Hangszóróteszt: JBL On Time Micro

Az Apple eszközeihez való kiegészítőket bemutató blogunk második tesztjének alanya a minőség szinonímájaként is használható JBL cég On Time Micro nevű hangfal/dokkoló/éjjeli óra/ébresztő/rádió kombója. Aki kicsit otthonosabban mozog a northridge-i központú vállalat Apple termékekhez szánt asztali kihangosítóinak világában, az tudhatja, hogy egy egészen új kiegészítőről van szó, mely a hazánkban is roppant népszerű On Time egyeneságú leszármazottja.

Kezdjük a száraz tényekkel. Az On Time Micro egy fekete és fehér színben létező, repülő csészealjak formavilágát idéző sztereó hangszóró, mely iPhone/iPod csatlakozóval (Apple Dock Connector), FM és AM-tunerrel, óra és ébresztő funkcióval és 3,5 milliméteres jack-bemenettel rendelkezik, ami alapján funkcionalitását nagyjából be is lőhettük. A doboza akkora, hogy a 203 x 116 x 203 millimétéres, nagyjából 0,8 kilogramm tömegű cucc és a tartozékok könnyedén beleférjenek. A JBL névből valószínűleg már mindenki számára egyértelművé vált, hogy az előző bejegyzésben bemutatott Beats Studio fülhallgatóhoz hasonlóan ez is egy prémium kategóriás cucc, amit a doboz alapján ennek ellenére nehéz lenne megmondani. A hangfal árához már-már méltatlan, kartonból és áttetsző műanyagokból összedobált alkotásról van szó, mely becsomagolva (a polcon) ugyan jól néz ki, kibontás közben viszont nem ad olyan felhasználói élményt, mint amilyet várnánk. Érzelmeink vegyességét nem hagyja elveszni a tartozékok listája sem, az On Time Micro-hoz ugyanis egy fröccsöntött műanyagból előállított, egyértelműen gagyi infrás távirányítót kapunk. Amikor 6-8 éve vettem egy alsókategóriás MP3-fájlok lejátszására képes noname discmant, ahhoz is ilyen volt, nem is értem, hogy nagy cégek miért nem érzik, hogy ilyet gáz adni egy prémium hangfalhoz. Mert nem csak a JBL csinál ilyet, egyes Bose eszözökhöz ugyanilyen távirányító van, de ez a negatív érzéseimen nem változtat: ehhez a cucchoz egy minőségű műanyagokból összeállított, férfikézbe normálisan beleillő távirányító dukálna. Ezen kívül egyébként egy FM- és egy AM-antenna (előbbi egy drót, utóbbi egy plasztikdarab), egy Apple adapter (régebbi iPodokhoz) valamint egy hálózati csatlakozó jár a kiegészítőhöz. A 3,5 milliméteres kábelt már külön lehet kapni, igazán nagyvonalú.

Magára a hangfalra a mára már szállóigévé vált ronda és finom jelző átfogalmazása illene: gagyi és jó. Mert a cucc bizony nem kelti egy drága kiegészítő benyomását: szépnek szép, átgondoltnak átgondolt, de csillogó, ujjlenyomatokat gyűjtő, hideg tapintású plasztikok tesznek egy kérdőjelet az egész koncepció tetejére. Ehhez jön hozzá a dokkoló rész alatt elhelyezkedő kijelző és a készülék kezeléséhez szükséges 11 darab gomb: a háttérvilágítás bizonyos helyeken átüti a plaszikot, a gombok pedig a keletről érkezett mobiltelefonok kapcsán már jól ismert "kínai kattogást" produkálják, ha megnyomjuk őket. Ehhez jön hozzá a hálózati töltő, mely konnektorba bedugva halk, de permanens zajt produkál, ami egy éjjelióránál finoman szólva is gáz. Én nem tudtam tőle aludni (bár én tényleg extrém eset vagyok, egy kattogó órától sem tudok), szóval első éjjel elegánsan kihúztam, reggel pedig csodálkoztam, hogy nem jegyezte meg az időt. Mert nem jegyzi meg, ha ilyesmit várunk el tőle, akkor három AAA-elemet kell beleraknunk az aljába (!), ami finoman szólva is túlzásnak tűnik. Én elvárnék egy beépített akkumulátort, netán egy gombelemet, amit három évente ki kell cserélni — olyan nagy dolog ez 2010-ben?

Az eszköz kezelése alapvetően pofonegyszerű, de némi bonyodalom itt is akad. Az régiót ugyanis magunknak kell beállítani ahhoz, hogy az FM-rádiót érdemben tudjuk használni, az alapértelmezett helyszín ugyanis az Egyesült Államok, ahol úgy tűnik, hogy a rövidhullámú rádióadók csak páratlan frekvenciákon vannak, így a többit a készülék nem is keresi. Három percig próbáltam befogni a Radiocafé 98.6-ot, de csak a 98,5 és a 98,7 jött össze. Végül kiderült, hogy a régiót Európára állítva könnyedén lehet hangolni a rádiót, a kedvenc adókat pedig el is raktározhatjuk. A háttérvilágítás fénye miatt is érdemes lehet egyből benézni a menübe, a kékes színű fényforrás ugyanis minimális erősségen is úgy világít, hogy éjjel belevakultam. Ez nyilván pozitív, mert ha egy alvajáró/éjjelente nassoló tulajdonos a konyhájában helyezi el az On Time Microt, az kvázi világítótoronyként fog funkcionálni — maximum fényerővel pedig akár egy szpotlámpát is képes lehet kiváltani. Van automatikus fényerő is (a hangfalba ugyanis be van építve egy fényérzékelő), ami nagyon jó, de én még jobban örültem annak, hogy a háttérvilágítást ki lehetett kapcsolni: alvás közben nem zavar, ha viszont hozzáérünk valamelyik gombhoz, pár másodpercre megint előjön.

Eddig tartottak a negatívumok, ideje beszélnünk a leginkább lényeges részről, a hangminőségről: döbbbenetes, áll-leejtős, szavakat nehezen megtalálós. A papíron 2 x 6 W teljesítményű hangszóró olyan minőségben tolja a fülünkbe a zenét, amit pár éve még egy HiFi rendszertől vártunk el. Jól bizonyítja ezt, hogy a Mobile Meeting 2010 nevű rendezvényünkön a bárhelyiségben szóló zenét az On Time Micro-ról toltuk — tökéletesen elég volt. Torzításról maximális hangerőn sem beszélhetünk, inkább az MP3 formátum korlátaiba ütközhetünk bele, ha kicsit alacsonyabb tömörítésű zenéket hallgatunk a kis JBL-en. Külön kiemelném, hogy a JBL a mélyebb tartományba eső hangokat sem hangsúlyozza túl, mondhatni, hogy "hanghelyes" — ha már a monitoroknál van "színhelyes". Talán azért annyit megjegyeznék, hogy az 1-es (tehát legalacsonyabb) hangerő egy nagyon picit lehetne halkabb, az egyik reggel rendesen megijedtem, amikor ezen a hangerőn megszólalt az ébresztőóra. Apropó: a tizenegyedik gomb nem más, mint a szundi, messze ez a legnagyobb és a leghasznosabb mindegyik közül, élmény volt reggelente rátenyerelni — és tovább aludni.

A fentieket talán felesleges is összefoglalni, mert az összkép mindenki számára egyértelmű. A JBL On Time Micro egy olyan eszköz, mely akár tökéletes is lehetne, ha a gyártáskor egy picit jobban odafigyeltek volna rá. A formavilág, a kinézet, magyarán a dizájn tökéletes, bár nyilván embere válogatja, hogy kinek mennyire jön be az UFO-s világ és a fekere/fehér szín, nekem nagyon bejött. A hangminőség pedig minden kérdésen felül áll, a cucc gyönyörűen szól, ráadásul egyszerűen kezelhető is. Aztán jönnek azok a részek, amiknek nem kellene jönniük: a prémium helyett közepes minőségű anyaghasználat, a Kínából vásárolt, hangot adó töltőfej, a gagyi távirányító és a lespórolt 3,5 milliméteres kábel. Mindezért bruttó 50 000 forintot kell fizetnünk. Akit nem zavarnak a felsorolt hibák, csak a hangminőségre és a kinézetre hajt, az nyugodt szívvel vegye meg — akinek pedig nem nyerte el a tetszését a cucc, az olvassa tovább az iStyle-lal közös blogunkat, mert az az egy dolog egészen bizonyos, hogy nem ez volt az utolsó hangfaltesztünk.

Bocha

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés