Gyenge negyedévet lát a HTC

Az Android gyártók közül hosszú ideig a HTC tűnt az egyik legsikeresebbnek, hiszen a tavalyi év első felében hónapról hónapra eladási rekordokat döntött, miközben a felsőbb mezőnyben való kizárólagos jelenléte miatt a haszonkulcsa is messze átlag feletti lehetett. Az iPhone 4S októberi premierjét követően azonban a Samsung is igen agresszív versenybe kezdett és a két elektronikai óriás háborújában a tajvani cég szárnyalása is mélyrepülésbe váltott. Az áprilistól júniusig tartó második negyedév során a működési nyeresége az egy évvel ezelőtti szinthez képest 60 százalékkal 247 millió dollárra mérséklődött, míg az árbevétele körülbelül 25 százalékot esett. A HTC előrejelzései szerint a negatív trend a harmadik negyedévben is folytatódni fog, de az új iPhone közelgő premierje a karácsonyi negyedévet is beárnyékolhatja. A 25 százalékos bruttó árrés és 7 százalékos üzemi nyereség elsőre nem tűnik rossznak, ám az iPhone kapcsán realizált 59 százalékos bruttó árrés, és a Galaxy sorozat szintén relatíve magas mutatói nagyobb összegek visszaforgatására teremtenek lehetőséget, mely révén hosszabb távon az Apple és a Samsung kutatás-fejlesztési és formatervezési részlegei alaposan elhúzhatnak a riválisok mellett.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés