Hiába új korszak, az LG Stylo marad

Legalábbis a SlashLeaks által megosztott termékoldal alapján.

Az LG kitartóan gyártja a Stylo termékvonalat, ami a középkategóriában kínál passzív érintőceruzás alternatívát és úgy tűnik, idén sem maradunk aktuális modell nélkül. Tavaly nyáron mutatkozott be a Stylo 5, úgyhogy teljesen reális a folytatás felbukkanása, az előrelépés pedig szemmel látható, már csak a forma és a kamerák száma alapján is.


[+]

A lapkkaészletet egyelőre nem részletezték, de a 3 GB rendszermemória marad, viszont belső tárhelyből már 64 GB jár majd. Az FHD+ kijelző nem csak nagyobb lesz (6,8"), de a hagyományos káváktól is el lehet búcsúzni a csepp alakú szenzorsziget kedvéért, amiben egy 13 megapixeles előlapi egység kap helyet. A hátlapi kamerarendszer háromelemes, a 13 megapixeles főkamerát egy 5 megapixeles széleslátó és egy szintén 5 megapixeles mélységélességet definiáló szenzor kíséri.


[+]

Valamelyest az akkumulátor is nagyobb lesz (4000 mAh) és egyelőre nem meghatározott mértékű gyorstöltést is támogat majd. Az LG K51-el közös tulajdonságokból pedig az is kiderül, hogy a hangrendszer támogatja a DTS:X 3D szabványt, a tartalmak pedig sztereóban szólalnak meg. Reméljük, komolyabban vehető konstrukció lesz, mint a Q Stylus.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés