Az Übergizmo értesülései szerint valamikor az utolsó negyedévben debütálhat az MSI Ultrabook Slider S20, mely kompakt, csúszkás kialakításával és relatíve visszafogott árával próbál szerencsét. A 11,6 hüvelykes kapacitív multitouch érintőkijelzővel szerelt jövevény pontos specifikációja egyelőre nem ismert, de annyi bizonyos, hogy táblagépként és hagyományos billentyűzettel szerelt karcsú laptopként is funkcionálhat majd. A 2 centiméternél karcsúbb és 1,3 kilogrammnál könnyebb eszköz várhatóan SSD meghajtóval, teljes méretű USB 3.0 csatlakozóval és Bluetooth modullal a fedélzetén érkezik, méghozzá a pletykák szerint nettó 799 dolláros áron. A legtöbb Flash-alapú tárhellyel szerelt ultrabook ma még inkább az 1000 dollár feletti árszegmensben startol, de a komponens árak folyamatos csökkenésével október-november körül már egyre több, alacsonyabb árfekvésű megoldásra is számítani lehet.
Azóta történt
-
MSI Enjoy 71 – újabb belépő
Alacsony árfekvésű, kétmagos processzorral szerelt héthüvelykes táblagépet mutatott be az MSI.
Hír 15
Előzmények
-
ASUS Transformer Pad TF300T és TF300TG - variációk egy témára
Az Asus táblagépétől ismét koppant az áll: a TF300 széria tagjai elegáns formatervvel, bivalyerős processzorral és Android 4.0-val támadnak.
Teszt 2580
-
ASUS Transformer Prime - méregdrága autobot
Bivalyerős hardverrel és gyönyörű külsővel támad az Asus méregdrága táblagépe.
Teszt 463
-
Asus Eee Pad Slider - Racsni, alakulj át!
Teljes kiosztású fizikai billentyűzettel szerelt táblagép érkezett hozzánk, amely akár a netbookok kihívója is lehet.
Teszt 62
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Motorola Moto G54 5G Power Edition - nem merül le
- Trollok komolyan
- Székesfehérvár és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Alkoholista nevelde
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- További aktív témák...