, amit természetesen videóra is vettünk; rossz hír viszont, hogy rengeteg minden nem működött a kiállított modellen, így sok újdonságot nem tudtunk kipróbálni. A videó valamikor hajlanban fog kikerülni az oldalra a vágási munkálatok miatt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés