Európa felé kacsintgat a Xiaomi?

Hirdetés

A frissen bemutatott Xiaomi Phone 2 nem csak remek felszereltségével, hanem mindössze 300 dolláros nettó árával is komoly meglepetést okozott, hiszen a HD IPS kijelzővel, minőségi optikás 8 megapixeles kamerával és négymagos processzorral szerelt jövevény a „nagy gyártók” kétszeres áron kapható üdvöskéivel is könnyedén versenyre kelhet. Az Engadget értesülései szerint a feltörekvő kínai cég rövidesen a hazai pályán kívül is ringbe szállhat, melynek következő állomása a jövő évben Európa lehet. Pontos ütemtervről egyelőre nem esett szó, de a bennfentes informátorok szerint a Xiaomi szolgáltatói partnerek után kutat a forgalmazás és szerviz hálózatok megszervezéséhez, mely révén talán már a négymagos jövevény is nemzetközi porondra léphet. Lei Jun, a cég elnöke nemrég azt nyilatkozta, hogy az első fontos mérföldkő a 6 milliós összesített eladások elérése lehet, mely az eddig piacra dobott 3,54 millió első modell és a Xiaomi Phone 2 iránti érdeklődés láttán nem ütközhet komoly akadályokba.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés