Elődjénél kétszer jobban fogy a Gear S2

Még 2014-ben dobta piacra a Gear S névre hallható okosóráját a Samsung, mely forradalmi újítást ugyan nem hozott magával, a hajlított kijelző mindenképpen tekintetvonzó és egyedi volt. Az örökös a berlini IFA kiállításon mutatkozott be hivatalosan, szerencsére már nekünk is volt lehetőségünk tesztet készíteni a szerkezetről, ami egyébként teljesen más formatervet kapott, mint elődje. A döntés és a fejlesztés úgy tűnik, hogy kifizetődni látszik, hiszen dél-koreai elemzők szerint a Gear S2 kétszer olyan gyorsan fogy, mint az első változat, ez számokban kifejezve körülbelül naponta kétezer darabot jelent. A készletek egyik felét a 3G-s variáns teszi ki, a másikat pedig a sima és a Classic modell.

A töltés a mágneses bölcsővel egyszerű, bár nem túl gyors
A töltés a mágneses bölcsővel egyszerű, bár nem túl gyors [+]

Érdekes egyébként, hogy egy Tizen operációs rendszert futtató kütyü ennyire jól fogy, hiszen azért az Android Wearhez képest sokkal kevesebb tartalom érhető el erre a szoftverre. Az mindenesetre indokolhatja a sikerességet, hogy az okosóra szegmens még viszonylag új és friss, ezért a piac abszolút nyitott az újdonságokra. A Gear S2 persze nem egy filléres mulatság, ám a lünettás megoldás, a viszonylag kellemes üzemidő, valamint a használhatóság mindenképpen mellette szól. Hogy aztán az európai és más régiókban hogy fog teljesíteni a kütyü, az majd csak később derül ki, mindenesetre látszik, hogy sok lehetőség rejlik még ebben az iparágban is.

Hirdetés

Előzmények

  • Samsung Gear S2 - egy gyűrű mind felett

    Öt perc használat és kiderül: a kijelzőt körbevevő lünettájával jó irányba mozdította el a Samsung az okosóra piacot. Vajon a Tizen OS és persze a hozzá kapcsolódó fejlesztői közösség is felnő a feladathoz?

  • Samsung Galaxy S6 edge+: plusz méret, plusz tudás, plusz pénz

    A nagyítókúrán járt Galaxy S6 edge+ phablet méretben is mutatós és villámgyors készülék, a +1 gigabájt RAM és a kézi kamerafunkciók pedig hasznos, ám drága extrák.

  • Samsung Galaxy S6 edge - felívelés, gól

    Az S6 edge szemrevaló külseje senkit ne tévesszen meg: az ívelt kijelző alatt őserő dolgozik. A Samsung ezúttal tényleg mindent beleadott, de vajon az akkumulátor tudja-e tartani a lépést?

  • Samsung Gear S - gyere értem, pajti!

    KITT-et vagy Bonnie-t nem fogjuk elérni, bárki mást azonban felhívhatunk a Samsung 3G-s, hajlított kijelzős okosórájával, amely mégsem teljesen önálló.

Hirdetés