Fejlesztőket csábít az Amazon

Hirdetés

Az Amazon szolgáltatások elérésére optimalizált Kindle Fire táblagép sorozat bejelentése után várható volt, hogy a világ legnagyobb online áruházlánca idővel egy saját okostelefonnal is elő fog rukkolni, mely az exkluzív szolgáltatásaival próbál kitűnni a tömegből. A nemrég leleplezett Fire Phone a korábban kiszivárgott információknak megfelelően öt előlapi kamerával rendelkezik, melyek közül négy az infravörös spektrum érzékelésével az emberi szem követésére hivatott.

Az Amazon persze jól tudja, hogy az előre telepített alkalmazások szemmel való vezérlése és a 3D hatást keltő kezelőfelület önmagában még nem elég a sikerhez, éppen ezért a fejlesztők megnyerésével igyekszik bebiztosítani készülékének sikerét. Az Amazon App Store jelenleg is közel negyedmilliós katalógussal bír, ám a telefon exkluzív funkcióit kiaknázó szoftverek fejlesztőinek félmillió virtuális érmét, vagyis 5000 dollár támogatást ígér az Amazon, melyet fejlesztőnként maximum három alkalommal lehet megszerezni. A 15 000 dollár értékű Amazon Coin megszerzéséhez természetesen számos kritériumnak kell megfelelni, mely pontos részletei az Amazon fejlesztői oldalán érhető el angol nyelven.

Azóta történt

  • Bezuhant a Fire Phone ára

    A száz dollár értékű ajándékcsomag ellenére az eredeti ár kevesebb mint harmadáért adja kártyafüggetlenül saját okostelefonját az Amazon.

Előzmények

Hirdetés