Xiaomi Redmi Note 5A Prime - az elsőrendű

A Xiaomi phabletjének Prime verziója egészen kifogástalan belépő szintű konstrukció ujjlenyomat-olvasóval és remek teljesítménnyel.

Kialakítás, kijelző, tartozékok

A Xiaomi belépő kategóriás phabletjének Prime változata nem ok nélkül irtó ismerős, lényegében tökéletesen megegyezik a Redmi Note 5A-val a megjelenítés és a kialakítás szempontjából, a lapkakészlet viszont grafikusan erősebb, több operatív memória áll rendelkezésre, belefért a költségvetésbe egy biometrikus azonosító és lényegesen jobb szelfikamera is. Mindez pedig pontosan 13 ezer forinttal kerül többe. A Redmi Note széria előző generációi is kitűnő ár/érték arányt mutattak, a Note 5A és Note 5A Prime sem kivétel, mindössze annyit érdemes mérlegelni, hogy igényt tartunk-e nagyobb felbontású önarcképekre és ujjlenyomat-olvasóra. És jelentősen komolyabb grafikus teljesítményre. És MIUI 9.2-re. Ez meg már így csomagajánlatban határozottan megfontolandónak tűnik.


[+]

Már csak azért is, mert az árkategóriában olyan – és itt most nagyon sokat gondolkodtunk egy érzékletes, ugyanakkor kíméletes megfogalmazáson, de nem jött össze – ipari hulladékokkal lehet szembesülni, hogy az kis híján sérti az ENSZ UNCAT (kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni) egyezményét. Konkrét nevesítés nélkül, de simán előfordulhat három-négy éves lapkakészlet, egy gigabájt RAM és egyéb feldolgozhatatlan paraméterek akár magasabb árszinten is. A Xiaomi viszont kétség kívül uralja a belépő szegmenst a kategóriaátlagot gyakran meghaladó teljesítménnyel, kulturált felszereltséggel és általánosan jellemző stabilitással, vállalható kompromisszumok mellett. Ezen pedig a Note 5A Prime sem változtat.


[+]

Mivel a kialakítás és a megjelenés tökéletesen megegyezik, a külsővel túl sokat nem érdemes foglalkozni, a Redmi Note 5A Prime szintén 153 x 76,2 x 7,6 milliméteres és 150 grammos, ezúttal viszont nem recseg a továbbra is nettó műanyag kasztni, teljesen stabil, integráns és kifogástalanul illesztett. Bár, a hátlap közepén finoman nyomkodva érezhető némi holttér. Az egyetlen látható különbség a hátlapon található ezüsttel szegélyezett biometrikus azonosító felület, amely kifogástalan hatékonysággal dolgozik. A tökéletesen kézre eső ujjlenyomat-olvasó villámgyors és tévedhetetlen. A készülék feloldásán kívül egyetlen további funkciója van: mindkét kamera esetében lehet vele exponálni, ami egyébként a szelfi esetében nem csak evidens, de ennek megfelelően kimondottan kényelmes is.


[+]

Kijelző-teszt
Mérés Xiaomi Redmi Note 5A Prime Xiaomi Redmi Note 5A Oukitel U7 Plus Motorola Moto E4 Plus
Képátló 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk 5,5 hüvelyk
Felbontás 720 x 1280 720 x 1280 720 x 1280 720 x 1280
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő (max.) 510 nit 466 nit 442 nit 463 nit
Fehér fényerő (min.) 1,7 nit 1,7 nit 17,6 nit 7,3 nit
Fekete fényerő 0,41 nit 0,25 nit 0,44 nit 0,32 nit
Kontrasztarány 1244:1 1864:1 1066:1 1447:1
Színhőmérséklet 7737 K / 6728 K 7923 K + kézi 8137 K 7273 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A 16:9-es képarányú panel maradt, háttérvilágítás sajnos nem termett az alsó káván fix elrendezésben sorakozó navigációs gombokhoz, a monokróm értesítő LED viszont most sem maradt le a felső káváról, ahol ezúttal egy 16 megapixeles, LED segédfénnyel kiegészített szelfikamerával nézhetünk farkasszemet. Minden egyéb változatlan, a HD felbontású panel által produkált értékek nagyjából megegyeznek, a megjelenítő felbontása szerény, de a minőség az árszinten kifejezetten jónak mondható, továbbra is kiváló fényerővel és automatikával. Kontrasztból elbírtunk volna erősebbet is, bár opcionálisan választható magasabb érték, ekkor kizárólag az automatikus színhőmérséklet adott, pedig a Meleg megnevezésű majdnem színhelyesre sikerült.

Az infraport maradt, viszont lett ujjlenyomat-olvasó is. Méghozzá kiválóan elhelyezve.
Az infraport maradt, viszont lett ujjlenyomat-olvasó is. Méghozzá kiválóan elhelyezve. [+]

A dupla koppos ébresztés fizikai előlapi kezelőgombok hiányában külön hasznos, a jobb oldali bekapcsológombhoz és hangerőszabályzókhoz pedig számos funkció kapcsolható attól függően, hogy egyszer, kétszer, vagy hosszan nyomjuk. A bal oldalon található SIM tálca most is két nanoSIM-et fogad be, külön foglalattal a microSD kártyának, így megmarad a 32 GB belső tárhely bővíthetősége dual SIM üzemmódban is. A felső élről nem maradt le az infraport és a 3,5 milliméteres jack csatlakozó sem, noha fülhallgatót ezúttal sem mellékeltek. Az Eustocktól érkező, narancsos árnyalatú, szépen rendezett doboz tartalma is változatlan: hazai szabványnak megfelelő 2 amperes hálózati töltőfej, microUSB kébel és SIM tű. Meg persze a készülék.

Hardver, szoftver

Érdemi változás a motortérben történt, ami nem tűnik feltétlenül olyan számottevőnek, tekintve, hogy a Snapdragon 425-öt cserélték Snapdragon 435-re, a teljesítményben viszont szignifikáns javulás érezhető. Nem mintha nagyon panaszkodtunk volna, de a teljesítményteszt eredmények és a felhasználói élmény is azt mutatja, hogy a nyolc darab, maximum 1,4 GHz-es Cortex-A53-as mag lényegesen hatékonyabb konstrukció 3 GB operatív memóriával és az Adreno 505-ös grafikus gyorsítóval kiegészítve. A memória maradt LPDDR3 szabványú, viszont 800 MHz-es, a tárhely 32 GB, ráadásul a dual SIM funkcióktól függetlenül bővíthető, az adaptive storage viszont nem elérhető, így alkalmazásokat kizárólag a belső tárhelyre telepíthetünk.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Xiaomi Redmi Note 5A Prime Xiaomi Redmi Note 5A Motorola Moto E4 Plus Nokia 3
Rendszerchip Snapdragon 435 Snapdragon 425 MediaTek MT6737 MediaTek MT6737
AnTuTu Benchmark 6.x 46434 pont 36438 pont 30573 pont 27094 pont
AnTuTu Benchmark 7.x 56759 pont n/a n/a n/a
Vellamo Browser nem futott le 1993 pont 1786 pont 1852 pont
Vellamo Metal 1203 pont 1193 pont 1074 pont 832 pont
Geekbench 4 (single/multi) 674 / 2577 pont 679 / 1892 pont 542 / 1533 pont 532 / 1404 pont
GFXBench Manhattan onscreen 15 fps 5,7 fps 4,8 fps 4,5 fps
GFXBench Manhattan offscreen 7,6 fps 2,8 fps 2,2 fps 2,2 fps
GFXBench T-Rex onscreen 20 fps 14 fps 11 fps 10 fps
GFXBench T-Rex offscreen 18 fps 7,7 fps 6,1 fps 5,9 fps


[+]

A grafikus teljesítmény láthatóan megugrott, valamint az általános felhasználói élményre is kedvező hatást gyakorolt egyrészt a megnövelt lóerő, másrészt a legfrissebb MIUI. A Redmi Note 5A-val ellentétben a Redmi Note 5A Prime már a Xiaomi rendszerének 9.2-es nemzetközi szoftververziójával érkezik. Az alapmodellel ellentétben itt már nem fordulnak elő akadozások, a felület jól átgondolt, funkcionális, reszponzív és nem csak az árkategóriához képest gyors és stabil. Kizárólag a Google billentyűzet hajlamos néha lemaradni pár tizedmásodpercet, az összteljesítmény ezzel együtt bőven kategóriaátlagot meghaladó.


[+]

A 2017 decemberi biztonsági csomaggal frissített, 7.1.2-es Androidra épített MIUI 9.2.1 hiánytalanul lokalizált, hivatalos nemzetközi verzió tökéletesen integrált Google szolgáltatásokkal, valamint egy rakás kényelemfokozó és elmés megoldással teszi lehetővé egyrészt az aprólékos testreszabást, másrészt a hatékony feladatvégzést. A megjelenés választás kérdése, számos téma, ikonkészlet és elrendezés kínálkozik a Témák között, így az alapbeállítás lényegében indifferens, mert gyárilag adott a lehetőség, hogy véletlenül se hasonlítson önmagára, ha az éppen nem tetszik.


[+]

Alkalmazásmenü továbbra sincs, az eszközök a főképernyőkön jobbra helyezkednek el, balra pedig a külön megnevezést nélkülöző, Google Asszisztens szerű szervező-valami kerül elő, ami kifejezetten tetszetős megjelenésű és használható. A kártyák elrendezését és magukat a kártyákat saját igényeink szerint rendezhetjük, legfelül dátum, nálam a gyors jegyzet került alá, a naptár, majd a parancsikonok, amelyeket szintén mi választunk ki a gyors elérés érdekében.


[+]

A Nougat natív funkciói is maradéktalanul elérhetők, dupla koppintással az alkalmazásváltó navigációs gombra a rendszer késedelem nélkül vált a két legutóbb használt program között. Mármint, tényleg nagyon gyorsan. A horizontálisan lapozható alkalmazásváltóból elérhető az osztott képernyős mód, a További beállítások között pedig az egykezes mód is, amely 3,5, 4 és 4,5 hüvelykre rendezi a megjelenítést a navigációs gombsor simításával. A lebegő labda szintén az egykezes használatot segíti, viselkedése széleskörűen paraméterezhető, a gyors elérés érdekében pedig számtalan funkciót rendelhetünk a virtuális és hardveres gombokhoz annak függvényében, hogy hányszor, vagy milyen hosszan piszkáljuk őket. A kamera speciel már a zárolt képernyőt jobbra simítva is áll szíves rendelkezésünkre.


[+]

Az alkalmazáskínálat funkcionális és kielégítő, minden eszköz megkettőzhető a Második asztal használatával, ami külön védelmet élvez a rendszeren belül. Itt van lehetőségünk több fiókot is regisztrálni, illetve kiegészítő védelmi vonalat húzni az érzékenynek vélt tartalmakhoz. A Google szoftvercsomagja hiánytalanul áll rendelkezésre a szolgáltatásokkal együtt, az Eszközök mappába pedig képernyővideó, QR-kód és dokumentumolvasó, hangrögzítő és iránytű is került. A Visszajelzés egyértelmű, a Mi Drop pedig fájlcserélő megoldás, a beállításokban pedig az új és régi készülék közötti adatmozgatásra is van lehetőség.


[+]

A WPS Office az egyebekben árválkodik, a fájlkezelő mutatós és szintén saját megoldás, az infraport képességeit pedig a Mi Távirányító alkalmazás segítségével használhatjuk ki. Zene és videolejátszó is akad a Google kínálatán kívül, illetve böngészőből is választhatjuk a Mi Browsert. A Biztonság nevű appban tárhely- és memóriakarbantartást eszközölhetünk, lényegében a Telefonkezelő MIUI verziója, ellenőrizhetjük és szabályozhatjuk az adatforgalmat és energiafelhasználást, valamint az egyes alkalmazások jogosultságait.

Multimédia

A kameraképességek annyiban megegyeznek, hogy a főkamera paraméterei változatlanok, itt is egy 13 megapixeles, f/2,2 apertúrájú, feltehetően OmniVision szenzor dolgozik, egyébként gyors és pontos PD autofókusszal és szimpla, egytónusú LED villanóval. A beállítási lehetőségek sem térnek el, itt is érdemes a képminőséget Normálról Kiválóra állítani, ami teljes felbontású, 4:3-as képeket fog eredményezni. A Kézi mód trükkös, mindössze a fehéregyensúlyt és az érzékenységet piszkálhatjuk, míg az expozíciókorrekció, a kontraszt, telítettség egy egyebek a beállításokban keresendőek, alapértelmezett módon normálra állítva. Az előlapi kamera paraméterei viszont módosultak, ezúttal egy 16 megapixeles szenzorral dolgozhatunk dedikált LED segédfény segítségével, ilyen hatásfokkal.


[+]

A képminőség egyáltalán nem rossz, noha az időjárás határozottan az volt. A HDR nélkül készült fotók kissé fakók, erősen alulexponáltak, viszont a vonalélesség egészen jó, a lencserajzolat csak a széleken lágyul, ugyanakkor nem kifejezetten torz; kromatikus aberrációt nem sikerült produkálni, mondjuk szakadó esőben aránylag valószínűtlen is. A HDR sokat segít, viszonylag értelmesen élesít is, de néha úgy megtolja a kontrasztot, mintha beépített Insta filter lenne az algoritmusban. Egyébként jól néz ki, csak értékelnénk, ha ezt a lépést ránk bízná a szoftver, mondjuk közösségi megosztás előtt. Szürkületkor már megfekszik a dolog, a természetes vonalélességtől elbúcsúzhatunk, a fókusz lassul és erős zaj keletkezik.

A videónál továbbra is érdekes a hang, legalábbis a néma csendből térhajtóműre emlékeztető svunggal elhajtó kocsi mindenképpen, a kép viszont korrekt, 1080p 30 fps minőségű, a fókusz nem aludt bele a műveletbe, a dinamika pedig általában kiegyensúlyozottabb, mint a képek esetében. A lejátszó szintén nem teljesen fapad, sőt, ezúttal kifejezetten kompetens. A 2K felbontás már nem élmény, akadozik, viszont minden egyéb kifogástalanul megy, beleértve a feliratokat, hangsávokat, AC3 hangot és a legtöbb formátumot, amibe a H265-ös kódolás is beleértendő.


[+]

Zenét a Google Play zenén kívül a Zene nevű app is lejátszik, innen viszont hiányzik a hangszínszabályzó. És rózsaszín az alaptéma. Nem mintha baj lenne, csak megemlítjük. A monó multimédiás hangszóró viszonylag szerényen teljesít, korrektnek mondható maximum hangerőn enyhén torzít, de nem recseg, tiszta és elfogadható módon szól. Egészen dinamikus, persze a mélyek és magasak visszafogottak, aránylag részletgazdag, noha nyilvánvalóan nem célhardver színvonal, de a kategóriában a tök hallgatható szintet képviseli.


[+]

A kihangosított audiomegjelenítéstől nem kell elájulni, mondjuk a fülhallgatóra jutótól sem, de egy kulturált minőségű fülessel és a megfelelő hangszín- és fülhallgató-beállításokkal határozottan és meglepően kellemes eredményre juthatunk, mondhatni jól szól. A részletesség, a természetes térérzet a mélyek és a dinamika hallhatóan kiszélesedik, kellemes, a stílusirányzatnak megfelelő hangzást adva. Legalábbis a blues nagyon megy neki, pedig egy közepes fülessel próbáltam, hát, még ha az is jobb lenne. Az FM-rádió rendben működik, jól néz ki, az RDS információkra viszont ítéletnapig várhatunk.

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Az adatkommunikációs képességek nem változtak, a Cat.4-es LTE mindkét nanoSIM foglalatban elérhető dual standby üzemmódban, minden hazai frekvencián, így a B20-as hálózat is támogatott, amellett, hogy a 32 GB belső tárhelyet ezzel együtt is bővíthetjük, mivel a microSD dedikált foglalatot kapott. Sajnos az adaptive storage nem elérhető, egyszerű tárolóként viszont további 256 GB állhat rendelkezésre. NFC nincs, cserébe a microUSB csatlakozó OTG képes és infraport is akad. A WiFi 802.11a/b/g/n szabványon kapcsolódik, van Direct és HotSpot, a Bluetooth pedig 4.2-es verziószám mellett A2DP, HID és LE protokollokkal dolgozik. A hívás hangminősége kifejezetten jó, némi plusz hangerő elférne ugyan, de a hálózat stabil, a másik oldalon sem panaszkodott senki.


[+]

A navigációt a földi routereken és hálózatokon (A-GPS) kívül a GPS, a GLONASS és a BeiDou rendszere segítik, a pozíciószerzés hatékony, a követés stabil. Szenzorosan is kielégítő a felhozatal, mindössze nyomás- és hőmérsékletérzékelő nem jutott. Gyorsulásmérő, fény- és közelségérzékelő, giroszenzor, hang-és mágneses szenzor viszont akad, utóbbit az alap-alkalmazáskínálat részét képező iránytű is kihasználja.


[+]

A 3080 mAh-s telepet a mellékelt, hazai szabványnak megfelelő, 5V 2A képességű normál töltőfejjel regenerálhatjuk, a lapkakészlet viszont támogatja a Quick Charge szabványt. Kár, hogy erről a készülék látszólag nem tud. Ettől függetlenül az üzemidő abszolút rendben van. Aktív WiFi kapcsolat és szinkronizáció mellett videózni olyan 9 órát tudunk maximum fényerőn, automatikus fényerő-beállítások mellett böngészni viszont akár 11 és fél órát is, ami igen kedvező kijelzőidőt mutat életszerű felhasználás mellett.

Értékelés: Xiaomi Redmi Note 5A
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 6 pont
Összeszerelés minősége 7 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 9 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 9 pont
Hogyan értékelünk?

A Xiaomi Redmi Note 5A hardveres korlátait a Snapdragon 435-ös szett kiiktatja, a rendszer gyors, stabil, a grafikus teljesítmény pedig szignifikáns javulást mutat. A MIUI 9.2-es rendszer határozottan kényelmes, korrekt testreszabási lehetőségekkel, ha valaki éppen pont nem szereti, viszont számos igen hasznos extrával és apró beállítási lehetőséggel, amivel személyre szabhatjuk a felületet. A készülékház külleme nem változott, baj eddig sem volt vele, az összeszerelés minősége viszont javult, a műanyag konstrukció nem nyekeg, szépen kivitelezett és integráns. A kamera középszerű, de korántsem használhatatlan, a szelfiképességek hangsúlyosabbak lettek, a multimédiás hangszóró szerény, de már egy közepesnél kicsit jobb, kommersz fülesre is meglepően jó hangminőség jut. A Xiaomi Redmi Note 5A Prime 40 ezer forint hazai garanciával, kitűnően lokalizált, Google szolgáltatásokat is tartalmazó, hivatalos nemzetközi szoftververzióval. Ja, és infra, valamint hibátlanul és szélsebesen működő ujjlenyomat-olvasó. Mindezeket figyelembe véve, a Xiaomi Redmi Note 5A Prime különösen ajánlott ebben az árkategóriában. Meg egyébként néhány szinttel feljebb is simán maga mögé utasítja a mezőny egyes érthetetlen konstrukcióval bíró, random magasabbra pozicionált képviselőit.

Xiaomi Redmi Note 5A Prime

AliceWake

A tesztkészülék az Eustock jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

Xiaomi Redmi Note 5A Prime
Xiaomi Redmi Note 5A Prime Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 153 x 76,2 x 7,6 milliméter
Tömeg 150 gramm
Színvariációk szürke/fekete, arany
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1280 pixel (267 ppi)
Kijelző típusa Kapacitív IPS-LCD
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 435
Processzor típusa 1,4 GHz-es, nyolcmagos Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 505
RAM mérete 3 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Belső tárhely 32 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
IrDA / Bluetooth van / 4.2 (A2DP, LE, HID)
WiFi 802.11a/b/g/n, HotSpot, Direct
USB microUSB 2.0 (MTP, OTG)
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS van (GPS, Glonass, BeiDou)
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 7.1.2 (Nougat) + MIUI 9.2
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Biztonság, Mi Fiók, Fájlkezelő, Jegyzetek, iránytű, zseblámpa, távirányító, Mi Fiók, MIUI Fórum
Multimédia
Fő kamera 13 megapixel, PDAF-autofókusz, LED villanó, f/2,2 optika
Másodlagos kamera 16 megapixel, LED segédfény
Videófelvétel 1080p@30fps
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 3080 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, MIUI kezelőfelület, infra, ujjlenyomat-olvasó

Azóta történt

Előzmények

  • Xiaomi Redmi Note 5A - árképzésből ötös

    Olcsó, jól működő phablet, minőségi kialakítással, komolyabb hibák nélkül. A Redmi-széria legújabb tagja is hozza a gyártótól elvártakat, de ne egy csúcsmodellt várjunk.

Hirdetés