2008 óta nem bővült ilyen lassan az okostelefonos piac

Jellemző a technológiai újításokra és új termékkategóriákra, hogy először a legfejlettebb országokban terjednek el, majd a többi régió következik. Az okostelefonok nyugati térhódítása után többek között a Kínai Népköztársaságban, Indiában és Dél-Amerikában tört ki komolyabb vásárlási láz. Ám ahogy arrafelé is kezdenek az eladási mutatók lendületet veszíteni, úgy lassul a mobilpiac globális növekedése is, már ami az eladott okostelefonok számát illeti. Kínában ugyanis több pénzt költenek készülékenként, mint korábban.

A hátlapi ujjlenyomat-olvasó kényelmesen elérhető
Az Android platform és a Huawei is sikeres 2015-öt zárt [+]

A stagnálás és csökkenés még mindig messze van, azaz 2015 utolsó negyedévében is több okostelefont adtak el, mint egy évvel korábban, konkrétan 367,3 millió helyett 403,1 millió darabot, ám 2008 óta eddig minden évben nagyobb volt az előny az előző esztendőhöz viszonyítva, mint most. A Gartner felméréséből kiderül, hogy leginkább az iOS-es, windowsos és blackberrys eszközöket érintette a tavalyi év utolsó három hónapja kellemetlenül, hiszen amíg androidos mobilból a 2014-es 279 millió darabhoz képest 2015 végén 325,4 millió fogyott, addig iPhone-ból 74,8 millió helyett 71,5, Windows (Phone)-ból 10,4 millió helyett 4,4, Blackberryből pedig 1,3 millió helyett mindössze 900 ezer. Míg az Android tovább növelte piaci részesedését 76%-ról 80,7-re, addig az Applé 20,4%-ról 17,7-re, a Windowsé 2,8%-ról 1,1-re, a Blackberryé pedig 0,4%-ról 0,2-re csökkent. Az Apple-nek azért nem kell aggódnia, a szegmens nyereségének ugyanis a 91%-a Cupertino konyháján kötött ki.

Előzmények

Hirdetés