A Redmi K30-cal rúgta be az 5G a középkategória ajtaját

Döbbenetesen drága a legtöbb 5G modemmel szerelt okostelefon – ezen a tendenciát korrigál a Redmi K30 5G.

Hirdetés

Annál, hogy mit tud, jelen esetben fontosabb, hogy mennyiért: a Redmi K30 5G az első középkategóriába szánt, ötödik generációs hálózati modemmel szerelt telefon, hála a friss és ropogós Snapdragon 765G rendszerchipnek. Miközben úgy dobálóznak a gyártók 5G témakörben a százezrekkel, mintha hógolyóznának, a K30 5G 6/64 GB-os konstrukcióban 2000 jüanon nyit (85 ezer forint), és a 8/256 GB-os kiszerelésért is csak 2900 jüant kérnek el (123 ezer forint).

A Redmi K30 5G
A Redmi K30 5G (forrás: Gizmochina) [+]

A nyolcmagos Snapdragon 765G-nek a 7 nm-es gyártástechnológiája az egyik előnye, az integrált Snapdragon X52 5G modem a másik. A mobilplatform ugyanakkor annyira friss, hogy az első középkategóriás 5G készülék megvásárlására alighanem 2020 legelejéig várni kell, és persze egyelőre ez is csak a kínai megjelenést illeti. A sima K30 hamarabb elérhető lehet, és 4G-s Snapdragon 730G rendszerchipjére sem lehet panasz, amihez mérten az 1600 jüanos indítás nem is vészes (68 ezer forint, 6/64 GB), ahogy a 2200 jüan se a legkövérebb kiszerelésért (93 ezer forint, 8/256 GB).

A Redmi K30, 4G modemmel
A Redmi K30, 4G modemmel (forrás: GizmoChina) [+]

A K30 és a K30 5G egyébként közös alapokra építkezik: ilyen a 165,3 x 76,6 x 8,79 milliméteres és 208 grammos ház, ami legalább annyira jókora, mint az általa közrefogott, 6,67"-es LCD panel, 1080 x 2400 pixelen. Nem semmi a 120 Hz-es képfrissítés ezen az áron, a várhatóan magasabb fogyasztáson pedig 4500 mAh-s telep igyekszik úrrá lenni, 27 / 30 wattos gyorstöltéssel a 4G / 5G variáció esetében. Az előlapi, megnyúlt kameraluk úgyszintén közös: a 20 megapixeles a főegység és 2 megapixeles a mélységszenzor.


A K30 5G (forrás: XDA-developers)

Hátul a 64 megapixeles Sony IMX686 szenzor egyezik meg 1/1,7" méretben és f/1,9-es rekeszértékkel, a 8 megapixeles ultraszéles kamera 120 fokos látószöggel és a 2 megapixeles mélységszenzor. Az eltérés az általában felesleges makró modulban van: a 4G-s variáns 2, az 5G-s pedig 5 megapixellel dolgozhat. A 4K felvétel 30 FPS-sel és a 960 FPS lassítás 720p-n kölcsönösen adott, akárcsak a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenet, az NFC, a kétcsatornás GPS, az infra és az oldalra helyezett ujjlenyomat-olvasó.


A K30 5G (forrás: XDA-developers)

Talán az sem meglepő, hogy a Gorilla Glass 5 szendvicsbe fogott két készülék MIUI 11-gyel kerül a csomagolásba, az Android 10 főverzió pedig kifejezetten jó hír. A HDR10 minősítésű kijelzővel és Type-C porttal szerelt készülék Európai megjelenéséről és lehetséges árazásáról viszont még korai volna spekulálni, a lényeg egyelőre nem is ezen van, hanem a tényen, hogy a rengeteg méregdrága 5G-s telefon között a Redmi K30 ilyen modemmel szerelt kiadása elképesztően versenyképes árat kapott, ez pedig gyorsan lenyomhatja a szemtelenül magas árakat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Redmi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés