WWDC, iOS 17: Látványos újítások iPaden, hasznosak az iPhone-on

Idén nincs hatalmas változás az iPhone lezárt kijelzőjén, de egy csomó dolog frissül a háttérben.

Tizenötödik születésnapját ünnepli az App Store az iPhone-on, ennek ellenére az Apple a Mac számítógépekről szóló etappal nyitotta prezentációját, a 15”-es kijelzővel szerelt MacBook Airről, Mac Studióról és Próról, M2 Ultra processzorról majd írnak a kollégák a Prohardvernél, mi foglalkozzunk azokkal a dolgokkal, amik nem a macOS-t futtatják, csak még egy mondat. A mai WWDC-vel megtörtént a teljes átállás Apple lapkákra, nincs olyan új személyi számítógép a cég kínálatában, mely Intel platformra épül.

A második téma az iOS 17 volt a WWDC-n, az iPhone-on ezután személyre szabott posztereket lehet hozzáadni a kontaktokhoz, nagyjából úgy működve, ahogy a lezárt kijelzőt szabhatja személyre a felhasználó. A poszterek a kontaktokban, hívásoknál is megjelennek, a CallKit használatával pedig harmadik féltől származó appok is használhatják. Érdekes az élő hangposta is, arról egyelőre nem tudni, hogy ez használható lesz-e magyarul is. A dolog úgy működik, hogy a hívott fél iPhone-ján a Neural Engine élőben írja át a hívó által elmondott szavakat és írja ki a kijelzőre, a hívott fél pedig bármikor felveheti. FaceTime-on fel lehet venni rövid videós üzeneteket ezentúl és el lehet őket küldeni, az üzenetek ezentúl pontosabban jelez, a hangüzeneteket átírja szöveggé (azt nem tudni, magyarul ez megye-e majd), és a megosztott lokációs helyzetet appon belül is el lehet érni. Automatizálni lehet az üzenetküldést, ha haza vagy egy adott helyre érünk, megváltozik az iMessage-en belüli elhelyezése a matricáknak és egyebeknek. Hihetetlen innováció, hogy már el is lehet forgatni a matricákat ezentúl, nem elég, hogy oda lehet rakni, ahova akarjuk. Viccet félretéve, az tényleg szórakoztatónak tűnik, hogy az élő fotókból képes apró gifeket készíteni a rendszer iMessage-en belül és elküldeni matricaként, illetve effekteket is lehet rájuk tenni. Az effektezés működik iMessage-en kívül is mindenhol, ahol lehet emojikat használni.

Egyedivé tehetők a hívóazonosítók képekkel és emojikkal
Egyedivé tehetők a hívóazonosítók képekkel és emojikkal [+]

Ha már üzenetküldés: okosodik az iOS billentyűzet, angolul már központozást is képes lesz javítani, okosabbak lesznek az ajánlott szavak és pontosabb lesz a diktálás. Egyelőre erről sem tudni, hogy működik-e majd magyarul vagy csak az angolul.

Az automata üzenetküldés akkor is jelez, ha nem érkezett meg valaki a helyre, ahova kellett volna neki. Ez gyerekeknél kifejezetten hasznos lehet
Az automata üzenetküldés akkor is jelez, ha nem érkezett meg valaki a helyre, ahova kellett volna neki. Ez gyerekeknél kifejezetten hasznos lehet [+]

Újdonság a NameDrop, ami lényegében egy felújított AirDrop kontaktmegosztás. Viszont ezt Apple Watch órákkal is működik, illetve az AirDrop ezentúl működik úgy is, hogy csak egymás közelébe helyezi az ember a két iPhone-t, ezt a HomePodban már használja egy ideje a rendszer.

Elég odatartani az iPhone-t a másikhoz vagy egy Apple Watch órához és megosztja a kontaktot úgy, ahogy a HomePodra a zenét
Elég odatartani az iPhone-t a másikhoz vagy egy Apple Watch órához és megosztja a kontaktot úgy, ahogy a HomePodra a zenét [+]

Jön egy új alkalmazás az iPhone-okra, ez a Journal. Lényegében egy napló, az iPhone lokálisan összeszed pár dolgot — mit hallgattunk, hol csináltunk fotókat, mennyit edzettünk, kik vannak a fotókon —, majd tippeket ad, hogy miként írjunk ezekről naplóbejegyzést. Készül API fejlesztőknek, a Journal viszont mindent a telefonon intéz, az API-on keresztül külső app pedig csak titkosítva fér hozzá adatokhoz.


[+]

Új a StandBy, ami lényegében egy otthoni órává és digitális képkeretté varázsolja az iPhone-t, amíg az töltőn van. Az idő és képek mellett képes a LIveActivities API-t használva valós idejű sporteredményeket kijelezni, vannak rajta widgetek, használható otthoni központként.

Ha a telefon MagSafe töltőn van, éjszakai módba teszi magát az óraHa a telefon MagSafe töltőn van, éjszakai módba teszi magát az óraHa a telefon MagSafe töltőn van, éjszakai módba teszi magát az óraHa a telefon MagSafe töltőn van, éjszakai módba teszi magát az óra Ha a telefon MagSafe töltőn van, éjszakai módba teszi magát az óra [+]

Egyéb iOS 17 újdonságok, melyeken konkrétan félmondatban végigrohantak a prezentáción: offline letölthető térképek, a Siri ezentúl nem csak a “Hey Siri!” megszólításra hallgat, hanem arra is, hogy “Siri!”, a fényképekben pedig ezentúl felismeri a rendszer háziállatainkat is.


[+]

Az iPadOS 17 widgetei értelmesen használható, tényleges widgetek lesznek, információkijelzés mellett immáron interaktívak, vagyis nem csak az adott alkalmazásba visznek majd minket, ha rájuk nyomunk. Az iPhone kapcsán nem beszéltek erről, ott vélhetően maradnak a widgetek a megszokott módon. Érkezik egy rakás személyre szabható háttérkép az iPadOS-be, ez pont ugyanúgy fog működni, mint az iOS 16 óta az iPhone-on, tehát lehet a kép mellett változtatni a betűtípuson, színen, sőt widgetek is kirakhatók és iPaden ezek itt is interaktívak lesznek. És több időzítőt is el lehet végre indítani és egymás alatt jelzi majd őket az iPad a lezárt képernyőn! “A csodák világát éljük” — poénkodott ezen Craig Federighi.

Tavaly kimaradt, az iPadOS 17-tel az iPad kinézete személyre szabhatóbb, a widgetek pedig interaktívak lesznekTavaly kimaradt, az iPadOS 17-tel az iPad kinézete személyre szabhatóbb, a widgetek pedig interaktívak lesznek Tavaly kimaradt, az iPadOS 17-tel az iPad kinézete személyre szabhatóbb, a widgetek pedig interaktívak lesznek [+]

Érkezik az Apple Egészség az iPadre, a fejlesztők pedig megkapják a teljes HealthKitet. Okosabb lesz a PDF kezelése az iPaden, a rendszer képes felismerni ezeket a fájlokat, adatokat pedig képes magától kitölteni a rendszer, a Jegyzetek alkalmazás pedig okosabban rendezi majd őket, FaceTime-on keresztül pedig lehet egyszerre többen is dolgozni egy PDF-en. Apropó FaceTime, az iPad ezentúl használható webkameraként a beépített kamerákkal, ha külső kijelzőre van kötve a táblagép, a Stage Manager ablakkezelése pedig jobban kezelhető lesz, ígéri az Apple. Az iOS kapcsán elmondott újítások (üzenetek, matricák, okosabb billentyűzett, AirDrop) elérhetők lesznek az iPadOS 17-ben is.

Az AirPlay új megjelenése
Az AirPlay új megjelenése [+]

A két rendszer után beszéltek a személyre szabott hangról, mely AirPods fülhallgatókra érkezik frissítéssel. Ez AI alapú helyzetfelismeréssel folyamatosan a környezethez alakítja az ANC erősségét és a hangerőt, például észreveszi, ha beszélünk és bekapcsolja az átengedő módot, megemeli a zajszűrés erősségét, ha hangos környezeten haladunk keresztül. Okosabb lesz az AirPlay, a gyakran használt eszközöket helyezi előtérbe, a SharePlay működni fog hotelekben és a CarPlay-ben is, az Apple TV-n keresztül pedig lehet ezentúl FaceTime-on is beszélni az iPad vagy iPhone kameráját használva. Az, hogy ezeket egy külön Home and Audio részletben mutatták be (és az, hogy az iPhone-t otthoni kijelzővé lehet varázsolni) némileg előrevetíti, hogy az Apple nagyobb erővel tervez belépni az otthoni okoseszközök piacára harcba szállva az Amazonnal és Google-el.

De ugyanígy a Screen Distance nevű funkcióról sem esett szó az iOS és iPadOS-ről szóló panelekben, csak később. Ez egy TrueDepth kamerarendszert használó funkció, ami figyelmeztet, ha egy felhasználó az arcához túl közel tartva használja az eszközt. Az egészségügyi frissítésekről és az Apple Watch órára érkező watchOS 10-es rendszerről külön cikkben írtunk egy összefoglalót.

A publikus béták júliusban indulnak, a fejlesztői béták mától elérhetők. A végleges rendszereket a szokásos módon ősszel lehet majd letölteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés