Hirdetés

A Motorola Moto X és Moto G is megkapja az Android L frissítést

Hirdetés

A Motorola Moto X, Moto G és Moto E még a Google égisze alatt megszületett készülékek voltak. A Moto X aktív notifikációval, a Moto G és E pedig hardveres tudásához mérten szerény árával hívta fel magára a figyelmet, emellett az androidos frissítések is hamar megérkeztek ezekre a mobilokra. Noha a Google időközben eladta a Motorolát a Lenovónak, az amerikai vállalat továbbra is keményen dolgozik, hogy a szoftverfrissítések mihamarabb eljussanak a felhasználókhoz.

Motorola Moto X Android L frissítés

A három készülék közül a Moto X és a Moto G vélhetően az Android L megjelenése után nemsokkal megkapja a friss szoftververziót, legalábbis erre enged következtetni egy motorolás ügyfélszolgálattal lefolytatott chat beszélgetés, amelyet a szemfüles felhasználó rögzített. "Kristina" azt viszont nem tudta megerősíteni "John Doe"-nak, hogy a Moto E is megkapja-e az Android L-t, ám nem lepődnénk meg, ha igen, ugyanis a legolcsóbb Motorola modell is a legújabb KitKattal startolt el.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • Sajtóképen a Moto X+1

    Újabb képen is látható a Motorola remekül testreszabható okostelefonjának ráncfelvarrt kiadása.

  • Motorola Moto E - olcsó-E vagy?

    Kiválóan sikerült a Moto X, árgyilkos a középkategóriás Moto G, most pedig a filléres kategóriában alázná meg a piacot az újabb Google-mobil, ami itthon továbbra sem kapható.

  • Motorola Moto X - kézről-kézre

    Már éppen azt gondoltuk, hogy a Google kirántotta a csávából a Motorolát, amikor az egészet jól eladták a Lenovónak. Ettől még a Moto X saját kategóriája egyik legjobbja.

  • Motorola Moto G - nekünk is kéne

    Egy hibája van: nem lehet itthon kapni. Pedig slágertermék lehetne belőle azon az áron, amennyiért boldogabb helyeken kínálgatják, mert nagyon rendben van.

Hirdetés