Hirdetés

Cool neve van a Coolpad COOL10-nak

Azt viszont nem árulja le a gyártó, hogy az amerikai rapper áldását adta-e a névre.

Hirdetés

A Coolpad márka él és virul, épp csak nem fordult meg nálunk egyik új modellje sem jó ideje. Most ugyanakkor egy kifejezetten olcsó darabbal rukkoltak elő, aminek talán a neve a legérdekesebb. A Coolpad COOL10 – ami így, egybeírva erősen áthallásos Coolióra, az 56 éves amerikai rapperre és hip-hop előadóra, 39 ezer forintért pedig tényleg nem egy drága darab.

Mindezért mégis nyolcmagos MediaTek Helio P30 SoC jár pár évvel ezelőttről, ritka bőséges, 6/128 GB-os RAM/tárhely kombinációval, Type-C porton pedig 4900 mAh-s telep tölthető. A 6,517"-es, ismeretlen felbontású (minden bizonnyal HD+) panel körül kevés kávát mutatnak a renderképek, ám az évek alatt megtanultuk, hogy képesek egészen hihetetlen módon lódítani a gyártók, ha a valós keret kozmetikázásáról van szó, és ezt húzza alá a 165,7 x 76,5 x 9,1 milliméteres adathalmaz is, ami a 6,9"-es Galaxy S20 Ultra méreteit idézi meg.

A Samsung telefonnal szemben ott figyel ugyanakkor a plasztik házon a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenet, ez is valami. Arra nem tér ki a termékoldal, hogy a nevet Coolio ihlette-e, sem arra, hogy a rapper áldását adta-e a hasonlóan is kiolvasható titulusra, vagy őt éppúgy meglepte a Coolpad bejelentése, mint minket.

Hirdetés

Előzmények

  • Új mobillal állt elő a Coolpad

    Néhány éve még komoly európai jelenléttel büszkélkedhettek, mára viszont alig hallunk a márkáról.

  • Coolpad Modena 2 - városfejlesztési osztály

    Modena szép hely, és szép a róla elnevezett, másodgenerációs Coolpad phablet is, ami kamerában ugyan előrelépett, üzemidőben és lóerőben viszont karcsú maradt.

  • Coolpad Max - kettő az egyben

    A Coolpad csúcstámadást kísérel meg a Coolpad Max képében. Az alaptábort az erős konkurencia ellenére is jó eséllyel beveheti az alkalmazott biztonsági protokollal, és a körítés is teljesen rendben van.

  • Coolpad Modena - Európába (el)tévedt

    Új márka lépett a hivatalos, hazai forgalmazás kanyargós ösvényére, a Coolpad azonban nem a nyeretlen kétévesek közé sorolható. A Modena a középkategóriában próbál szerencsét.

Hirdetés