Már készülnek az „iPhone 7” lapkái?

Hirdetés

Az Apple általában titokban tartja, hogy melyik hardveres komponense melyik gyártótól vagy beszállítótól származik, az óriáscégnek azonban annyi partnere van, hogy nehéz minden információt a publikum elől elzárni. Éppen ezért már egy éve tudni lehetett, hogy az Apple A8 és A8X lapkákat (amelyek az iPhone 6, az iPhone 6 Plus és az iPad Air 2 készülékeket hajtják), javarészt a TSMC gyártotta és gyártja, és csak kis hányadukat a Samsung.


(forrás: BusinessWeek)

A nyáron viszont már azt is hallani lehetett, hogy a 2015-ös generáció rendszerchipjeinek nagy részéért ismét a koreaiak gyártósorai lesznek a felelősek, és az austini (USA) és giheungi (Dél-Korea) létesítmények már készen állnak a 14 nanométeres, FinFET technológiával készülő „A9” lapkák előállítására. Sőt: az ET News szerint az austini Samsung üzem már meg is kezdte az első ilyen chipsetek gyártását.

Előzmények

  • Apple iPhone 6 - a méret nem minden

    A kisebbik iPhone is sokat nőtt az elődhöz képest, de épp azon a határon van, amit egy kézzel még megerőltetés nélkül lehet használni. Nagyobb is rá a kereslet, mint a 6 Plusra.

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?

  • Apple iPad Air - szállj fel magasra

    Az amerikai vállalat frissítette táblagépes termékportfólióját, az elnevezés pedig igaznak bizonyul; az új készülék tényleg nagyon könnyű és rendkívül gyors lett.

Hirdetés