Már az akvizíció hivatalos bejelentése előtt is egyértelműnek tűnt, hogy a Google elsősorban a Motorola szabadalmait és nem annyira a hardver üzletágát szeretné megkaparintani, így az újabb jelentős leépítés egyáltalán nem lehet meglepetés. Larry Page, a keresőóriás első embere szerint azonban egyáltalán nem a telefongyártás lassú leállításáról van szó, hanem a működési hatékonyság növeléséről, éppen ezért a vezetőség 40 százalékos leépítése mellett a 94 központi irodából is minden harmadik bezárásra kerül. A The New York Times értesülései szerint az alkalmazotti létszám 20 százalékát érintő leépítési hullám elsősorban az indiai és ázsiai részlegeket érinti, melyet követően a központi irodái Chicagoban, Sunnyvale-ben és Pekingben lesznek. A Motorola a jövőben kevesebb, de jobb minőségű készülék kiadását tűzte ki célul, melyekből természetesen a nagyobb szolgáltatók igényei szerint módosított változatok is elképzelhetőek.
Hirdetés
Motorola – 20 százalékos leépítés

Minden ötödik alkalmazottjától megválik a Motorola, mely mellett minden harmadik irodája felszámolásra kerül.
Azóta történt
-
Motorola RAZR MAXX HD – evolúciós lépés
Hatalmas HD kijelzővel érkezik a Motorola és a piac legnagyobb kapacitású akkumulátorral rendelkező okostelefonja.
-
Újabb leépítés a Motorolánál
A Google további tíz százalékkal csökkenti a veszteségesen üzemelő telefonos részleg létszámát.
Előzmények
-
Az Apple zsebében a szektor nyeresége
A mobiltelefonos iparág teljes nyereségének több mint háromnegyede az Apple számlájára vándorol.
-
Gyenge negyedévet lát a HTC
A tajvani gyártó a jelen negyedévre is további visszaeséseket és nyereségcsökkenést prognosztizált.
-
Apple blog: A harmadik negyedév pénzügyi eredményei
Erős növekedést ért el a vállalat a harmadik üzleti negyedévében, de a piac többet várt. A vezérigazgató szerint az emberek már az iPhone 5-re készülnek.
-
A Motorola kezében a Psion
Mindössze kétszázmillió dollárért került a Motorola Solutions kezébe a PDA világ úttörőjeként is ismert Psion.

- Fejtörők, rejtvények, feladványok
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Gitáros topic
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- OLED TV topic
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Autós topik
- Óra topik
- További aktív témák...