Az iOS fejlesztők számára már elérhető az apróbb hibajavításokat tartalmazó iOS 7 hatodik, és várhatóan utolsó béta kiadása, melyet szeptember 5-én a véglegesnek jelölt „Golden Master” változat követ. Ez utóbbihoz szeptember 10-éig, vagyis az iPhone 5S bejelentéséig kizárólag a szolgáltatók és az Apple saját alkalmazottai férhetnek majd hozzá, hiszen az már az iPhone 5S és 5C valamennyi új szolgáltatását is tartalmazza. A fejlesztői béta változatok az elmúlt hónapok során részben megerősítették az NFC támogatás és az ujjlenyomat-olvasó jelenlétét is, melyeket több megszellőztetett fotó is alátámasztani látszik. Az Apple új készüléke kapcsán világrengető változásokra nem igazán lehet számítani, hiszen az „S” modellek rendszerint csak apróbb változásokat tartalmaznak.
Elérhető az iOS 7 beta 6
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Apple
Azóta történt
-
Elérhető az iOS 7
Az újabb iPad, iPhone és iPod touch készülékekre már letölthető az Apple frissített operációs rendszere.
Előzmények
-
iOS 7 – biometrikus azonosítással
Az Apple mobil operációs rendszere menügombba rejtett ujjlenyomat-olvasóról árulkodik.
-
iOS 7 az iPad fedélzetén
Egy orosz forrás jóvoltából immáron az Apple új operációs rendszerének táblagépes felülete is megtekinthető.
-
Egységes játékkontroller támogatás az iOS 7-ben
A következő mobilos operációs rendszerben egységesítik a játékkontrollerek kezelését, tömegével jelenhetnek meg gamepad-ek iPhone-hoz.
-
Közvetítés az iOS 7-es Apple WWDC-ről
A 2013. júniusi WWDC témáját az iOS 7 operációs rendszer, az OS X Maverick, valamint az új szériás MacBook Air gépek adják.

- Trollok komolyan
- Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT
- Interactive Brokers társalgó
- Milyen okostelefont vegyek?
- Suzuki topik
- iPad topik
- Videós, mozgóképes topik
- OLED monitor topik
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...