Amerikában még mindig az Android uralkodik

A Google-féle Android és az Apple-féle iOS nagy versenytársak, nem csak Európárban, hanem Amerikában is. Összességében a zöld robotos rendszer uralkodik, de ez régiónként változik, hiszen van, ahol inkább az almás vállalat szoftvere győzedelmeskedik. Az amerikai földrészre vonatkozólag most a comScore adott ki egy kimutatást, amiből kiderül, hogy az USÁ-ban egyértelmű fölénnyel vezet az Android. A március végével záruló időszakban 52,4 százalékos részesedéssel állt a Google rendszere, ami a dobogó legfelső fokát jelenti, annak ellenére, hogy 2014 decemberében még 53,1 százalékos szeletet szakított ki magának.

Ettől függetlenül az iOS sem áll rosszul, sőt, a decemberi 41,6 százalékhoz képest most már 42,6 százalékon áll. Nyilván jóval több típusú Androidot futtató telefon van piacon, ám Amerikában nagy slágerek az iPhone-ok is, a legújabb generációs eszközök is hozzátettek az Apple apró felzárkózásához. A nemrégiben felmérést végző Kantar egy kicsit más eredményekkel szolgált, szerintük ugyanis 58,1 százalékkal áll az Android. Így vagy úgy, a két rendszer erőteljes fölényben van a Windows Phone-hoz, vagy éppen a BlackBerryhez képest, és nem tűnik úgy, hogy ez a közeljövőben megváltozna.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés