Tényleg négy kamera került a Galaxy A9 hátlapjára

Döbbenetes látvány a hátlapi kamerakvartett, amivel az új Galaxy A9 a világon egyedülálló. Erős a hardver is, de az árazás sem kíméletes.

A világ első négykamerás mobilja végül csak simán Samsung Galaxy A9 néven mutatkozott be, többek között itthon is. A közel prémium kategóriás eszköz mindössze a hardverben marad le a csúcsmodellektől, cserébe négy szenzor került a hátlapra a már ismert specifikáció szerint, így van telés lencse, széles látószögű, kisegítő egység a portrémódhoz és egy 24 megapixeles modul, f/1,7 apertúrával fáziskövető autofókusszal.

Az új A7 még három kamerával kellett beérje, az A9 2018 viszont négy lencsét visel hátul
Az új A7 még három kamerával kellett beérje, az A9 2018 viszont négy lencsét visel hátul [+]

Sorrendben a főkamera egyébként fentről a harmadik szenzor, az első a 120 fokos látószöggel dolgozó, f/2,4 rekeszértékű nagylátószögű kamera, a második a 10 megapixeles, f/2,4 apertúrájú telés lencse kétszeres optikai zoommal, az utolsó pedig az 5 megapixeles, mélységélességért felelős szenzor, amely lehetővé teszi a manuális mélységélesség-állítást és szelektív fókuszt.


[+]

Nyilván van mesterséges intelligenciát használó jelenetfelismerés, ez a témának megfelelően optimalizálja a beállításokat. Szelfizni szintén egy 24 megapixeles kamerával tudunk, már a másik oldalon. A 6,3 hüvelykes, 1080 x 2220 pixel felbontású, Always on Display funkcióval működő, 18,5:9 képarányú AMOLED panelt szerény kávák keretezik, szenzorsziget és egyéb trükk nincs, az ujjlenyomat-olvasó a hátlapra került, viszont elérhető az arcalapú feloldás is.


[+]

Az A9 nem kicsi: pontosan 162,5 x 77 x 7,8 milliméter és 185 gramm, cserébe 3800 mAh-s akkumulátort vet be. A gyorstöltés Type-C porton keresztül valósítható meg és egy jack csatlakozó is elfért mellette. Az erőforrásokat egy nyolcmagos szett biztosítja (4 x 2,2 és 4 x 1,8 GHz, talán a Snapdragon 660 az), 6 GB rendszermemória és 128 GB belső tárhely kíséretében, amely maximum 512 GB-os microSD kártyával bővíthető úgy, hogy két nanoSIM is befér mellé.


[+]

Adatkommunikációs téren minden van, de tényleg, az infrát leszámítva. De a Bluetooth 5.0-s, van NFC, ANT+ támogatás, a navigációba besegítenek a Galileo és BeiDou rendszerei is, szenzorosan nem hiányzik semmi, az LTE pedig Cat.9-es sebességgel hasít. Az android Oreóra épülő rendszerrel és dedikált Bixby gyorsgombbal bemutatott Samsung Galaxy A9 itthon is elérhető, hivatalosan kaviár feketében, limonádé kékben és rágógumi rózsaszínben 199 990 forintos ajánlott fogyasztói áron.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés