Hirdetés

Itthon is bemutatkozott két új Mio

Egy sajtótájékoztató keretében tegnap hazánkban is bemutatkozott két új Mio készülék, valamint megerősítést nyert néhány, eddig csak pletykaszinten létező termék létezése is, de haladjunk sorjában, elsőként lássuk a cég belépő szintű csomagját, amely a Mio 168RS nevet viseli.

A Mio Technologies legnagyobb sikereit a PDA gyártás területén a 168-as típusú kéziszámítógépével érte el. A gyártó azonban elérkezettnek látta az időt a modell továbbfejlesztésére, felfrissítésére. Külsőleg az új készülék csak színében tér el elődjétől, a tervezők azt egy elegánsabb, grafitszürkére cserélték. Belsejét tekintve viszont nagy változásokon esett át, mind a hardver, mind a szoftver tekintetében. Operációs rendszere már a Windows Mobile 2003 Second Edition verzión fut, így az álló képnézetek mellet lehetőség nyílik a képernyőn a fekvő képek megjelenítésére is. GPS antennáján is javítottak a fejlesztők, új generációs SiRFstar vevőt építettek bele, ezt jóval erősebb jelvétel és lerövidült élesedési idő jellemzi.


Hagyományos külső

 

Hirdetés

Az eszköz SD és MMC kártyával bővíthető, és miután gyárilag nincsen benne Bluetooth, valamint Wi-Fi, ezért a gyártó is azt javasolja, hogy ezeket a funkciókat egy megfelelő SDIO kártya segítségével szerezzük meg. A hagyományos külsővel rendelkező kütyüt 300MHz-es processzoir hajtja meg, kijelzőője pedig 240x320 pixel felbontású.

A másik újdonság a Mio 169, amely sokkal inkább hasonlít egy gyári autós navigácis szettre, mint egy PDA-ra, de ez csak a külső miatt van így. Ebbe már 400 MHz-es processzor került, SiRFstar III-as GPS vevő és fejlett, Windows Mobile 2003 SE operációs rendszer jellemzi a modellt. A Bluetooth ebből a készülékből is hiányzik, marad az SDIO támogatás. A 3,5 inches kijelző itt is 320x240 pixeles felbontásra képes.

A Mio 169-nek számos olyan funkciója van, amely a vezető biztonságát szolgálja. A gyorsgombok között helyet kapott egy, ami a landscape és a portrait üzemmód közti azonnali váltást teszi lehetővé, míg a készülék oldalán elhelyezett hangerő szabályzóval beállítható a megfelelő szint, anélkül, hogy a menük közt keresgélve elvonná figyelmét a vezetésről. Ezen felül a Mio 169-es antennáját is oldalra helyezte a gyártó az optimális GPS szignál elérésének érdekében. A gyártó szerint ez a világ első PDA-ja azonnali váltás funkcióval landsape és portrait üzemmód között: A Mio 169 Pocket PC programjait használva a kijelző módozatok közti váltás igazán egyszerű. A landscape mód ideális Word és Excel dokumentumok kezelésére, illetve videó és képnézegetéskor. Az előlapon elhelyezett gyorsgombok segítségével pedig könnyen beléphet a különböző feladatokba.


Újszerű külső

 

Bemutatták a Mio új térképpartnerét is, amely az iGO lett. Ez egy 128 MB-os memória kártyán érkezik, egyedi iGO azonosítóval, „Első lépések” útmutatóval. Állítólag ez a jelenleg elérhető legjobb Magyarország térkép. Több mint 3000 magyar település utca és házszám szintű térképe, 17 000 pontból álló POI adatbázissal. Háztól-házig navigáció többpontos útvonaltervezéssel, villámgyors optimalizálással. Egyszerűen kezelhető, többnyelvű menürendszer. Magyar és angol navigációs hang. 1 perc alatt útrakész, nincs szükség telepítésre és internetes regisztrációra. Automatikus nappali-éjszakai üzemmódváltás, és igencsak látványos, perspektivikus megjelenési mód kapott benne helyet.

A két új Mio mellett megerősítést nyert az általunk is bemutatott A701-es modell hazai forgalmazása is, amely jó esetben még idén megkezdődik. A Mio 168RS és a Mio 169 péntektől kapható, reményeink szerint pedig hamarosan tesztelhetjük is őket.


Azóta történt

Előzmények

Hirdetés