Hirdetés

Veszteséggel zárt az LG Mobile

Hirdetés

Az LG közleménye szerint a második negyedévben ismét veszteségesen üzemelt a telefonos részlege, mellyel együtt az eladások is folyamatos csökkenést mutatnak. Az áprilistól júniusig tartó időszakban összesen 13,1 millió mobiltelefont értékesített a kisebbik dél-koreai gyártó, mely negyedéves szinten 4 százalékos visszaesést jelent. A telefonos részleg 2 milliárd dollár árbevétel mellett 51,2 millió dolláros veszteséget termelt, vagyis egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az erős 4G LTE és 3D okostelefon termékpaletta sem hozta meg a várt áttörést. Az árbevétel kapcsán sajnos igen riasztó tendencia figyelhető meg, hiszen a visszaesés már negyedéves szinten is 7 százalékos, az előző évhez képest pedig 28,5 százalék feletti. Elemzők szerint az LG csak akkor szerezhet magának nagyobb piacokat, ha terméktámogatás terén is rákapcsol, hiszen a lassan érkező frissítések és kissé átláthatatlan termékstratégia miatt sokan inkább más gyártóknál próbálkoznak.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés