Hirdetés

Sailfish OS – a MeeGo Linux utódja

A MeeGo/Harmattan projektek leállítása után a fejlesztők és projektvezetők nagy része önként távozott a Nokiától, majd közös erővel megalapították Finnországban a Jolla nevű céget. A 200 millió eurós tőkével rendelkező vállalkozás fő célja a Nokia N9 szellemi örökségének folytatása, de mivel a Swype UI a Nokia tulajdonában maradt, így új alapokra helyezték a fejlesztést. A Sailfish OS néven érkező platform és a köré épülő első készülék leleplezése novemberben várható, vagyis a márciusban alapított cég jól láthatóan nem vesztegette az idejét. Jussi Hurmola, a Jolla vezérigazgatója szerint az 50 fővel startolt vállalat az év végére duplájára nőhet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés