Hirdetés

Apple iPhone 11 - népalma

Bivalyerős lett, felkerült rá az ultraszéles kamera, olcsóbban indít, mint elődje és hoz pár új trükköt a szoftvere– Apple berkekben az Xr folyatása lehet az etalon, Android fronton azonban erős a konkurencia.

Külső, kijelző csomagolás

Két dolog biztos az életben: egyszer véget ér, ezalatt olcsó iPhone-hoz pedig aligha lehet hozzájutni. És igen: a rendszer zárt, a csomagolás spórol, Cupertino pedig kitűnően címkézi újra szinte ugyanazt. Ám az efféle cinizmus nem hatja meg a sok százmilliós tábort, amelyik nem hajlandó az ökoszisztémából holmi motorikus kamerarendszerért, 5G-s képességekért vagy hajtogatható képernyőért kijelentkezni. Az iPhone 11 remek példa, miért, csak oszlassuk el mindenekelőtt a nevezési képzavart. Nem az oledes iPhone X vagy Xs, hanem az Xr folytatásáról van szó IPS LCD panellel. Az elmúlt évben azonban pont a belépőmodell fogyott jól, mert 400 rugó kicsengetése 2-3 éves telefoncserével is bátor, az iPhone 11 290 ezerért pedig majdnem ugyanazt nyújtja, mint méregdrága testvérei.


[+]

Egy jól működő, egyszerűen kezelhető és megbízható telefont csúcssebességgel, és ha idén keveset is újítottak, a változások annál hasznosabbak. A „belépőmodell” zoomkamera helyett a videózásnál is hasznos ultraszélessel bővült, és az esti fotós mód is kapóra jön. Hízott a telepméret, és a vezetékmentes töltés mellett ott az USB-PD szabványú gyorstöltés – ha a júzer fizet az adapterért, mert a dobozba a lomha 5 wattos került. A jack átalakítóért is csengetni kell, 3,5 milliméteres port meg ugye nincs, a csatlakozás pedig maradt ósdi USB 2.0 adatrátánál, Lightning szabványon. Ám az efféle korlátokkal minden almás rajongó tisztában van, és sosem a specifikáció jelentette a vonzerőt.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Apple iPhone 11 Samsung Galaxy S10+ Huawei P30 Pro Xiaomi Mi 9 OnePlus 7
Képátló 6,10 hüvelyk 6,40 hüvelyk 6,47 hüvelyk 6,18 hüvelyk 6,41 hüvelyk
Felbontás 828 x 1792 1440 x 3040 1080 x 2340 1080 x 2340 1080 x 2340
Technológia IPS-LCD Retina Dynamic AMOLED Curved OLED AMOLED Optic AMOLED
Fehér fényerő 600 / 704 nit 384 / 678 nit 533 / 921 nit 433 / 824 nit 413 / 800 nit
Fehér fényerő (min.) 2,2 nit 1,8 nit 2,0 nit 1,9 nit 1,8 nit
Fekete fényerő 0,37 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány 1903:1 végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 6854 K + TrueTone 6427 / 6878 K + kézi 6968 K + kézi 7629 / 6863 + kézi 7150 / 6598 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Az iPhone 11-et jó kézbe venni, a gesztusvezérléssel kényelmes kezelni, az újrahasznosítható alumíniumváz és a kétoldali védőüveg összeillesztése perfekt, az IP68-as por és víz elleni védelem pedig 2 méteres mélységig, 30 percre lett levizsgáztatva. Magyarán a 150,9 x 75,7 x 8,3 milliméteres és 194 grammos ketyere évekig kihúzza, ugyanígy a generációs szoftverfrissítések sem késlekednek, bár a iOS 13 mindjárt megköszönte az első hibajavító csomag közzétételét. Az sem meglepő, csak elég szomorú, hogy maradt a 326 ppi-s, mindössze 828 x 1792 pixeles retina kijelző 6,1”-en, ami a HD és a Full HD között van valahol félúton. Ez pedig messze áll a QHD-s riválisoktól, viszont a DCI-P3 szabványú kalibráció remek, minden jól látható kint és a panel kellően elsötétül bent. Mindehhez élénk színek és sötét feketék járnak, az iPhone 11 pedig jól igazodik a környezeti fény- és színviszonyokhoz.


[+]

Az érintésérzékelés hibátlan, a haptikus visszajelzés pedig hasznos, immáron az egész generáció esetében kiváltva a 3D Touch nyomásérzékelést. Az oldalsó gomb jobbra hüvelykujjra esik, a hangerőszabályzót pedig a középső éri el könnyedén – csak a roppant hasznos némítókapcsolóért kell nyújtózkodni picit. Az egyetlen nanoSIM átellenes oldalon csúszhat a készülékházba a mellékelt tűvel, a kétkártyás működéshez a beépített eSIM szolgáltatói programozása szükséges. Alul juthat a helyére a Lightning - USB-A kábel (a Prók esetében az utóbbi USB-C végű), a sztereó hangzásból a jobbján lévő rács és a beszédhangszóró veszi ki a részét.


[+]

Beszélgetni egyébként a Lightning csatlakozású EarPods headsettel is lehet, ami a dobozolt variánsok között elég jónak számít, a biometrikus azonosításért pedig a jó öreg és terebélyes TrueDepth kamerarendszer felel. A 12 megapixeles szelfiegység az infrakamerával, a pontprojektorral, a fényvetővel és az iOS 13 újításaival a korábbiaknál is gyorsabban és megbízhatóbban azonosítja a júzert, szélesebb szögből felismerve, az emojik mellett pedig több és testreszabhatóbb memoji áll rendelkezésre. Még a 4K / 60 FPS-es felvétel is opció az előlapon, nehogy bárki megvádolja az Apple-t, hogy bezzeg ők nem újítanak.


[+]

Már csak arra a kérdésre kell választ adni, hogy az elöl noccsos, hátul négyzetes alapon két 12 megapixeles kamerát bevető telefon mennyire esztétikus – engem a forma kevésbé vágott haza, a Smart Clinic iPhone szerviz jóvoltából hozzám került, piros variáció éppenséggel tetszik. A mémgyártás mindenesetre megkezdődött, és van, akit a hideg ráz ki a hátlaptól – még jó, hogy az ízlés szubjektív dolog. Azzal ugyanakkor egyetértek: megérett az iPhone a dizájnváltásra, és szívesen használnék egyet csupa képernyővel, de hát talán majd jövőre... Szemre egyébként olyan, mintha a kamerarészt műanyag venné körbe, ám a lencsék némileg kiemelkedő védőeleme ugyanabból az egy darab üveglapból lett kialakítva, amelyik az egész hátoldalt takarja.

Apple A13 Bionic és iOS 13.1

Az iPhone 11 család a nyers erőt új szintre helyező Apple A13 Bionic SoC-vel és szégyenszemre 64 GB-os, bár ultragyors kezdőtárolóval startolt el, amiből 48 GB áll a felhasználó rendelkezésére. Ez 4K/60-as videókkal hamar megtelik, de legalább törölhetők a telefonról az olyan méretes alkalmazások, mint a GarageBand vagy a Keynote, jó pár GB-ot felszabadítva. A chipről annyit tudni hivatalosan, hogy a TSMC második generációs, 7 nm-es node-ján készül (az EUV litográfiát használó 7 nm+ helyett valószínűleg a N7P-ről van szó), és hat processzormagot vet be. A két teljesítményorientált (2,66 GHz) 20%-os előrelépést ígér az A12-höz képest, 30%-os takarékossággal, a négy takarékos mag (1,87 GHz) és a négymagos GPU ezt 20/40, a harmadik generációs NPU pedig 20/15%-os mutatókkal hozza le.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Apple iPhone 11 Apple iPhone Xr Samsung Galaxy Note10 Huawei P30 Pro OnePlus 7 Pro
Rendszerchip Apple A13 Bionic Apple A12 Bionic Exynos 9825 HiSilicon 980 Snapdragon 855
AnTuTu Bench. 7.x 454811 pont 336987 pont 345891 pont 316068 pont 369954 pont
Geekbench 4 (single/multi) 5491 / 14070 pont 4795 / 11164 pont 4515 / 10154 pont 3301 / 9943 pont 3394 / 10801 pont
Geekbench 5 (single/multi) 1337 / 3522 pont 1102 / 2665 pont 839 / 2363 pont 682 / 2413 pont 728 / 2722 pont
GFXBench Car Chase onscreen 60 fps 58 fps 39 fps 28 fps 19 fps
GFXBench Car Chase offscreen 76 fps 45 fps 43 fps 33 fps 42 fps
GFXBench Man. onscreen 60 fps 60 fps 60 fps 59 fps 53 fps
GFXBench Man. offscreen 173 fps 117 fps 100 fps 92 fps 98 fps

A 8,5 milliárd tranzisztort bevető SoC meg is mutatja piacvezető erejét, leginkább 3D-ben előrelépve – a kitűnő pontszámok ismét megkérdőjelezik az alacsony képernyőfelbontást. A tesztek egyaránt 4 GB RAM-ra célozgatnak, ami 1 GB-os előrelépés a Xr-hez képest, a BGR szerint viszont nem kizárt, hogy akad még 2 GB csak a kamerának elkülönítve, amely az NPU-val karöltve az ősz folyamán még fejlettebb képfeldolgozással bővül (Deep Fusion). Akármennyi memória is legyen a gépházban, úgysem a specifikáció a lényeg, hanem a zéró késedelem érintéskor és a nulla dadogás a felületen, a legméretesebb játék esetében is legfeljebb másodpercekben mérhető töltésidővel, a bővebb RAM-mal ráadásul rengeteg app a gyorsítótárban marad.

[+]

Létezik fürgébb animáció a piacon, az átmenetek mindenesetre kellő mozgékonyságot adnak az iOS felületnek, amire mondjuk ráfért a 13.1-es hibajavító frissítés, mert elsőre több baki is bennragadt, beleértve komolyabb biztonsági réseket. Azt tehát nem lehet mondani, hogy bezzeg az Apple makulátlan rendszert kínál, az is igaz viszont, hogy egy hét alatt tucatnyi foltot eltüntetett, generációs frissítésekben pedig összemérhetetlen az Androiddal szembeni előnye. Nem itt debütált, de éppen annyira hasznos a rendszerszintű sötét mód, vagyis téma, ami nagyon jól áll az LCD panelnek is, és a legtöbb gyári szoftver, illetve menüpont igazodik hozzá, miközben a fejlesztők is egyre-másra vezetik be ezt a lehetőséget.

[+]

Az apró ráncfelvarrások mellett olyan változások tűnhetnek fel a rendszerben, mint a gyors WiFi vagy Bluetooth lista elérése a fentről lehúzható vezérlőközpontból. A gesztusirányítás pont olyan hatékony, mint eddig, bár azzal, hogy bekerült a háromujjas gyorsfunkció szövegek és linkek másolására és megosztására, sikerült galibát okozott pár játékban – az ilyesmi szoftverfrissítéssel orvosolható. Nekem nem hiányzik a 3D touch nyomásérzékelés, a hosszú érintésre előugró haptikus menük természetesebbnek hatnak. Sajnos a főoldali ikonrács továbbra se méretezhető, a widgetgyűjtemény balra viszont kifejezetten hasznos, amely a zárképernyőről éppúgy elérhető, mint minden értesítés és a kamera.

[+]

Mostantól választani lehet, hogy egy alkalmazás megnyitásonként egyszer, a futás ideje alatt mindig vagy soha ne férjen hozzá földrajzi helyzetünkhöz, a Lokátor pedig egybefogja az iPhone megkeresésének és a közösségi helyzetmegosztásnak a funkcióit. Felügyelhető a mobilfüggőség a képernyőidő követésével és korlátok beállításával, akár alkalmazásonként és a családtagok számára. A Parancsok elindításával és a Siri szakértelmével elképesztően sok műveletet tudunk automatizálni, és parancsokat immár harmadik féltől származó alkalmazásokhoz is társítani lehet. Egy sor emberi arccal bővült az emoji és memoji lista, szóval már nem csak állatokat vagy saját magunkat oszthatjuk meg virtuális formában, 3D arcfelismeréssel arcmimikánkat ügyesen követve. Saját avatárunk egyébként szélesebb körben testreszabható, mielőtt az Üzenetekben és más appokban jópofa effektekkel továbbküldjük.

[+]

Szép számmal van jelen az Apple alkalmazásparkja, és végre hatékonyabb a Fájlok, amely a helyi és a felhőtárhelyek állományai mellett külső tárolót is képes kezelni. Sokrétű az Egészség, az (okos)Otthon, az Emlékeztetők, a Jegyzetek, a Naptár és a Kontaktok tudáslistája, a mérés pedig AR-funkciókkal érhető el. Nem hiányzik a FaceTime, a Mail, az Óra, a Térképek, az Időjárás, a Részvények, a Podcastok, a Wallet Apple Pay mobilfizetéssel, a Könyvek, az Apple Store, az iTunes Store, az iTunes U, a Tippek, a Clips, az iMovie, az irodai csomag (Keynote, Numbers, Pages), a Hangjegyzetek, a Watch, az Iránytű vagy a Számológép. Egyik-másik viszont kaphatna végre magyar nevet. Bekerült a billentyűzetbe az ujjhúzós bevitel (bár ez egyelőre angol nyelvnél működik, a magyarnál nem). Az apró változásokon átesett Safari pedig villámgyors és hatékony böngésző gyors átméretezéssel, olvasómóddal és asztali/mobilnézet váltással.

[+]

Ne feledkezzünk meg CarPlay és ARKit 3 támogatásról, a széleskörű iCloud felhőszolgáltatásról és mentési opciókról, a remek együttműködésről Apple termék között, a játékhoz pedig bekerült az egér és a konzolos kontrollerek támogatása. Apple Arcade néven elindult a reklámmentes, előfizetéses játékszolgáltatás havi 1890 forintért, 100 új címmel, az iTunes zene mellett pedig nemsokára az Apple TV+ video streaming is elérhető lesz. A motorháztető alatt az új iOS további apró változások sorát hozta, és bár a vizuális köntös és a zártság maradt, nagyon jól áll neki a sötét mód, logikája és gördülékenysége meg mit sem változott, még ha nyögvenyelős is volt a startja.

Fotós képességek

Az előlapi, 12 megapixeles TrueDepth kamera amellett, hogy emojikkal és memojikkal szórakoztatja az arra érdemeseket, ügyesen mossa, tünteti el és effektezi a hátteret portrémódban (1-2. példa). Ám talán még fontosabb a vlogger érában a 4K / 60 FPS rögzítés némi elektronikus stabilizálással megsegítve (egy példa). Előlapi videó nem volt még ilyen jó minőségű, ha az autofókusz ki is maradt, és akkor ott van ráadásként 1080p felvétel 120 FPS lassítással, csak alkalmat kell keríteni a bevetésére.


[+]

Ilyesmit a konkurencia tehát nem tud, kínál viszont akár öt kamerát, itt meg két 12 megapixelessel kell beérni – azok viszont kihozzák a kevésből a maximumot. A LED villanó négytagú és kéttónusú. Az f/1,8 rekeszértékű lencsét és optikai stabilizálást kínáló főegység dual pixel technológiával azonnal fókuszál, éjszaka pedig kézből megtartható, 1-3 (koromsötétben akár 9) másodperces, többelemes rögzítést is felajánl bemozdulás nélkül. A másodkamera nem előre, hanem hátra zoomol, 120 fokos ultraszéles látószöget kínálva (f/2,4), viszont az autofókuszból, a szupermakró képességekből, az optikai stabilizálásból és az éjjeli módból kimaradt. A két kamera portrémódban meglepő módon egyelőre nem remekel (3-4. példa fent), ezen van még mit reszelni. Bekerült viszont a monokróm háttéreffekt és az arc megvilágításának digitális szabályozása.


[+]

Balra: normál fotó a főkamerával, jobbra: 2x-es digitális zoomBalra: normál fotó a főkamerával, jobbra: 2x-es digitális zoom Balra: normál fotó a főkamerával, jobbra: 2x-es digitális zoom [+]

Én úgy vagyok egyébként: ha csak két kamera van, a második legyen ultraszéles, mert utazás és mászkálás mellett, állóképek és mozgóképek esetében is annyira hasznos, hogy többé nem vennék telefont nélküle. Nem vészes a digitális zoom minősége, ám ezt azért jobban letudja egy 48 megapixeles, androidos rivális, és főleg egy igazi 2x-es optika – talán majd az ősszel érkező Deep Fusion képfeldolgozás segít előrelépni, bár csodák nincsenek. A kameraszoftver pofonegyszerű és megbízható: az ember csak elindítja, kattint és megosztásra kész a minőségi fotó, beállítások közti gépészkedés nélkül (ilyesmit a Adobe Lightroom kínál), automatikusan bekapcsoló éjjeli móddal. Extraként ott a panoráma, a time-lapse és a lassított felvétel 1080p-n, 240 FPS-ssel.

Nagyon összekapta az algoritmust az Apple, és ki merem jelenteni: a piacon csak a Google kamerái ennyire kiegyensúlyozottak nappal, ami a remek dinamikaátfogáson, a pontos szín- és fénymérésen és a hátterek esetében is kitűnő részletességen érhető tetten. Oké: akad szoftveres élesítés belenagyítva és az ultraszéles optika már puhábban rajzol (a széleknél a lencsekorrekció miatt), ám így is felveszi a versenyt a legjobbakkal. Nem deviál fény- és színmérésben, és bár szuperközelképet nem lő, a főkamera makrói részletesek, kellemesen elmosott háttérrel, csak néha jól jön az érintőfókuszos segítség.

Alul balra: az iPhone 11 fotója koromsötétben, jobbra: a P30 Pro éjjeli képeAlul balra: az iPhone 11 fotója koromsötétben, jobbra: a P30 Pro éjjeli képe Alul balra: az iPhone 11 fotója koromsötétben, jobbra: a P30 Pro éjjeli képe [+]

Este már komoly a minőségelőny a főkamera javára, amely előszeretettel veti be az éjszakai módot (soronként a 2. és 4. példa), ez pedig állva hagyja az előző generációkat. Világosabbak és dinamikusabbak a fotók a normál képekhez viszonyítva (1., 3.), mindenhol jó a részletesség és topon marad a fehéregyensúly. Az utóbbiban talán a Pixel 3 egy hajszállal még mindig jobb, koromsötétben a P30 Pro pedig tisztábban lát (lásd a legalsó összevetést), de homályos mivoltával is sokkal életképesebb az iPhone 11 minimális fényben, mint bármelyik felmenője. Az ultraszéles kamera már nem érdemel dicséretet: gyenge a vonalélesség és sötétek az eredmények. Reményt adhat viszont, hogy ha egy Mi 9 a Google Kamera esti módjával simán feljavítja az ultraszéles eredményeket, akkor egy frissítéssel vagy alternatív szoftverrel az almás telefonoknál is előrelépés következhet.

Pár DNG RAW-ból nyert képet is mellékeltem a Lightroom tarsolyából, némi extra részletet nyerve, főleg este látható képzaj árán. Egyelőre ez a szoftver ultraszéles képet nem lő, az iPhone 11 mindenesetre saját kútfőből is abszolút versenyképes, és a Deep Fusion kilenc kép összegyúrásával pedig még színvonalasabb eredményeket ígér. Érdemes a Galériát is megemlíteni, az iOS 13-as verzió ugyanis ügyesebben rendszerez évek, hónapok, napok és minden fotó fülekkel és több új szerkesztési praktikát is felkínál.

Videó, multimédia

Videózásban az iPhone eddig is a jeles volt, főleg a korrekt sztereó hang bevezetése óta, és csupa részlet, gördülékenység a 4K felvétel 60 FPS-sel most is, bár külön kell indítani a normál és ultraszéles látószögű rögzítést.

Nem úgy 4K / 30 FPS-sel: ilyenkor gond nélkül tudunk váltani az optikák között videózáskor, előre digitálisan zoomolva. Mindehhez remek képstabilizálás jár úgy forgás, mint lépdelés közben. Plusz jó dinamikaátfogás, megbízható fókusz és pontos fehéregyensúly. Este éppúgy a főkameránál az előny, mint fotózáskor, az ultraszéles látószögnél már rengeteg a zaj. Mindenesetre naplemente után sem kell lemondani a videózásról, ha nincs is meg egy Mate 30 Pro-féle, hatalmas szenzor előnye.

A lejátszás mozgókép és hang esetében is széleskörűen támogatott (AAC‑LC, HE‑AAC, HE‑AAC v2, védett AAC, MP3, lineáris PCM, Apple Lossless, FLAC, Dolby Digital (AC‑3), Dolby Digital Plus (E‑AC‑3), Dolby Atmos és Audible, Audible Enhanced Audio, AAX és AAX+, HEVC, H.264, MP4, Motion JPG, Dolby Vision és a HDR10), csak eggyel bonyolultabb az állományokat a telefonra mozgatni.

Nem gond a HD és nagydinamikájú lejátszás a Prime Videóval és a Netflixszel, hamarosan pedig indul az Apple saját streaming szolgáltatása TV+ néven, míg az iTunes régi ismerős zenefronton. A LCD panel tökéletes feketéket ugyan nem kínál a videózáshoz, se magas pixelsűrűséget, mégis elég jó a kijelző egy-egy epizód vagy klip megtekintéséhez, remek sztereó hanggal megspékelve.


[+]

Az alsó, erélyesebb rácsot könnyű ugyan letakarni, ám ha semmi nincs az útjában, igen jó hangerő mellé a mobilok között szokatlanul nagy tér és minden tartományban abszolút vállalható minőség jár. A fülesre áradó hang kitűnő, a hangerővel sincs gond, épp csak a jack port és átalakító maradt ki, mert költsön szépen konverterre a júzer. Mondjuk az EarPods nem rossz headset, az pedig Lightning csatlakozású.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

Az iPhone 11 egy nanoSIM-et fogad be, ám amelyik szolgáltató az eSIM-et kezeli (itthon a Telekom), ott megoldható a dualSIM használat. 5G modem még nincs, viszont az összes hazai 4G sáv adott (1000 Mbps, 2x2 MIMO, LAA, VoLTE), a beszélgetési hangminőség pedig kifejezetten jó az erélyes és tiszta hangszóró, illetve a jófajta mikrofonok részéről egyaránt. A WiFi 6 szabványú modem érzékenysége átlagos (802.11a/b/g/n/ac/ax, 2x2 MIMO, HotSpot, WiFi Calling). A navigáláshoz a földi antennák és routerek mellett a GPS/GNSS sok műholdas rendszer veszi ki a részét azonnali pozíciószerzéssel és iránytűvel, amelyen a Bluetooth-alapú iBeacon protokoll finomít. A Bluetooth 5.0-s, a Lightning port viszont szégyenszemre 2.0-s USB adatátvitelen ragadt – úgy teljes egészében illene 3.1-re és Type-C kimenetre váltani. Akad háromtengelyes giroszkóp, fény- és gyorsulásmérő, közelségérzékelő, légnyomásmérő, infra (a 3D kamerához), valamint NFC (Apple Pay és tagek). Újdonság az U1 vagy Ultrawide Band chip, amely képes a közelben lévő és kompatibilis eszközök távolságát precízen meghatározni, így AirDroppal például egyszerűen lehet úgy fájlt küldeni, hogy az iPhone 11-gyel rámutat az ember a másik kütyüre.


[+]

Az Apple akkumulátorkapacitást sosem közöl, különféle kalkulációk szerint a telep ugyanakkor 2942 mAh-ról idén 3110-re hízott, ami apró változás, ám az iOS 13.1 és az Apple A13 ügyesen osztja be az energiát, hogy az iPhone 11 egy intenzív napot túléljen, illetve két visszafogottat, ami örvendetes. Ezt viszont kínkeservesen lassú, háromórás töltés követi a mellékelt 5 wattos adapterrel vagy egy vezetékmentes Qi alátéttel, a 18 wattos adaptert ugyanis csak a Pro variánsok kapták meg – jár is a fekete pont. Sajnos a pletykák ellenére a vezetékmentes fordított töltés kimaradt, így az AirPods vagy Watch nem az iPhone-ról tölt mostantól, a készenléti fogyasztás mindenesetre kellemesen visszafogott. Tény, hogy a két Pro ugrott igazán előre üzemidőben, ám az alapkészülék tavaly is kitartó volt, és most is az, rekorddöntögetések nélkül.


[+]

Összefoglaló

Értékelés: Apple iPhone 11
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 10 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 7,5 pont
Belső
Kezelhetőség 10 pont
Sebesség 10 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 10 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 10 pont
Multimédia
Vizuális 9 pont
Audio 9 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 7,5 pont
Hogyan értékelünk?

Az iPhone 11 remek telefon, amely kiérdemli az utótag nélküli nevet, mert ár/érték vonalon ez a legerősebb almás választás. Az Xr-rel szemben ott a mindig hasznos ultraszéles kamera, a 4K/60 FPS előlapi felvétel, az IP68 védelem és az előrelépett hangszóró, illetve üzemidő. 4/64 GB-os kiszerelésben, 290 ezer forintért pedig ésszerűbb választás, mint két drágább társa OLED panellel és extra zoomkamerával, irreális 110/150 ezres felárral. Nem véletlen a Pro utótag: az Apple érzi, a sima 11 lesz a népalma, ugyanazzal az A13 csúcshardverrel és az előrelépett iOS 13.1 rendszerrel, a drágábbakat meg vegye az, akinek tényleg mindig a legeslegjobb kell. A jelenlegi forint/dollár váltással pedig nincs elszállva az árazás ezért a szuperül összerakott és kiforrott telefonért, amely elöl és hátul, álló- és mozgókép esetében, valamint nappal és éjjel is odateszi magát. Az Xr-ről szerintem nem érdemes váltani, a X-nek és Xs-nek pedig a két Pro az utódja, a 7-es/8-as szériáról azonban tetemes a szintugrás, csak meg kell barátkozni a noccsal.

Más az ítélet ökoszisztémán kívül, hiszen kijelzőben a Galaxy S10, kis termetben az S10e, kameraáradatban és üzemidőben a P30 Pro, sokrétűségben a Note10, képernyőarányban a Zenfone 6 és a OnePlus 7 Pro, ár/érték vonalon meg a Mi 9 erős alternatíva – gamereknek pedig ott a ROG Phone II. Szuper, hogy ennyire sokrétű a piac, így mindenki megtalálhatja a maga választását, az iPhone 11 mindenesetre nem egy témára fókuszál, hanem a letisztult összképre. És bár az alacsony LCD felbontást vagy a lassú töltést most már tényleg nyugdíjazni kéne, kezelésben és terméktámogatásban azt a szokásos színvonalat hozza, amiért a népes tábor a sorozatba beleszeretett. Lehet a tesztzáró plecsnin hüledezni, ám az ajánlott minősítés éppen ezért van: a legtöbb márkarajongónak ez lesz a tuti választás, néha pedig a legjellegtelenebb generációfrissítésnél áll össze a kép olyan jól, mint most.

Apple iPhone 11

Bone123 a.k.a. Hidegkuti Zoltán

A készüléket a Smart Clinic iPhone szerviz ajánlotta fel tesztre, köszönjük!

Specifikáció

Apple iPhone 11
Apple iPhone 11 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 150,9 x 75,7 x 8,3 milliméter
Tömeg 194 gramm
Színvariációk fekete, zöld, sárga, lila, piros, fehér
SIM-foglalat 1 x nanoSIM + 1 x eSIM
Kijelző
Kijelző átlója 6,1 hüvelyk
Kijelző felbontása 828 x 1792 (326 ppi)
Kijelző típusa IPS LCD érintőkijelző (TrueTone)
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Apple A13 Bionic
Processzor típusa 2,66 GHz-es, hatmagos, 64-bit-es + harmadik generációs NPU
Processzor csíkszélessége 7 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Apple GPU (négymagos)
RAM mérete 4 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 64 / 128 / 256 (a rendszer 16 GB-ot foglal)
Memória bővíthetősége nincs
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850 / 900 / 1800 / 1900 MHz
UMTS 850 / 900 / 1700 / 1900 / 2100 MHz
LTE B1 / B2 / B3 / B4 / B5 / B7 / B8 / B12 / B12 / B17 / B19 / B20 / B25 / B26 / B28 / B29 / B30 / B66
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 1000 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 5.0 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/ax, dual band, hotspot, AirDrop, 2x2 MIMO
Vezetékes csatlakozás Lightning (USB 2.0 adatsebesség, analóg audiokimenet átalakítóval)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van (GPS, Glonass, Galileo, GZSS)
NFC van (Apple Pay, NFC tagek)
Alapfunkciók
Profilok Néma/rezgő
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform iOS 13.1
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Iránytű, Game Center, Részvények, Térkép, iTunes Store, App Store, Egészség, iBooks, FaceTime, 3D Touch, Touch ID, Watch, animojik és memojik, Lokátor, Parancsok, GarageBand, Fájlok, Számológép
Multimédia
Fő kamera 12 megapixel (26 mm, f/1,8-as rekeszérték, dual pixel autófókusz, OIS) + 12 megapixel (13 mm, f/2,4 rekeszérték, fixfókusz), négy LED-es, kéttónusú villanó, portrémegvilágítás
Másodlagos kamera 12, megapixel, f/2,2 portrémegvilágítás, animoji, memoji + TrueDepth 3D kamera
Videófelvétel 4K (30 / 60 fps), 1080p (240/120/60/30 fps), 720p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 3110 mAh-s lítium-ion (11,91 Wh)
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Egyebek
IP68-as por- és víz elleni védelem, intelligens fényérzékelő, közelségérzékelő, giroszkóp, gyorsulásmérő, barométer, Qi-szabványú vezetékmentes töltés, TrueDepth kamerarendszer Face ID arcalapú azonosítással, vezetékes gyorstöltés (külön megvásárolható USB-PD kiegészítővel), VoLTE, programozható eSIM, U1 chip
  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • 12 év iPhone-nevezéktana

    Néhány évvel ezelőttig rendkívül jól átlátható volt az Apple mobilok palettája, mostanra azonban igen zavaros lett a kép - ezen a téren is.

  • Apple iPhone XR - amikor az olcsóbb is drága

    Ebben a készülékben nincs különösebb izgalom, minden pont ott van és úgy működik, mint tavaly. Azt biztos nem mondhatjuk rá, hogy a ennyi pénzért hülyének is megéri.

Hirdetés