Hirdetés

27,5 millió forintért kelt el a Type-C-s iPhone X

Hatalmas hírverést kapott a svájci diák izgalmas projektje, az eBay-es aukció pedig szinte felfoghatatlan összegig kúszott fel.

86 ezer dollárt, azaz nagyjából 27,5 millió forintot fizet ki valaki egy olyan 64 GB-os, fekete, használt Apple iPhone X-ért, amit tulajdonképpen használhatatlannak is nevezhetünk, legalábbis abban az értelemben, hogy a vevő eBay-es licitálással elfogadta, hogy nem fogja visszaállítani vagy frissíteni, nem fogja napi telefonnak használni és nem is szedi szét az eszközt.

A termék érdekessége, hogy alján nem az ismert Lightning csatlakozót hordja, hanem utólagosan, egy diák önálló projektjének keretein belül Type-C-t kapott, melynek technikai részleteit korábban már mi is ismertettük, de a fenti videón lépésről lépésre meg lehet tekinteni, hogy készült. A döbbenetes összeg mögött nyilvánvalóan ott áll, hogy a különféle tech-oldalak által és a YouTube-on egyaránt milliók ismerték meg a történetét, ami alapján ez a világ első, Type-C csatlakozóval szerelt iPhone-ja, de a dolog gyűjtői értékén kívül talán egy nyomatékosított üzenet lehet ez az Apple-nek, hogy nem feltétlenül szereti minden felhasználó az ominózus Lightning-portot. Licit mindenesetre volt bőven, az aukció megjelenése utáni harmadik napon már az 50 ezer dolláros tartományban mozgott az egyedi kütyü.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés