A MeeGo operációs rendszer továbbfejlesztésén munkálkodó Jolla a hivatalos Twitter oldalán jelentette be, hogy a rövidesen leleplezésre kerülő készüléke a kínai D.Phone több mint kétezer üzletében is elérhető lesz. Mint ismeretes, a finn céget a Nokia elbocsátott mérnökei alapították, akik korábban a Harmattan alapokon nyugvó Nseries N9, és a kizárólag fejlesztőknek szánt N950 modelleken is dolgoztak. Az első hivatalos viszonteladó tehát már megvan, így most már csak egy telefon és persze néhány európai disztribútor szükséges.
Kínában debütálhat a Jolla MeeGo mobilja
Azóta történt
-
Európa felé kacsintgat a Xiaomi?
A remek felszereltségű, mégis olcsó okostelefonjairól ismert kínai gyártó az európai piacok meghódítását is fontolgatja.
-
Jolla – MeeGo és Jelly Bean alkalmazásokkal
A Nokia távozó mérnökei és a MeeGo közösség veteránjai által létrehozott Jolla Android támogatással szeretné még vonzóbbá tenni a platformját.
-
Ilyen lett volna: RM-581 „Columbus”
Lencsevégre kapták a finn gyártó fotózásra kiélezett MeeGo/Harmattan készülékét, mely helyett végül a Nokia N8 került piacra.
-
Sailfish OS – a MeeGo Linux utódja
A Jolla novemberben mutatja be a Nokia N9 szellemi örökségét továbbvivő operációs rendszerét és készülékét.
Előzmények
-
Jolla – folytatódik a MeeGo sztori
A Nokia távozó mérnökei és a MeeGo közösség veteránjai Finnországban hoztak létre egy új céget az Nseries N9 karrierjének folytatására.
-
Fogyatkozik a Nokia MeeGo fejlesztőcsapata
A Nokia N9 PR1.3 frissíttetésének kiadását követően a MeeGo csapat vezetője és számos további tagja is megerősítette távozását.
-
Nokia N9 - az első mohikán
És az utolsó mohikán is egy személyben, hiszen nem kizárt, hogy a világ egyetlen kereskedelmi forgalomba került MeeGo rendszerű telefonjáról van szó.
-
Kipróbáltuk a MeeGo operációs rendszert
Egy Asus notebookra telepítettük fel a MeeGo netbookokra optimalizált, 1.2-es verzióját. Alaposan megnéztük.