Egyértelmű, hogy óvatosan játszik a Google, ha a Pixel tabletről van szó. Az eszköz jelenleg az EVT fázisban tart, egyes darabok már átestek a teszteken, ebből pedig kiderült, hogy 10,95 hüvelykes képátlóval rendelkezik majd a tablet kijelzője, amivel a Samsung Galaxy Tab S7 és S8, illetve az Apple iPad Air vagy iPad Pro kategóriájába esik majd a Google saját táblagépe. Mondhatni egyébként, hogy a 11”-es kijelzőméret standard lett az elmúlt években a táblagépeknél. Ezen felül kiderült még, hogy a Pixel tábla 128 vagy 256 GB-os tárhelyopciókkal kerül majd piacra, nem túl meglepő fordulat.
A Google által az I/O-n bemutatott renderkép arról, milyen lesz a Pixel tablet külleme. (forrás: Google) [+]
Ami érdekesebb, hogy a Pixel táblagép az adatok alapján támogatja majd az USI szabványú érintőtollakat és ceruzákat, a Google állítólag készül egy saját fejlesztésű, USI 2.0-ás kiegészítővel is. Szintén érdekesebb, hogy a Pixel tablet lehet az első készülék, ami kizárólag a 64-bites verzióját támogatja majd az Android 13-nak, az első generációs Tensor által hajtva.
A Pixel táblagép hátlapi kamerája. (forrás: 91Mobiles) [+]
Ahogy kijelzőben, úgy kamerás fronton sem kockáztat a Google, a Google Camera alkalmazás kódja szerint Sony IMX355-ös szenzorokat kap a Pixel tablet, egyet előre, egyet hátra. Ez ismerős lehet, a Google Pixel 3 óta használja a Google, a cég 2018-as táblagépes próbálkozása, a Pixel Slate is ezt használta. Ezen információk összessége alapján pedig következtethetünk arra, hogy a Google nem csúcstáblával próbálkozna jövőre, mint 2018-ban, hanem egy megfizethetőbb készülékkel futna neki újra a tabletek piacán.