A Huawei Ascend Mate kapcsán publikált, GoPróval rögzített videónk a jelek szerint tetszett a tisztelt olvasóknak, úgyhogy Legendd ismét magára pattintotta az ötletes kis kamerát és tett egy kört a Media Village nevű részen, ahol a média munkatársai végzik a munkájukat. Erre a területre nyilván csak Press feliratú badge birtoklása esetén lehet bejönni. Idén állítólag 30 százalékkal több hely van dolgozni, mi ezt inkább 100 százalékos növekedésnek érezzük, úgy tűnik, hogy nagyjából mindenki elfér. Ráadásul ezen a helyszínen a korábbival ellentétben van toalett, nem kell három percet mozgólépcsőzni, ha az embernek dolga van. Ezen kívül valamivel jobb a kekszkínálat is, a kávé és a tea pedig a már megszokott. Ilyen körülmények között dolgozunk tehát.
Hirdetés
Ilyen az újságírók munkahelye az MWC-n
- Írta: Bocha
- Forrás: Mobilarena
Hirdetés
Új üzleti mobilcsomagok középvállalatoknak a One Solutionstől
PR A közepes méretű szervezetek dinamikus, mégis strukturált működése speciális igényeket támaszt a távközlési szolgáltatókkal szemben.
Azóta történt
-
MWC2013: az Egyesült Királyságban startol a PayPal Here
Európába érkezik az okostelefonokat bankkártya-terminállá alakító szolgáltatás.
Előzmények
-
MWC2013: újdonságok a Jabrától
Két új headsetet és egy fejlesztés alatt lévő headset láthattunk a dánoknál.
-
A tapas, mint spanyol tradicionális eledel
A banda tegnap valami igazán tradicionális spanyol ételt kívánt fogyasztani, és annak rendje-módja szerint tömött bendővel érkezett haza.
-
MWC2013: Olloclip 3 az 1-ben kameralencse iPhone készülékekhez
Az Olloclip saját terméket mutatott be iPhone készülékekhez, mely a kamera látószögét képes befolyásolni.
-
Életünk első Apple Store látogatása
Az egyik meghibásodott notebookunk miatt kellett meglátogatnunk a katalán üzletet.
Hirdetés
Új üzleti mobilcsomagok középvállalatoknak a One Solutionstől
PR A közepes méretű szervezetek dinamikus, mégis strukturált működése speciális igényeket támaszt a távközlési szolgáltatókkal szemben.

