Exynos 5433 – a második legerősebb processzor?

Az idei év legnagyobb nyers erővel rendelkező processzora – a szintetikus tesztek alapján – az Nvidia Tegra K1 lett, ám ennek ellenére az idei évre tervezett legtöbb csúcsmodell a Qualcomm integrált 4G LTE modemmel felszerelt, kiemelkedő energiahatékonyságú megoldásai köré épül. A saját processzorokkal is piacon lévő Samsung rövidesen bejelentésre kerülő Galaxy Note 4 óriásának egyik változata szintén Snapdragon 805 processzor köré épül majd, egy másik változatában pedig Exynos 5433 lapka teljesít majd szolgálatot, melyről egyelőre nem sokat lehetett tudni.

Az AnTuTu sebességmérő szoftver adatbázisában nemrég felbukkant chipset azonban a teszteredmények alapján igencsak ígéretesnek tűnik, hiszen a Qualcomm legerősebb processzorát is magabiztosan maga mögé utasította. A Samsung saját fejlesztésű ARM processzorai iránt egyelőre csupán maroknyi OEM gyártó érdeklődik, melyek közül a Meizu és a HP talán a legjelentősebb. Az Exynos sorozat megerősítésével a helyzet persze jelentősen megváltozhat, bár továbbra is kérdéses, hogy a dél-koreai vállalat félvezető divíziója képes lesz-e megfelelő mennyiségű processzort gyártani a telefonos részleg számára.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés