Galaxy blog: A Samsung Galaxy Note5 DuoS sem kap microSD foglalatot

Augusztus 13-án látogattunk el a Samsung Unpacked rendezvény budapesti, élő közvetítésére, ahol leleplezésre került a Galaxy S6 edge+, amit ki is próbálhattunk és a Galaxy Note5, ami idén nem jut el hozzánk, ebből adódóan ki sem tudtuk próbálni. A gyártó új 5,7 hüvelykes, S-Pennel rendelkező csúcsphabletje tehát 2016 elején érkezik meg hozzánk, a gyártó képviselője szerint azonban Magyarországon csak a hagyományos, egykártyás modellek jelennek meg 32 és 64 gigabájtos változatban.

A Samsung Galaxy Note5 Duos sem kap microSD foglalatot
[+]

A kétkártyás változatról rengeteg pletyka jelent meg, rengetegen várták ezt a kiadást, ami többek között annak volt köszönhető, hogy a felröppent hírek szerint a Galaxy Note5 DuoS nem csak két nano SIM-et, hanem akár egy nano SIM-et és egy microSD kártyát is befogadhat, amit a hagyományos változat nem mondhat el magáról. Ezek az állítások azonban nem bizonyulnak valósnak, egy külföldi weboldal már tesztelte is a dual SIM-es kiadást, ami kizárólag két darab nano SIM-et képes fogadni. Úgy tűnik tehát, hogy a Samsung ragaszkodik állításához, mely szerint jelenleg nem létezik annyira gyors microSD, ami a Note5-ben dolgozó UFS 2.0 lapkák sebességével képes lenne felvenni a versenyt, egy memóriakártya csak rontani tudna a rendszersebességen, aki több tárhelyet akar, az kénytelen lesz borsos felárat fizetni (lépcsőfokonként 30 000 forintot) a nagyobb változatokért.

Előzmények