Készül a Nougat az idei Galaxy A sorozatra

Hirdetés

A Galaxy S7 mutatós külleme, por- és vízálló kivitele, mindig aktív Super AMOLED kijelzője és erős szoftvercsomagja is ellátogatott az üzemidőben sem akármilyen, idei Galaxy A telefonokra, amelyek ugyan nem olcsók, viszont tényleg jól sikerültek. Egy ponton ugyanakkor mi is megróttuk őket: hiába a típusnévben szereplő 2017-es évszám, a telefonokon bizony 2015-ös, 6.0-s sorszámú Android fut. Pedig a gyártónak volt ideje a nyár végi Android Nougat start és a téli A 2017 megjelenés között a 7.0-s (egyébként nem problémamentes) főverzió átvételére, és az épp nálunk lévő Galaxy XCover 4 is eleve ezzel startolt el, a prémiumvonalas széria frissítéséről mégsem lehetett sokat hallani. Egészen idáig.

2017-ben is az egykezes használat egyik bajnoka a Galaxy A3
A Galaxy A3 2017 friss gyártói felülettel de régebbi Androiddal mutatkozott be [+]

A lassú kezdetek után egyébként nagyjából 5% körülire ugrott mostanság az Android Nougat globális elterjedése, és nemrég a SamMobile számolt be arról egy GFX Bench táblázat alapján, hogy már folyik az A szériára is a kapcsolódó frissítés tesztelése. A teljesítménykörön konkrétan az A7 2017 járt, de a közös szoftvercsomag és megjelenés alapján nyugodtan fel lehet tételezni, hogy az idei A3 és az A5 update-jén is gőzerővel dolgoznak. Korábban egyébként olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a csúcsmobilok Android 7.1.x-es frissítése is tesztpadon van. Ez is időszerű, hiszen a Galaxy S8 7.0-n startolt el, most pedig a 7.1.2 a legfrissebb Android.

Hirdetés

Előzmények

  • Samsung Galaxy A5 (2017) - lottóötös

    A középkategória kiegyensúlyozott királya komoly költséget kíván. Kár, különben kiváló készülék különösebb kompromisszumok kizárásával, korrekt kamerás képességekkel, kellemes kialakítással.

  • Samsung Galaxy A3 (2017) - indulhat a vizes vébén

    Por- és vízálló IP-védelemmel, illetve a Galaxy S7 kicsinyített küllemével tér vissza a kompakt A3 az idei évben. Az üzemidő rendkívül meggyőző, a magas kezdőár és a visszafogott belső azonban változatlan maradt.

  • Bemutatkozott a Samsung Galaxy A3, A5 és A7 (2017)

    Az A-széria frissítésével kezdi az idei évet a dél-koreai vállalat, a kiemelkedő anyaghasználaton és formaterven kívül az IP68-as védettség is sokak számára lehet hívószó.

  • Felbukkant a Samsung Galaxy A7 (2017)

    Szép lassan elkezdenek érkezni az információk a Samsung 2017-es termékpalettájáról, most épp az A7-ről lehet olvasni.

Hirdetés