Fotós képességek

A Mi Note 10 179 megapixelnyi kamerahatosa vállaltan mennyiségi elvet követ, ezt húzza az egymással köszönőviszonyban sem lévő felbontásáradat. A fixfókuszos szelfiegység 32 megapixeles, ám a minőség alapján 12 elég lett volna (egy példa) – ez pont ideális minden kamera esetében, ha már több látószög van. A Samsung ISOCELL Bright HMX szenzor ugyanakkor valóban 108 megapixeles, kérhető ilyen felbontású rögzítés, bár az automatika 4:1-es pixel binning feldolgozás után 27 megapixelen rögzít. Az f/1,7 rekeszértékű optika 25 mm-es (optikai képstabilzálás, PD- és lézer autofókusz), a Mi Note 10 esetében hét, a Pro variánsban nyolctagú lencserendszerrel.

[+]

Ott van aztán a 20 megapixeles ultraszéles kamera autofókusszal és szupermakró lehetőséggel (13 mm, f/2,2), a 12 megapixeles, 2x-es zoomlencse (dual pixel autofókusz, 50 mm, f/2, portrémód), valamint az 5x-ös egység 5 megapixelen, az eredményeket 8-ra skálázva (f/2, PD-autofókusz, optikai stabilizálás). A sort a 2 megapixeles makrómód zárja, aminek a tervezőasztalig se kellett volna eljutnia, annyira rossz képeket lő (alább az első oszlop). Sokkal részletesebbek a főkamera közelképei (2 oszlop: 27, 3: 108 megapixel), csak borzasztóan szűk az élességtartomány. A legjobb makrók az ultraszéles modullal készülnek (4. oszlop), ám hiába kattintottam minden kamerával és fókuszáltam a képernyő megfelelő részére bökve, ritkán került pont oda az élesség, ahova szántam.

[+]

A kameraszoftver a fenti lencseáradatot igyekszik leegyszerűsíteni: az apró ikonokra bökve tudunk a makró, a 0,6x-es, az 1x-es, a 2x-es, az 5x-ös és digitális 50x-es nagyításra jutni. Könnyen elérhető a HDR, az önkioldó és a vaku, ahogy a panoráma, az esti fénykép, a videó és a portrémódokra is egyszerű a váltás. Mind az öt hátlapi kamera paraméterezhető kézi módban, záridő állítást beleértve, ám négy esetben mindössze ISO1600 az érzékenység maximuma, és a főkameránál is csak ISO3200-ig lépdelhetünk, ami messze van a P30 Pro ISO409600 értékétől – koromsötétben a Mi Note 10 (katt) nem is olyan profi, mint a Huawei (példa). Ekkora szenzorral persze nincs szükség extrém érzékenységre a legtöbb esetében, térjünk is rá a 108 megapixeles eredményekre.

Ahogy más Quad-bayer szenzornál, itt sem tűéles a kép 100%-ra nagyítva, a szélek felé pedig tovább csökken a vonalélesség – de akkor is: ennyi részletet telefon még soha nem rögzített, és a Mi Note 10 párost illeti ebben az elsőség. Csak hát 2x-es és 5x-ös zoomkamerákkal a fedélzeten a 20-30 megabájtos, kezelhetetlenül nagy felbontású képeknek pont semmi értelme, de még a 27 megapixel is sok – ugyan ki akar A2-ben nyomtatni? A dinamikaátfogás átlagos, a fehéregyensúly pedig egész pontos, a színek viszont kissé fakók és elég sok helyen felbukkan kromatikus aberráció. Egy 108 megapixeles képet a rendszer ráadásul 4-5 másodpercig ment, mielőtt bármi mást lehetne csinálni, pont ezért kellett volna az erősebb hardver. Fontosabb a felbontásnál az 1/1,33"-es szenzorméret, amivel este rendre kellően világos és részletes képek rögzülnek, nyilván kevésbé előnyös vonalélességgel. Mindazonáltal a tuti a Galaxy S11/S20 állítólagos 9:1-es pixel binning feldolgozása lehet, amely a 108 megapixelt 12 megapixeles, dinamikusabb eredményekké dolgozhatja össze.

A 27 megapixeles alapképek (fent első sor) remek vonalélességet kínálnak a felvételek nagy részén, csak valamivel még élettelenebbek és kissé lilásabbak a 108 megapixeles társakkal összevetve. Messze akár egy Pixel 3a teltebb képminősége, plusz az automatika előszeretettel túlexponál, ami az ultraszéles kamerára is igaz (2. oszlop). Nappal középre kellő mennyiségű részlet jut, a szélek felé a lencsekorrekció miatt már jóval kevesebb. A legjobbak a 2x-es zoomfelvételek (3. oszlop): mindenhol egységesen jó a vonalélesség, megfelelő a dinamika és kordában marad az expozíció. Az 5x-ös zoomfelvételekre is igaz lenne ugyanez (4. oszlop), ha a szoftver nem konvertálná feleslegesen 5 megapixelről 8-ra az eredményeket – simán lehetett volna 8 megapixeles a szenzor, és nem kell szoftveres bűvésztrükk. Az viszont tény, hogy egy kis bajlódással minden igényhez készíthető korrekt nappali felvétel, noha az oldal alján közölt nyersképek aláhúzzák: van tere az algoritmusnak a fejlődésre.

Este a főkamera előnyben van a többihez képest (1. oszlop), a fehéregyensúly apró pontatlanságát szinte észre se venni. Kellő részlet jut a sötétebb régiókra is, a közepes dinamikán pedig az éjjeli mód tud javítani, (2. oszlop), némi részletességet beáldozva. Kár, hogy más kamerához nem vethető be ez a mód, így egy P30 Pro a sötétben előnyben marad. A 2x-es zoomkamera optikai stabilizátort nem kapott, így csak komolyabb fényforrás esetében veti be a Mi Note 10, egyébként digitálisan nagyított felvétel készül 27 megapixelen, visszafogottabb minőséggel (3. oszlop). Az OIS-sel szerelt 5x-ös zoomegység ellenben szinte mindig megoldja a dolgot, a messzit este is közelebb hozva, noha a korrekt részletességhez elég sötét környezet társul (5. oszlop).

Dinamikában, telítettségben és fehéregyensúlyban tekintélyen előre lehet lépni a DNG RAW fájlokat otthon feldolgozva, ezek a normál és az ultraszéles kamera esetében érhetők el, észrevehető képzajjal, amit érintetlenül hagytam. Az iménti képek két dolgot bizonyítanak: a Xiaomi kamerás részlege villámgyorsan munkába áll, és az idei mobilok készítik a legjobb képeket céges történeten belül. Ugyanakkor még a Mi Note 10 sem áll készen, hogy a legjobbakat megizzassza, mert bár minden szituációra van megoldása, egyikben sem tud kiemelkedni, noha a főkamerában tényleg van fantázia. A jövőre nézve meg kellene állapodni egységnyi felbontáson, ahogy az iPhone Prók teszik és előbb olyan színvonalú képeket biztosítani a főegységgel, amilyet egy Pixel 3a a középkategóriában tud. Onnantól érdemes aztán a látószögekkel bajlódni, és ugyanazt a színvonalat elérni. A makrólencsét meg küldjük vissza a feladónak, az érte elkért filléreket visszakövetelve.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!