A Nokia és a Microsoft tavaly leleplezett stratégiai együttműködése jól láthatóan nem csak a Windows Phone platform licenceléséről szól, hiszen a két cég gyakorlat minden igyekszik megtenni a „harmadik ökoszisztéma” sikere érdekében. A Consumer Electronics Show alkalmával például a Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy az amerikai üzleteiben rövidesen kártyafüggetlen Lumia 800 készülékeket is vásárolhatnak az érdeklődők. A szoftveróriás lépése persze egyáltalán nem meglepő, hiszen a Windows Phone platform bukásával végleg elvesztené a mobil eszközök piacát, mellyel együtt a hosszú távú nyereséges működés is veszélybe kerülhetne. Technológiai „látnokok” szerint a számítógépek és laptopok helyét idővel szinte teljes egészében átvehetik a mobiltelefonok, internettáblák és az intelligens dokkolók.
Hirdetés
Lumia 800 a Microsoft üzleteiben
Előzmények
-
Nokia Lumia 710 - a leváltó
A csúcsgép után a kedvezőbb árfekvésű, Windows alapokra építkező Nokia járt nálunk. Sikeres lehet, jól árazták.
-
Nokia Lumia 800 - támadnak a finnek
A Lumia 800 személyében a Nokia első Windows Phone 7 alapú készülékét tisztelhetjük. Megnéztük, mit hoztak ki a finnek a Mangóból.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

Aktív témák
- Apple iPhone 17 Pro Max – fennsík
- World of Warships
- Itt van az ASUS legfrissebb, AMD platformra épülő mini PC-je
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Call of Duty: Black Ops 7
- Interactive Brokers társalgó
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- Milyen házat vegyek?
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Vivo X200 Pro - a kétszázát!
- További aktív témák...