LG: akkor érkeznek az új mobilok, amikor szükség van rájuk

Az LG Electronics pozitív negyedévet zárt előzetes pénzügyi jelentése szerint, a céges árbevétel ugyanis 16,9 billió, a működési nyereség pedig 366,6 milliárd koreai wonra rúgott, ami tekintélyes előrelépés az egy évvel korábbi eredményekhez képest. Az Android Authority ugyanakkor megjegyzi: ez koránt sem a mobilrészlegnek köszönhető, az ugyanis 10%-os eladási növekedésével együtt is veszteséges maradt, 200 milliárd wonos negatív nyereséggel zárva, hiába a remek (bár korlátozottan elérhető) V30.

Hatalmas ez a kijelző a 151,7 x 75,4 x 7,3 milliméteres házba
Remek lett a V30, ám korlátozott elérhetőségével nem tudta az LG mobilos eladásait eléggé fellendíteni [+]

A dél-koreai vállalat ezért stratégiát válthat a mobilszektorban – erről Cho Sung-jin, az LG Electronics alelnöke beszélt Las Vegasban. „Akkor fogjuk elkövetkező okostelefonjainkat leleplezni, amikor szükség van rájuk. Nem fogjuk csak azért bemutatni őket, mert a riválisaink is így tesznek.”. Az elmúlt időszakban szóba került, hogy G7 helyett a komoly sikerekből kimaradó G6 folytatása más névvel érkezhet. A G7 titulus aztán mégis felbukkant az LG oldalán, a Qualcomm Quick Charge 4.0 gyorstöltési technológia támogatási listáján, mielőtt lekerült onnan. Amikor konkrétan erre a készülékre rákérdeztek, az alelnök elmondta: „hosszabb ciklust tervezünk jelenleg futó modelljeinknek, így például a G és a V széria több variánsát bemutatni. Fontosnak tartjuk, hogy miközben nőnek az aggodalmak a lítiumalapú komponensek készleteit illetően, (termékeink) megfelelő platformra épüljenek a hosszútávú használat érdekében.”


A G6 korán, ám koros hardverrel startolt el, a G7 ezért idén kivárhat, és valamivel később, Snapdragon 845-tel érkezhet [+]

A The Korea Herald ugyanakkor megjegyzi: 11 veszteséges negyedév után az LG mobilszekciója egyszerűen szűkíteni készül portfólióján. így csökkentve veszteségein. A Mirae Daweoo Securities elemzője, Park Won-jae ugyan idén sem hiszi, hogy az okostelefonos üzletág a pozitívban köt ki, ám sikerülhet 184,7 milliárd wonra csökkenteni az éves veszteségét, ami mindenképpen előrelépés lehet. A G7 az ET News szerint egyébként valóban később, a február végi, MWC-s bemutató helyett inkább március közepén érkezhet, április 20-át követő piacra kerüléssel, ezzel garantálva, hogy a csúcsmobilnak jusson a Snapdragon 845-ből, melynek kezdeti készletei jó eséllyel a Samsungot illetik meg, lévén az ő gyártósorairól gördül le a Qualcomm által tervezett SoC. Idén tehát még maradhat a G és a V széria, az USPTO-nál ugyanakkor bejegyezték az LG Icon, Iconic, Aicon és Aiconn neveket, ami Evan Blass szerint jele lehet az új sorozatnevek bevezetésének. Az Icon titulus egy okostelefont, az Iconic pedig egy okosórát takarhat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

  • Márciusban várható az LG G6 utódja

    A The Investor értesülései szerint az LG idei csúcsmobilja nem az MWC-n kerül bemutatásra, ami alátámasztja az eddigi feltételezéseket.

  • LG V30 - vezércsel

    A dél-koreai gyártó rendkívül szűkre vette a kávákat a hathüvelykes P-OLED kijelző körül, megmaradtak a kiváló zenei képességek és elvileg a készülékház is elég strapabíró.

  • LG G6 - hozza a kötelezőt

    A tavalyi, moduláris csúcsmodell után most a biztonsági játékot választották a dél-koreaiak: remekül működik a G6, kimondottan elegáns, vannak benne jó extrák, de az állunkat sajnos nem kell a padlón keresnünk.

  • LG G6 Compact?

    Az LG számos G6 variáció megnevezését védette le, köztük igen ígéretes szókapcsolatokat is, mint G6 és Compact.

Hirdetés