A Gartner kiadta legújabb jelentését, ami a 2015-ös év júliustól szeptemberig tartó időszakára vonatkozik. Az adatok alapján a Huawei volt a globális okostelefon piac nagy nyertese, a Lenovo/Motorola pedig a nagy vesztese. A végfelhasználóknak történő értékeséket alapul vevő jelentés szerint Samsung készülékből 83,6 millió talált gazdára, ami 23,7 százalékos részesedéshez volt elegendő. Ugyan éves szinten ez most 11 milliós emelkedést jelent, a képzeletbeli tortaszelet így is csökkent a 2014-ben mért 23,9 százalékhoz képest. Ennek oka, hogy ha az összes eladást nézzük, akkor 15,5 százalékos, vagyis 47,5 millió darabos növekedést tapasztalhatunk, ami 352,8 millió telefont jelent három hónap alatt.
![]()
(forrás: Tech.co) [+]
Az Apple 46,1 millió mobillal képviselte magát a harmadik negyedévben, ami 8 millióval több a tavalyi ilyenkor mértnél, és 13,1 százalékos szeletet jelent, 2014-ben még 12,5 százalékon álltak. A legnagyobbat a Huawei lépte előre, hiszen a 2,5 százalékpontos felfelé ugrásnak köszönhetően már 7,7 százalékos arányt tudhatnak magukénak, számokban kifejezve ez 27,3 millió eszközt jelent. A Lenovo/Motorola helyzete viszont nem túl szívderítő, ők a tavalyi esztendő hasonló időszakában felmutatott 21,3 millió készülékhez képest most csak 17,4 milliót tudtak áruba bocsátani, nem véletlen, hogy 7 százalékról 4,9 százalékra estek vissza. A Xiaomi szintén 4,9 százalékkal, de "csupán" 1,4 millió mobillal, a Microsoft pedig 6,3 százalékos részesedéssel hívta fel magára a figyelmet.
Az operációs rendszerek tekintetében mind az iOS, mind pedig az Android a BlackBerry és a Windows kárára erősödött. Nem meglepő módon az Android óriási előnnyel vezet az iOS előtt, hiszen amíg előbbi 84,7, addig utóbbi 13,1 százalékon tanyázik. A Microsoft a harmadik a maga 1,7, a BlackBerry pedig a negyedik a maga 0,3 százalékával. A Tizenről nem beszéltek a Gartnernél, pedig állítólag már ez a szoftver is megelőzte a BB OS-t.
