Umidigi A5 Pro - alternatív valóság

Jó áron van az Umidigi telefonja, amely a középkategória alsó szegmensét célozza néhány extrával és néhány felesleges funkcióval.

Bevezető

Ha valaki kínai, olcsó telefont keres, akkor minden esetben a Xiaomi szokott első helyen feljönni az ajánlatok között, ami egyrészt nem véletlen, másrészt mi sem tudunk ezzel vitatkozni, az összes termékkategóriában van érvényes ajánlatuk. Egy ilyen gyártó mellett nehezen rúg labdába bárki, de a próbálkozók száma nem sokat csökkent az utóbbi időkben, ráadásul most minden gyártó úgy érzi, hogy ha a Huawei gyengélkedése kitart, akkor az általuk hagyott rést talán ki tudják valamelyest tölteni.


[+]

Az Umidigi (korábban Umi) hol aktívabban kampányol, hol kevésbé, az A5 Pro azonban még itthon is kapható itt-ott, a 40 ezer forintos ár mindenképpen arra minimum predesztinálja, hogy legalább megnézzük, hogy mennyire tud versenyképes lenni egy Redmi 7-tel. Kínából rendelve alig több mint 30 ezer forint, de erre rá kell számolni az áfát, amit a vámkezelés során ki kell pluszban pengetni (plusz a vámügyintézés díja), szóval nagyjából így is erre a 40 ezres szintre kúszik fel a költség, tehát abból indulunk ki, hogy a termék ennyibe kerül, ezért ilyen árú konkurensekkel érdemes összehasonlítani.


[+]

Papíron minden másodvonalas kínai telefon tök jól szerepel, az A5 Pro is három kamerát tud felmutatni, meg egy jókora, az árkategóriához képest magas felbontású kijelzőt, de elég sokszor belefut az ember abba, hogy amit a specifikáció ígér, az nem teljesen, vagy nem teljesen úgy fedi a valóságot, ahogyan azt az ügyfél elképzeli. Az Umidigi A5 Pro kapcsán is van ilyen trükközés, bár ez a készülék megítélését nem befolyásolja túlzottan, de például a mélységérzékelős kameraszenzor jelenléte igazából teljesen felesleges, mert semmi érdemi pluszt nem hoz a funkcionalitás kapcsán. Annyi viszont szól a gyártó mellett, hogy van felhasználói közösség és fórum mögötte, meg hát ők sem ma kezdték a dolgot, a horvát Noa nevű gyártónak évek óta partnerei (a Noa telefonok általában átcsomagolt Umidigi modellek). Szóval mi is úgy álltunk a tesztkészülékhez, hogy mindenféle előítéletünket félretettük és megnéztük, hogy mennyire versenyképes a jelenlegi, hazai mezőnyben.

Doboz, külső

Nagyon kulturált a fekete doboz, amiben a telefont találjuk. Headset nincs, van viszont gyárilag egész korrekt tok, még ha ezt a fröccsöntött műanyag műbőr mintázatot nehezen is tudja befogadni az ízlésvilágom. A töltőfej 2 amperes, a mellékelt kábel pedig piros (miért?), a vége microUSB, ilyen csatlakozó van ugyanis a készüléken.


[+]

Magára a telefonra sem lehet panasz, amikor először a kezünkbe vesszük. Kicsit súlyos, de igazából első blikkre elég jól össze van rakva, ám hamar fel fog tűnni, hogy a jobb oldalra tett hangerőszabályozó bizony csúnyán lötyög. Az alatta levő gomb, ami a kijelző bekapcsolásáért felel, az bezzeg rendesen ül a helyén, ki érti ezt. Bal oldalra kerül a SIM-tálca, amely jó hosszú, tehát a két nanoSIM mellé még egy microSD is berakható. Alul pedig a már említett microUSB bemenet mellett találunk egy 3,5 mm-es jack csatlakozót is.


[+]

A kijelző elég szépen kitölti az előlapot. A 6,3 hüvelykes képátlóhoz 2280 x 1080 pixeles felbontás társul (és ebben okvetlenül megveri a Redmi 7-et), az in-cell technológiás IPS panel kifejezetten jónak érződik, elég fényes, éles és kontrasztos is, viszont a minimális fényerő nem elég alacsony. Felül egy kameracsepp lóg be, a négy sarok pedig ívelt, kicsit talán túlságosan is.

Kijelző-teszt
UmiDigi A5 Pro Redmi 7 Xiaomi Mi A2 Lite Samsung Galaxy A20e
Képátló 6,30 hüvelyk 6,26 hüvelyk 5,84 hüvelyk 5,80 hüvelyk
Felbontás 1080 x 2280 720 x 1520 1080 x 2280 720 x 1560
Technológia LTPS LCD IPS LCD IPS LCD PLS TFT
Fehér fényerő 537 / 564 nit 468 nit 476 nit 521 nit
Fehér fényerő (min.) 15,5 nit 4,7 nit 1,9 nit 2,4 nit
Fekete fényerő 0,39 nit 0,21 nit 0,37 nit 0,43 nit
Kontrasztarány 1377:1 2232:1 1288:1 1213:1
Színhőmérséklet 8521 K + éjszakai 7289 K 7759 K 9450 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

A telefon amúgy szimmetrikus, a kijelzőre teljesen rímelő hátlapot kapott, a kettőt pedig egy alumínium keret fogja össze, ami kicsit indusztriális, ha lehet így nevezni, hogy ahol az üveglapok találkoznak az oldalakkal, ott nincs eldolgozva az átmenet, hanem van egy vékony él a két felület között, ezt tapintással is lehet érezni. A hátlap viszont nagyon jól sikerült, színátmenetes-tükröződős, tényleg magasabb kategóriát sugall, mint ez a 40 lepedős árcédula, van a közepén ujjlenyomat-olvasó, a bal szélére pedig ki van tolva három kamera és egy villanó. És roppant látványosan gyűjti a szennyeződéseket.

Hardver, UI

Nincs különösebb meglepetés, ebben a kínai termékben is a tajvani MediaTek megoldása dolgozik, a Helio P23. Ez a chipset régi ismerős, eleinte a középkategóriás holmikba tették, manapság már az egészen olcsó motyókban is néha felbukkan. Nem egy kifejezett erőgép, de bőven elég teljesítményt nyújt a mindennapi használat mellé, noha egy lassan két éves chipsetről van szó, amely nyolc magos, 2,3 GHz-en tud ketyegni, 16 nm-es csíkszélességen állítja elő a TSMC, a grafikáért pedig egy Mali-G71-es GPU felel. A lenti táblázatokból is jól látszik, hogy valahol a Snapdragon 439 szintje felett működik, de nem éri el a 630-as szintjét.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark UmiDigi A5 Pro Redmi 7 Samsung Galaxy A20e Xiaomi Mi A2 Lite
Rendszerchip MediaTek Helio P23 Snapdragon 632 Exynos 7884 Snapdragon 625
AnTuTu Bench. 7.x 81439 pont 103377 pont 95783 pont 77803
Geekbench 4.x (single/multi) n/a (Geekbench 5: 157 / 815) 1250 / 4246 pont 1216 / 3701 pont 861 / 4302
GFXBench CarChase offscreen 3,7 fps 7,7 n/a n/a
GFXBench CarChase onscreen 3,9 fps 3,9 n/a n/a
GFXBench Manhattan onscreen 9,7 fps 20 fps 20 fps 9,4 fps
GFXBench Manhattan offscreen 1080p 11 fps 11 fps 10 fps 9,4 fps
AndroBench Sequential Read 265,40 MB/s 310,04 MB/s 299,97 MB/s 270,76 MB/s
AndroBench Sequential Write 76,00 MB/s 87,85 MB/s 105,42 MB/s 202,56 MB/s
AndroBench Random Read 38,25 MB/s 86,58 MB/s 76,77 MB/s 78,74 MB/s
AndroBench Random Write 13,48 MB/s 17,77 MB/s 11,98 MB/s 7,22 MB/s

Mindenesetre a célnak megfelel, a 4 GB RAM vigyorogva elég bármire, amire egy ilyen árfekvésű masinát használni óhajtunk, a 32 GB belső tárhely sem túl szűkös, ráadásul lehet is bővíteni. Az alap Androidon túl egészen pontosan nulla darab extra szoftvert fogunk gyárilag találni, de azért van pár apróság a beállítások között, amik azt jelzik, hogy az Umidigi műhelyében mégiscsak legalább egyszer ránéztek a szoftverre, mielőtt betették volna a terméket a dobozba.

Hirdetés

[+]

Ezeket könnyű megtalálni, mert nem sikerült az extra menüpontokat magyarra fordítani. A roppant beszédes “button” nevű opcióban az alsó navigációs sávot lehet meglepően sokoldalú módon testreszabni, el lehet tüntetni, cserélgetni lehet a gombok sorrendjét. A másik bónusz funkciót mögött rejlő technológiát sem nehéz kitalálni, ez ugyanis a Face Unlock, vagyis az arc alapú feloldás. Meglepően jól működik, nem sikerült átvernem a fotómmal sem, sötétben ugyan kevésbé hatékony, de opcióként lehet kérni, hogy kapcsolja be a kijelző fehér háttérfényét. Olyan trükköt persze nem tud, hogy ha megemeljük a telefont, akkor rögtön arcot keres, ehhez meg kell nyomni az oldalsó gombot, ennyi erővel a hátlapi biometrikus szenzort is használhatjuk, amire szintén nincs a hatékonysággal kapcsolatos panaszunk.

[+]

A 9-es Android dolgozik a készülékben, a biztonsági frissítés júniusi, ami azért már nem tegnap volt, csak remélni tudjuk, hogy időről-időre az A5 Pro is kap update-et, de arra kevés esély mutatkozik, hogy a friss Android bármikor is felbukkanjon a készüléken. Az általános rendszersebesség teljesen érvényes, a melegedés sem üti meg a kellemetlennek tekinthető szintet, persze nagyon durva játékokkal ne akarjunk fullos grafikával szórakozni és a 4K filmek lejátszását sem érdemes erőltetni (mert nem fog sikerülni), de a mindennapi használat mellett az Umidigi olcsó cucca sokkal jobb produkciót nyújt, mint amennyibe kerül.

Multimédia

A másodvonalas kínai gyártók telefonjai kapcsán mindig a kamera szokott a neuralgikus pont lenni, ez most sincsen másképp. Az A5 Pro három kamerát tud a hátlapon felvonultatni, ebből egynek (a mélységszenzornak) biztosan nulla értelme van, a nagylátószögű modul pedig épp csak beleesik abba a kategóriába, amire azt mondjuk, hogy néha azért jól tud jönni, ha minden körülmény adott. Számok szerint nem néz ki rosszul a dolog, a fő kameránk egy 16 megapixeles Sony IMX398-as szenzorral dolgozik F/1,8-as apertúrával, a nagylátószögű társ pedig szintén Sony szenzorral ügyködik, 120 fokos látószöggel.

Tokban
Tokban [+]

A kezelőfelület használata triviális, az Android gyári alkalmazásába kerültek be extra gombok, a látószög váltásának ikonja hamar felismerhető, de van szépség üzemmód is, ami egészen extrém srácot készített Szentkuti kollegából. A térmélység nevű üzemmód mutatja azonban meg, hogy mennyire totálisan felesleges a harmadik kamera, egy csúszkán tudom állítani, hogy mennyire legyen homályos a háttér, de bárhová is húzom, bitre ugyanazt a képet kapom eredményként. Ami önmagában is szórakoztató, mert a térmélység konkrétan az Umidig szerint azt jelenti, hogy középen éles, körben pedig homályos, bárhol is legyen a téma, ott a példa lent. Hab a tortán, hogy néha angolul, néha pedig egészen fura magyarsággal kommunikál ilyenkor a kamera:


[+]

Úgynevezett térmélység üzemmódÚgynevezett térmélység üzemmód Úgynevezett térmélység üzemmód [+]

De ha a főkamerának szerencséje van, akkor tud korrekt fotót csinálni, a baj csak az, hogy ez egyáltalán nem általános. Sokszor pontatlan a fókusz, ha viszont eltalálja az élességet az automatika, akkor kieshet egy vállalható fotó normális vonalélességgel, némi túlélesítéssel és képzajjal ugyan, de azért mégis. És néha még a széles látószögű felvétel is bőven megfelelő, ha a fényviszonyok rendben vannak, tehát azt lehet érezni, hogy a potenciál benne van a hardverben, ám a bizonytalan fókusz, a néha markáns túlzásba eső élesítés és a képek szélén látványosan gyengébb minőségű rajzolat lehúzza az összképet azzal megfejelve, hogy a júzer nem is fogja látni rögtön, hogy a fotó hogyan sikerült. Este viszont összeomlik a történet, a főkamera is iszonyú zajos eredményt produkál, a nagylátószög pedig konkrétan vállalhatatlan. Tesztfotóink ezúttal is párosával jönnek, ugyanazt a téma előbb az egyik, majd a másik optikával lencsevégre kapva, szelfi pedig itt látható (16 megapixelben):

Videózásban még kevesebb sikerélményünk lesz, egyrészt nem lehet menet közben látószöget váltani, de a Helio P23 mellé rakott DSP erre nyilván nem is képes. De ennél jóval komolyabb gondok vannak, méghozzá a képkockaszám kapcsán, ugyanis elvileg Full HD-ban 30 fps-t kéne hozni a terméknek. Nos, ez egyetlen egyszer sem sikerült, a legjobb eredményem (egyszer) 29,58 fps, az már amúgy oké, de például egy esti videózásnál sikerült magából 10 fps alatti filmet kipréselnie, ami már simán az animgif kategória. Ez szerintem ultraciki, meg is mutatjuk a legjobban sikerült és a legbénább produkciót:

A zenei vonalon nincs sok meglepetés, az FM-rádió megléte örömteli (de kell headset a működéshez), a zenelejátszót pedig a platform gyári szoftvere, a Play Zene szolgáltatja, szóval a szokásos. Hangminőségben is nagyjából ezt kapjuk, nem túl telt, de a hangerő korrekt, a célnak megfelel, ha nem ez a legfontosabb funkció.

Adatátvitel, akkumulátor

Adatkommunikációs téren is csak a kötelezőt hozza az A5 Pro, van persze 4G, meg még VoLTE is, a WiFi-modul az 5 GHz-es hálózatokat is látja, egész jó az érzékenység is. A Bluetooth 4.2-es verziószámú, van OTG a microUSB porton, GLONASS és Beidou műholdakat is használ a GPS modul a pozícionáláshoz, viszont fájóan hiányzik egy értesítési LED. A beszélgetési hangminőségre ugyanakkor nincs panaszom, a vibrációs jelzés egy egész picivel lehetne ugyan erősebb, de alapvetően ezen a téren hozza a kötelezőt az Umidigi, a böngészőről pedig elég annyit tudni, hogy a Chrome az. Mi más.

[+]

A termék kiemelkedő pontja a 4150 mAh-s akkumulátor, ami tényleg kellemes üzemidőt biztosít. Két-három napnyi átlagos készenléti idő kiesik belőle, ha nem nyomkodjuk állandóan, ha pedig mégis ezt tennénk, akkor mi 10 órányi videózást mértünk WiFi hálózaton streamelt, Full HD felbontású film mellett maximális fényerőn, tehát ezügyben az A5 Pro rendesen teljesít. A töltési idő a mellékelt töltővel három óra körül alakul, de mivel nem kell gyakran a konnektort keresni, ezért ez belefér, vezeték nélküli áramfelvétel nyilván nem opció.


[+]

Értékelés: Umidigi A5 Pro
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. Egyrészről egy korrekt terméket ismertünk meg az A5 Pro kapcsán, ha az általános anyaghasználatot, az összeszerelési minőséget, a kijelzőt és az üzemidőt nézzük. Ennyi pénzért ezek kifejezetten jónak számítanak a mezőnyben. Kedves, hogy van tok a csomagban, jól működik az ujjlenyomat-olvasó és az arc alapú feloldás is, a kategórián belül a hardver is frankó, főleg az örömteli, hogy nem spóroltak a RAM-mal. Viszont egy csomó más dologgal spóroltak, tök jellemzően olyasmivel, amivel konkrétan meló lett volna, nem csak arról szól, hogy melyik beszállító melyik polcáról mit emelünk le. A kamerás produkció nagyon esetleges, igen, van olyan eset, hogy a végeredmény abszolút potens, de inkább az a helyzet, hogy valami félrecsúszik. A mélységélességhez használt kamera jelenléte sima mókusvakítás, a videózásnál tapasztalt anomáliák pedig megengedhetetlenek bármilyen árszint mellett. Senki nem foglalkozott a magyar fordítással, hiányzik az értesítési LED, nulla hozzáadott alkalmazás van a szoftverben, aminek a biztonsági frissítése is régi. Annyira tipikus amúgy, hogy papíron megint itt egy frankó termék, hú, három kamera, meg ennyiért korrekt hardver, nagy akku, jó kijelző, de ez csak egy szép formaterv mögé rakott alkatrész-tetris, körülbelül lehet látni, hogy ennyi pénzbe ezek a komponensek férnek bele, csak a többiek nem azért drágábbak, mert a hardveren akarnak nyerészkedni, hanem azért, mert mondjuk kettő darab kockafej leül az irodában és pár hétig reszelgeti a kamera algoritmusát és a szoftvert.

De félreértés ne essék, ha valaki egy jó üzemidővel, jó kijelzővel és korrekt rendszersebességgel rendelkező, olcsó telefont keres, annak az Umidigi A5 Pro is teljesen oké lesz, tényleg nem drága, tényleg benne van a vas ezen az árszinten, csak vannak bizonyos hiányosságai, amit vagy elfogadunk és örülünk 40 lepedőért a 4 GB RAM-nak, vagy nem fogadjuk el — de akkor nem kell venni ilyen telefont. Nem adok rá plecsnit, mert szerintem ez a jó alapanyagokból relatív béna kaja elkészítésének analógiája, az alapanyagokat pedig nem az Umidigi gyártja, szóval nekik csak annyi az érdemük a történetben, hogy ügyesen alkudoztak a beszállítóknál és jól vásárolták össze a komponenseket, plusz betették egy csinos házba. De ettől még bátran meg lehet venni, ha valakinek a felsorolt problémák nem számítanak.

Bog

Specifikáció

UmiDigi A5 Pro
UmiDigi A5 Pro Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 156 x 75,9 x 8,2 milliméter
Tömeg 203 gramm
Színvariációk szürke (Space Grey), gyöngyház (Breathing Crystal)
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 6,3 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 2280 pixel (400 ppi)
Kijelző típusa Kapacitív IPS-LCD
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek Helio P23
Processzor típusa 4x 2 GHz + 4x 1,5 GHz Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 16 nm FFC
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-G71 MP2
RAM mérete 4 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Belső tárhely 32 GB
Memória bővíthetősége microSD (max. 256 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/B2/B3/B4/B5/B7/B8/B12/B13/B17/B18/B18/B20/B26/B28A/B66
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 300 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.2 (A2DP, HID)
WiFi 802.11a/b/g/n 2,4/5 GHz (HotSpot, Direct, Display)
USB USB 2.0 (microUSB, MTP, OTG)
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS van (GPS, Glonass, Beidou)
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 9
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google szoftvercsomag
Multimédia
Fő kamera 16 MP, f/1,8, autofókusz; 8 MP ultraszéles (120°); 5 MP mélység
Másodlagos kamera 16 megapixel
Videófelvétel 1080p 30 fps, 720p 30 fps
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 4150 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, aktív zajszűrés másodlagos mikrofonnal, fény- és közelségérzékelő, 2D arc alapú feloldás, ujjlenyomat-olvasó, gyorsulásmérő, tájoló, mágneses szenzor, giroszkóp, hangszenzor, 10W gyorstöltés

Hirdetés