Magyarországon is bemutatkoztak a Microsoft újdonságai

A Microsoft a mostanság, többek között az Európában egyedi fények és kialakítás miatt, felkapott Tesla Budapest Klubban tartotta viszonylag nagyszabású sajtótájékoztatóját, ahol természetesen az idei csúcsmodellek, vagyis a Lumia 950 és 950 XL és az alsó kategóriás Lumia 550 készülékek hármasa képezte a fő témát, amik november végétől itthon is forgalomba kerülnek.


[+]

A különféle zenei elemekkel, valamint részletes információk közlésével tarkított eseményen nem csupán a Windows 10 operációs rendszert futtató mobilokat lehetett megnyomogatni, hanem végre fény derült arra, miért nevezik a mai okostelefonokat valóságos számítógépeknek. A két új zászlóshajónál demonstrálták az írisz szkenner működését, ami egy infravörös fényből és kamerából áll, ezáltal sötétben, nappal, vagy szemüvegen is működik, méghozzá egész gyorsan és jó hatásfokkal.

Microsoft Lumia 950 XL
Microsoft Lumia 950 XL [+]

151,9 x 78,4 x 8,1 milliméteres Lumia 950 XL igazi zászlóshajó, hiszen egy Gorilla Glass 4 üveg által védett, 5,7 hüvelykes, QuadHD felbontású AMOLED panel található az előlapján, a burkolat alatt pedig folyadékhűtéssel küzd a készülék a nyolcmagos processzorral ellátott Snapdragon 810 SoC túlmelegedése ellen.

Microsoft Lumia 950 XL
Microsoft Lumia 950 XL [+]

A 3 GB RAM mellett kiemelendő még a Carl Zeiss optikával ellátott 20 megapixeles PureView fényképező, az USB Type-C csatlakozó, és a 3340 mAh kapacitású akkumulátor. Kipróbálva a készüléket egyértelműen látszik, hogy a mobilos Windowst gyerekjáték futtatnia a hardvernek, villámgyors a rendszer, bár a műanyag hátlap némileg csalódás sajnos.

Microsoft Lumia 950
Microsoft Lumia 950 [+]

A 145 x 73.2 x 8.2 milliméteres dimenziókkal rendelkező Lumia 950 egy fokkal visszafogottabb teljesítménnyel rendelkezik, de a Gorilla Glass 3 üvegvédelem, az 5,2 hüvelykes, 1440 x 2560 pixel felbontású AMOLED panel, valamint a hatmagos processzor is magában foglaló Snapdragon 808 lapka egyáltalán nem olyan specifikáció, ami miatt bármelyik telefonnak is szégyenkeznie kellene.

Microsoft Lumia 950
Microsoft Lumia 950 [+]

A Lumia 950 ráadásul ugyanúgy 3 GB RAM-ot kapott, és nem maradt el a 20 megapixeles kamera, a C-típusú USB interfész sem, az energiaellátást pedig egy 3000 mAh-s telep biztosítja. A szoftver itt sem akadozott, bármire nyomtam rá, azonnal megnyílt, látszik, hogy nagyon odafigyeltek az optimalizálásra.

Microsoft Lumia 550
Microsoft Lumia 550 [+]

A Lumia 550 már az úgynevezett elérhető árú termékek között versenyez, és 136,1 x 67,8 x 9,9 milliméteres méretekkel hívja fel magára a figyelmet. Az alsó kategóriában a 4,7 hüvelykes, HD felbontású megjelenítő több is mint elég, a kép éles, bár nem annyira szép, mert az előbb említett kütyük esetén.

Microsoft Lumia 550
Microsoft Lumia 550 [+]

A négymagos processzor, a Qualcomm MSM8909 Snapdragon 210 lapka, valamint az 1 GB-nyi rendszermemória még mindig bőven elég az operációs rendszer gyors futtatásához. A kezes kis eszköz egyébként sikeres lehet, hiszen a béta szoftver pillanatnyi megdöccenésén kívül abszolút használhatónak tűnt.

Microsoft Display Dock
Microsoft Display Dock [+]

Az első bekezdésben feltett kérdésre, vagyis hogy miért számítógépek már a csúcskategóriás mobilok, egy egyszerű dokkoló adja meg a választ. A Display Dock névre keresztelt eszköz kábelek segítségével vetíti ki a telefonok (csak az új Lumiák kompatibilisek egyelőre vele, szolgáltatói kínálatban együtt is kapható lesz velük) képét nagyobb monitorokra, ilyenkor pedig maga az interfész is asztali nézetre vált, rendkívül hasznos, bár a 29 990 forintos ára sem annyira filléres mulatság. A hozzá tartozó vezetéknélküli billentyűzettel és egérrel nagyon frankón működik együtt, tényleg lazán ki lehet váltani vele egy PC-t, persze csak alapműveletek vagy mobilos játékok esetén. Van rajta három USB 2.0 port, egy USB Type-C, egy DisplayPort és egy HDMI csatlakozó is.

Azóta történt

  • Mobilarena TV: Váltás nagyobb ablakra

    A Lumia 950 lesz adásunk főszereplője, no meg a hozzá kapható Display Dock, amivel számítógép jellegű eszközt varázsolhatunk a telefonunkból.

  • Microsoft Lumia 950 XL - ablakcsere a tizediken

    Megérkezett a legütősebb Windows 10-es referenciakészülék, amely nem kevesebbet ígér, mint kiegészítővel zsebszámítógéppé alakítást. Ám készen áll-e a dolog a nagyközönségnek?

  • Microsoft Lumia 950 - kiment a ház az ablakon

    Új oprendszer, új funkciók, új lehetőségek, új csúcsmodell. De az új ablak mellett még bemásznak a bogarak, bőven kell dolgozni a szigetelésen. Az viszont már látszik, hogy ha összeáll, akkor nem lesz rossz.

Előzmények

  • Microsoft Band - a bóvlinak látszó tudás

    Roppant satnya élőben a Microsoft Band, viszont tényleg az egyik legjobb olyan termék, amit csuklóra kell rögzíteni és kommunikál a telefonnal. Ráadásul mindhárom nagy platformmal működik.

Hirdetés