Gyárlátogatás a pécsi Huawei üzemben

A Huawei tavaly kilépett az ODM partnerek szürke leple mögül, azaz úgy döntött, hogy saját nevet épít Európában, s nem csupán szolgáltatói telefonok gyártását végzi. Nem mellesleg a Huawei igen impozánsan fejlődik a hálózati eszközök gyártásának területén is, mint ismeretes, a hazai Vodafone 3G hálózat már túlnyomó mértékben Huawei berendezésekből tevődik össze. A magyarországi leányvállalat jelenleg 110 embert foglalkoztat, de ennek többszöröse az a munkaerő, amely a Huawei miatt van állásban hazánkban, főleg Pécsett.

Tegnap ennek örömére Páva Zsolt, pécsi polgármester tartott egy rövid sajtótájékoztatót a Polgármesteri Hivatal épületében, ahol természetesen jelen volt a Huawei Európai Ellátóközpont vezetője, William Chen is. Az esemény apropóját az adta, hogy a Huawei 20 hónappal ezelőtt indított üzeme a tesztperiódus után most kezdi meg a hivatalos, üzemszerű működést. Pécs első embere pedig örömét fejezte ki, hogy a Huawei ezt a várost választotta, s méltatta a kínai cég kutatási és fejlesztési eredményeit.

16 méter magas
16 méter magas

A hivatalos sajtóeseményt követően testületileg átvonultunk az üzembe, ahol megtekinthettük a 16 méter magas raktárat (ide érkeznek az alkatrészek), majd az összeszerelő csarnokot, ahol három soron folyik a termelés. A legegyszerűbb folyamat a már meglévő hálózati eszközök bővítését szolgáló, ún. board elemek esetén áll fenn, ezeket ugyanis készen kapják Kínából, csak egy tesztelési fázison szaladnak át az elemek, s már mennek is ki a kapun. Két másik típusú berendezésnél azonban már szerelés is zajlik, a nagyobb szekrények és a kisebb, subrack méretű eszközökbe való alkaltrészeket itt, Pécsett szerelik be a dobozokba aszerint, hogy a megrendelő milyen célra kívánja használni majd a terméket. Éppen ezért nincs két egyforma termék, ugyanis nem csupán a belső felszereltségben, hanem a szoftverezettség kapcsán is eltérnek a készülékek. Az összeszerelést követően ezeket is alávetik egy tesztelési folyamatnak, majd dobozolják, s mehet a termék a világ bármely pontjára. Amikor ott jártunk, akkor is számos külföldi szolgáltató nevével találkozhattunk a dobozokon lógó címkék alapján.

A pécsi üzem dolgozói nem a Huawei munkatársai, hanem a finn Elcoteq vállalat alkalmazottai. Az Elcoteq olyan cég, mint mondjuk a Foxconn, azaz bérgyártást vállal, éppen ezért itt is vannak olyan területek, ahol nem Huawei termékek készülnek, ugyanakkor a legnagyobb kapacitást a kínai vállalat köti le. Nem kizárt, hogy a jövőben nem csak hálózati eszközök, hanem mobil végberendezések (tehát telefonok) is készülhetnek majd itt, korábban is volt arra példa, hogy USB modemek összeszerelését végezte a pécsi üzem. A Huawei idén tovább szeretné bővíteni a kapacitást, most ugyanis Pécs csak a környező régiót, illetve Dél-Amerikát, valamint Észak-Afrikát szolgálja ki, a tervek szerint azonban itt lenne az egész világot logisztikailag ellátó bázis.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés