Három szinten állítható apertúrával érkezhet a Note10

A Samsung Galaxy Note10 és Note 10 Pro elsődleges szenzora három különböző rekeszértékkel dolgozik majd. Állítólag.

Az IceUniverse nem nagyon szokott tévedni, a legfrissebb információit a Samsung csúcsphabletjéről egyenesen a Samsung egyik kínai mérnökétől szerezte. A Galaxy S9-cel bemutatott változtatható rekeszérték nagyobb mozgásteret biztosít a felhasználóknak, hogy a helyzetnek leginkább megfelelő paraméterek mellett készíthessék el a képet. A szűkebb rekesz jó fényviszonyok között precízebb mélység- és vonalélességet jelent, a több fényt beengedő apertúra pedig kedvezőtlen fényviszonyok és makrók esetén jön jól.

Az augusztus 7-én bemutatásra kerülő Note10 és Note10 Pro esetében háromféle rekeszérték áll majd rendelkezésre, amelyek közöl az automatika választja ki az optimális szintet, de minden bizonnyal manuálisan is lehet váltani f/1,5, f/1,8 és f/2,4 között. Az alapértelmezett nyilván az f/1,8-as érték, a fényviszonyoknak és a témának megfelelően pedig elérhető lesz a két másik állás. Egyébként a főkamera mellett egy telés kamerára és egy ultraszéles látószögű egységre számítunk.

Azóta történt

Előzmények

  • Friss renderképeken a Note10 Pro változata

    Tegnap az alapmodell, ma a Pro kiszerelés kapott új, CAD fájlból alkotott képeket.

  • Már megint ruhát cserélt a Note10

    Úgy változik a Galaxy Note10 felhasználói dizájnja, mint Rorschach maszkja Az őrzőkben. Most épp szögletesebb stylusos mobilt várnak.

  • Mégis lesznek gombok

    A Samsung állítólag kipróbálta a gombok nélküli kialakítást, de nekik sem jött be, úgyhogy maradnak a hagyományos megoldásnál.

  • Se jack, se gombok

    Eddig alapvetően kedvező hírek érkeztek a Galaxy Note10-ről, ez utóbbinak viszont nem biztos, hogy örülni fogunk.

Hirdetés