Megjelent a Beats Studio Buds+

Három új szín, köztük egy átlátszó, erősebb zajszűrés és hosszabb üzemidő az új TWS fülhallgatóban.

Fekete-arany, elefántcsont fehér és átlátszó színekben megjelent a Beats Studio Buds Plus (vagyis Studio Buds+) vezeték nélküli fülhallgató. Az Apple Magyarországon 79 990 forintot kér majd el az eszközért, ez tízezer forinttal több, mint a Buds Studio alapmodell ára, viszont egyelőre megjelenési vagy szállítási dátum nincsen, bár a termékoldal már él. A fülhallgató Apple és Android eszközökkel is együttműködik, iOS és Android rendszerhez is van gyors párosítás és mindkét rendszerrel megkereshető a fülhallgató (Lokátor és Készülékkereső), támogatott a multipont, a töltőtok pedig USB-C csatlakozón vagy Qi-n keresztül tölt.

Hirdetés

(forrás: Apple) [+]

A fülhallgatók 5 grammot nyomnak, méretük 15 x 20,5 x 18,5 mm, míg a tok 49 gramm (fülesekkel együtt 59 gramm) és 25,5 x 72 x 51 milliméter. Látványos változás a fülhallgatón van, de apró: három új szellőzőcsatornáról van szó, melyekkel jobb nyomáskiegyenlítésre képes a hallójáratban ülő eszköz. Ezzel és az új, háromszor nagyobb méretű mikrofonokkal együtt állítólag kétszer jobb a transzparens mód és másfélszer erősebb az aktív zajszűrés. Maradt az érintőfelület, mint parancsbeviteli forrás és továbbra is támogatott az Apple 3D Audio térhangzása, de bizonyos korlátokkal (csak Dolby Atmos tartalom esetén kapcsol be automatikusan, a felhasználó által nem beállítható, mint a Spatial Audio az AirPods Pro 2-ben), valamint van érintés nélküli Hey Siri!

(forrás: Apple) [+]

A kialakítás IPX4-es, az üzemidő pedig egy órát javult, ezzel az Apple állítása szerint 9 órányi folyamatos zenelejátszást biztosít a fülhallgató, a tok pedig három teljes újratöltésre elegendő energiát tárol, amivel 36 óra a teljes akku-üzemidő. Adott a gyorstöltés, öt percet a tokban töltve a fülhallgatók egy órányi lejátszásra elegendő energiát szívnak magukba.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Beats

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés