Forgatható kamerát kaphat a ZUK Z2

Hirdetés

Korábban már lehetett hallani arról, hogy a ZUK Z1 jövőre egy örökössel gazdagodik, nem meglepő módon Z2 néven. Ezt már a Lenovo vezérigazgatója is megerősítette, ám túl sok információ nem látott napvilágot a készülékkel kapcsolatban, kivéve azt, hogy a hírek szerint a Snapdragon 820 chipset hajtja majd. A mai nap pedig még egy fokkal közelebb kerültünk az igazsághoz, ugyanis kép fotó is kiszivárgott az internetre, amik a szerkezet különleges képességéről árulkodnak.


[+]

A felső rész ugyanis a fotók tanúbizonysága alapján forgatható lesz, vagyis a mobil egy kamerával rendelkezik majd, amit mind szelfizésre, mind normál fényképezésre használni lehet majd. A minden bizonnyal 360 fokban elforgó modulban lehet is látni potenciált, persze nem a ZUK/Lenovo az egyetlen, akik hasonlóval próbálkoznak, nagyon régi történet ez, az utóbbi időben pedig az Oppo N3-nál láthattunk ilyet.


[+]

Specifikációk terén viszont még nem jutottunk előbbre, de ha az elődmodell 64 GB-os tárolóegységéből indulunk ki, minden bizonnyal a Z2 is legalább ekkora belső memóriával rendelkezik majd. Hogy aztán a végleges verzió a fentieknek megfelelő lesz-e, még nem lehet tudni, a megjelenésre úgyis még hónapokat kell várni.

Azóta történt

  • 4,7 hüvelykes mobilon dolgozhat a Zuk

    Minden bizonnyal lenne vásárlói igény egy kompakt méretű, jól felszerelt, de nem megfizethetetlen okosmobilra, így ha a gyártó hozza az elvártakat, akkor komoly eladásokra számíthat.

  • SD 820 chipsettel érkezhet a ZUK Z2 Pro

    A következő generációs készülék jóval fejlettebb lehet elődjénél, a felszereltségről az AnTuTu tesztprogram árulkodott.

  • Előzetes képen látható a ZUK újdonsága

    Valószínűleg a Z2 Pro figyelhető meg a nyálelválasztást elindító fotón, a hírek szerint a készülék a felső kategóriában versenyzik majd.

  • Snapdragon 820-at kapott a Zuk Z2 is

    Ahogy az idei év legtöbb androidos csúcsmodellje, és a Zuk Z2 Pro, úgy a kisebb fivér is Qualcomm Snapdragon 820-at kapott. Nem lesz gond a Full HD-s kijelző meghajtása.

Előzmények

  • ZUK Z1 - a belső konkurencia

    Saját almárkát alapított a Lenovo, és már kapható is az első ilyen készülék. A Z1 ráadásul nagyon decens eszköz lett, a felső-középkategóriában komoly esélyekkel támadhat a többiekre.

  • Lenovo Vibe S1 - összesúgnak a szemei előtt

    A kínai vállalat egy olyan 5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzővel, Mediatek MT6752 SoC-vél és 3 GB RAM-mal szerelt telefont dobott piacra, mely az önfotózás királya lehet.

  • Lenovo Vibe Z2 Pro - csillagromboló

    Eljött hazánkba a Lenovo alumíniumba burkolt óriása dual SIM foglalattal, optikai képstabilizátorral, gigászi akkumulátorral és két szoftveres felülettel, ráadásul a kijelző is brilliáns.

  • Lenovo S850 - fényezi magát

    A két SIM-es S850 a Lenovo egyik középkategóriába szánt darabja, amely üveg hátlappal és HD felbontású kijelzővel hívhatja fel magára a figyelmet.

Hirdetés