Még mindig az iPad vezet a tabletpiacon

Annak ellenére, hogy a leszállítások számát tekintve éves szinten 24,8 százalékos visszaeséssel kell számolnia az Apple-nek az iPadek esetén, 24,5 százalékos piaci szelettel a táblagép még mindig az első helyen áll a 2015 utolsó negyedévi statisztikákat figyelembe véve. Az almás cég összesen 16,1 millió darabot küldött a boltokba október és december között, ebből az IDC elemzései szerint 2 millióra tehető a bivalyerős A9X chipsettel szerelt iPad Pro. Ugyanebben az időszakban a Microsoft 1,6 millió Surface Pro 4-et és Pro 3-at tudott leszállítani.


[+]

Az Apple után a Samsung a második 9 millióval, ami 13,7 százalékos részesedésre volt elegendő, de a dél-koreaiak sem nyugodhatnak meg, hiszen éves szinten nekik is 13,7 százalékos csökkenést kell lenyelniük. A két techóriással szemben az Amazonnál bonthatják a pezsgőt, a YoY (Year over Year) szerint felmutatott 175,7 százalékos javulás (1,9 millióról 5,2 millióra) hatalmas eredménynek számít, hiszen a harmadik helyet kaparintották meg 7,9 százalékkal. A 3,2 millió tabletet leszállító Lenovo a negyedik, 2,2 millióval pedig a Huawei az ötödik. Összesen egyébként 65,9 millió tablet került fel az üzletek polcaira 2015 utolsó három hónapjával, ez 13,7 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi eredményekhez képest.


[+]

2015 egészét tekintve az Apple állt fel a dobogó legfelső fokára 49,6 millió leszállított iPaddel (21,8 százalékos csökkenés 2014-hez képest), a Samsung itt is a második 33,4 millióval (16,1 százalékos negatív mérleg), a Lenovo viszont ebben a rangsorban már a harmadik (11,2 millió), az Asus a negyedik (7,1 millió), a Huawei pedig újfent az ötödik (6,5 millió).

Előzmények

Hirdetés