Az Android 2.0 bemutatása után nem sokkal leleplezésre került a Google Maps Navigation, ingyenes hangos navigációs megoldás is, mely a tesztidőszak után az új operációs rendszer szerves részévé is válhat. A navigációs szoftver kizárólag aktív internetkapcsolat esetén használható, akkor azonban számos olyan kényelmi funkciót is kínál, mely a jelenleg piacon lévő megoldásokban nem igazán érhető el. Ilyen például a szabad szöveg vagy beszédhang alapú címkeresés, a valódi utca szintű nézet, kiegészítve a haladás tervezett irányával, illetve a forgalmi adatok színekkel történő ábrázolása, melyek mentén az adott útszakasz egyetlen érintéssel át is tervezhető. Az autós dokkoló esetén kényelmes horizontális menüt kínáló szoftver kezdetben csak az Egyesült Államokban, angol nyelven lesz elérhető a frissen bemutatott Motorola Droid készüléken, de ezt követően más Android 2.0 modellekre is telepíthető lesz. A Google Maps Navigation európai bevezetésének időpontja egyelőre nem ismert.
Google: Ingyenes navigáció Android 2.0 alapokon
Azóta történt
-
Google Maps Navigaton: Csapás a PND piac számára
Az ingyenes Google navigációs alkalmazás bejelentését követően a Garmin és TomTom részvények mélyrepülésbe kezdtek.
-
Tele Atlas megoldások Samsung mobilokban
A dél-koreai gyártó számára a Tele Atlas fog szállítani digitális térképet és más helyfüggő tartalmakat.
-
Hangalapú Google keresés Symbian alapú modellekre
A Google hangalapú keresője mostantól Symbian Series 60 alapú készülékek tulajdonosai számára is elérhető.
-
Miért nincs Európában Google Maps Navigation?
A Google ingyenes navigációs szolgáltatása egyelőre csak az Egyesült Államokban lesz elérhető és ennek okára is van magyarázat.
Előzmények
-
Saját mobilt akar a Google
Piaci elemzők szerint hamarosan a Google saját égisze alatt forgalmazott mobiltelefonra is számítani lehet.
-
Újabb Ovi Maps frissítés érkezett
A Nokia Beta Labs oldalán már elérhető az Ovi Maps navigációs szoftver legújabb változata.
-
TomTom navigáció iPhone-ra
A konkurens gyártók megoldásainál drágább navigációs szoftverrel rukkolt elő a TomTom.
-
AmAze: Navigáció ingyen
Ingyenes navigációs szoftvert adott ki a portugál Optimus.

- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Gyúrósok ide!
- Spórolós topik
- VR topik
- Keretmentesít a Galaxy S25 FE
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Azonnali fotós kérdések órája
- Asztalos klub
- Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO) / Counter-Strike 2 (CS2)
- További aktív témák...