A Huawei is kiadta frissítési tervét

Hirdetés

Több gyártó is kiadta már az Android Nougattal kapcsolatos frissítési tervét, a kínai cég pedig úgy tűnik, 2017 első negyedévében indítja el az új rendszert az idei év legfontosabb modelljeire: a Mate 8, P9, P9 Plus, P9 lite, nova és nova Plus készülékek tulajdonosai figyelhetik sűrűn a frissítéseket takaró menüpontot, ezekre ugyanis biztosan jön a 7.0-s Android és a legfrissebb, 5.0-s EMUI. A Huawei közleménye szerint még hatékonyabbá, biztonságosabbá és egyszerűbbé szeretnék tenni kezelőfelületüket, azt tűzték ki célul, hogy az elérhető funkciók 90%-a legfeljebb két-három érintéssel váljon elérhetővé.


[+]

A felhasználók pedig választhatnak, hogy szükségük van-e hagyományos alkalmazásmenüre, vagy nem, ennek megfelelően tudja magát átalakítani az EMUI 5. Visszatérve a frissítésekhez, állítólag a végleges verzió előtt béták is lesznek, ezekkel kapcsolatban azonban nincsenek pontos időpontok.

Azóta történt

Előzmények

  • Android Nougat rendszerbemutató

    Kivesézzük a legújabb zöld robotos verzió minden csínját-bínját, beleértve az osztott képernyős elrendezést, az újfajta értesítéseket és a fájlszintű titkosítást.

Hirdetés