Tower defense tabletekre

Bevezető

Az Android alapú tabletek egyre nagyobb számban érkeznek a piacra. Hogy ezt mennyire fogja megtörni az Apple által indított peres hadjárat, az persze megint más lapra tartozik, de ha nem hajlik el ez a téma a teljes debilitás felé, akkor az androidos táblagépek száma rohamosan fog növekedni a jövőben. Miután éppen vendégeskedik nálunk egy Galaxy Tab 10.1v, ezért kipróbáltunk néhány olyan játékot, amelyek leginkább ezeken az eszközökön játszhatóak ideálisan. A következőkben felsorolt alkalmazások mind vagy teljesen ingyenesen letölthetőek, vagy pedig egy részük pénz kifizetése nélkül is használható.

Választásunk az úgynevezett tower defense játékokra esett, hiszen itt tényleg van értelme a nagyobb kijelzőnek és a megnövelt felbontásnak. Léteznek ilyen alkalmazások okostelefonra is (említhető például az egyik első, a Robo Defense), de a mi listánk inkább olyan darabokat tartalmaz, amelyek táblagépeken mutatják meg magukat teljes pompájukban. Ez mind a grafikára, mind pedig a kezelhetőségre is igaz.

2005-ben született meg a stílus és azóta megállíthatatlan: A Master of Defense-szel kezdődött ez az őrület s azóta is számos, jobb és rosszabb klónnal találkozhattunk. A tower defense játékok lényege röviden az, hogy mindenféle gyilkológépek segítségével megállítsuk a támadókat. Különböző lőtornyokkal, lövegekkel és egyéb eszközökkel a lehető legtöbb szörny, zombi és démonhullámot kell megakadályoznunk abban, hogy a kezdőponttól eljussanak a végpontig. Az ellenség útvonalai általában előre kijelöltek, amit az adott program egyértelműen a tudtunkra is ad. Ezen útvonalak mentén építhetjük meg védelmi rendszerünket, amihez némi stratégiai érzék és gyors reakcióidő határozottan előny. Amennyire egyszerű az elgondolás, annyival több módon lehet variálni azt: fantasy, sci-fi, western és még számos egyéb témában jelentek meg játékok. Sok esetben változtatnak a szabályokon is. Jelen cikkben négy játékot mutatunk be a jobbik fajtából, melyből három témájában megegyezik a fentebb leírt példákkal.

Guns n’ Glory

Egy western témájú tower defense-ről van szó, megfűszerezve egy adag humorral. Banditákkal és velük kooperáló indiánokkal kell ártatlan utazókat meggátolnunk céljuk elérésében. Persze ingyen nem dolgoznak. Ahhoz, hogy lemondjanak kellemesen eltöltött sziesztájukról, a megfelelő mennyiségű aranyat kell megcsilingeltetnünk a fülük mellett. A karakterek jópofák és színesek: a repertoár változatos, a pisztolyzsonglőrtől kezdve a robbantásmániáson át a korrupt indiánig felbérelhetünk bárkit, aki csak képernyőnkön húzza a lóbőrt. Kelleni is fognak, a telepesek valamilyen érthetetlen oknál fogva nemhogy százával, de ezrével vándorolnak minden pályán. A klasszikustól eltérően a képernyő böködése helyett az ujjunkkal navigálva vihetjük a kívánt pontra a felbérelt csínytevőt. Kissé lassítja a játékmenetet, ráadásul egy nagyobb telepeshullámkor az átcsoportosítás sem olyan könnyű emiatt. Apróság ugyan, de valamivel rontja még az élményfaktort, hogy ha egy hídon áll egy ember, nem lehet mellette ellavírozni. Vannak power-upok is szépszerivel. Kincsesládák melyek pénzt, megnövelt lősebességet és lőerőt adhatnak, s egy karakterünkkel átsétálva rajtuk vehetjük fel azokat.

Az első pályákon furcsa lehet, hogy a játéktér nem tölti ki a teljes képernyőt. A későbbi, nagyobb pályákon a játéktér is megnő, kitöltve ezzel az egyre nagyobb üres teret. Felfoghatjuk egy kedves lépésnek a készítők részéről; így legalább nem kell scrollozgatnunk a képernyőn, hogy mindent irányítsunk. Hátránya viszont, hogy mivel minden kicsi és nem lehet zoomolni, egy nagyobb ujjú játékosnak nehezebb három, egymás mellett álló karakter közül kiválasztani az épp szükségeset. A menü nincs túlbonyolítva; a játékindításon kívül elérhető még egy segítség opció, ahol a szoftver szép képekkel elmagyaráz mindent, amit tudni akarunk, valamint egy fondorlatos vásárlás gomb. Ez utóbbi a reklámok eltávolításának lehetőségét ajánlja fel, de rábökve galádul meg akarja vetetni velünk a reklámmentességet. A Startra bökve egy térkép látványa tárul elénk öt állammal, s választásunkra bízza, hogy melyiket szeretnénk elsőként meghódítani. A nehézségi módok közül kezdetben kettő áll rendelkezésünkre, a legnehezebb mód az első végigjátszás után érhető el.

Maguk a pályák fix útvonalasak, de több helyről és érkeznek telepesek és ugyanannyi felé mehetnek is ki. Mivel tényleg sokan jönnek, nagyon sokan, ezért a power-upok mellett még egyéb segítséget is kapunk. Ilyen például az úton elhelyezett dinamitköteg, ami népesebb tömegoszlatásra ideális, ráadásul egy percenként újratöltődik. Hátránya ugye, hogy egy karaktert oda kell navigálnunk a használatához. A térkép és a karakterek is rajzoltak, amiért hatalmas piros pont jár a készítőknek. A pályák design-ja korrekt, a karakterek aranyosak, ráadásul minden kasztnak van egy kis szövege, amivel még jobban erősítik a spagetti-western érzést. A apróbb kényelmetlenségektől eltekintve kellemes alkotással lehet dolga az érdeklődőnek, tovább növeli a szexy-faktorát, hogy ingyenesen elérhető az Android Marketből.

Myth Defense: Light Forces

Klasszikus fantasy téma. A menü hangulatos csataképpel és hozzá tartozó heroikus zenével csábítja ujjunkat a play gomb felé. Mielőtt ennyire belevetnénk magunkat a sűrűjébe, időzzünk el egy kicsit a menüben. A játék kezdése gomb alatt elérhető a Citadel. Itt nézhetjük meg az elért achievementjeinket a Hall of Fame alatt, az Alchemy Labban szerelkezhetünk fel a nyertes csaták után megszerzett erősítőinkkel, valamint a Shopban elkölthetjük az összevadászott aranyainkat. A készítők gondoltak a régebbi készülékkel rendelkezőkre is: a beállítások alatt választhatunk, hogy grafikus, vagy csak szoftveres gyorsítást akarunk használni, valamint az animáció folyamatosságából is visszavehetünk. Külön öröm a Help alatt található Exit gomb, amely Androidos játéknál ritka, mint a fehér holló. Az ingyenes verzióban egy pályát próbálhatunk ki, ám játékidő tekintetében ez az egy is kellemesen kimerítő. Beállíthatjuk a nehézséget, ami inkább a hullámok számát jelenti. Hetven és száztíz hullám között skálázható a nehézség. Húsz élettel indulunk, ami még a legalacsonyabb szinten is nehezen marad meg, így csak a nagyon profiknak ajánlott az ötös nehézségi szint.

A grafika szépen rajzolt, a térképet nagyítani lehet, ám nem a kétujjas megoldással, hanem a képernyő jobb oldalán található nagyító ikon elcsúsztatásával. Nagyon használni nem fogjuk; a kezelés teljesen kizoomolva is kényelmes, ráadásul teljesen ránagyítva kicsit elmosottak a textúrák, ami rombol az összképen. Frusztráló, hogy a játék nem tiltja le a készenléti módba váltást, így ha rövid ideig nem nyúlunk a képhez, akkor a tablet kikapcsol, megfosztván attól az élménytől, hogy főnökként hátradőlve élvezzük, ahogy a remekül összerakott védelmi rendszerünk irtja a támadókat. Az ellenségnek kijelölt útvonala nincs, ahogy építkezünk, úgy választ magának útvonalat. Nem nevezhetnénk túl okosnak őket. Ha több lehetőség is van, akkor is libasorban követik egymást. Mivel fantasy, ezért a legkülönfélébb szörnyekkel találkozhatunk: gnómok, múmiák, óriás pókok, böszme nagy minotauruszok és sok egyéb lény próbál bejutni féltve őrzött kastélyunkba. A különleges lények különleges fegyvereket igényelnek: A repertoár ugyan nem túl széles, de a fejlesztésekkel egy mezei lövegtoronyból egy lánghányó Pokoltornyát is alkothatunk.

Az alap fegyverek az említett lövegtorony, mely a kezdeti hullámoknál is kevés, de legalább olcsó és a sok lúd disznót győz filozófia alapján sokat egymás mellé pakolva igen hatásosak tudnak lenni. Két irányba fejlődhetnek: vagy ballisztává, vagy tűztoronnyá válhatnak. A legfejlettebb szinten válhatnak vagy Pokoltoronnyá, vagy még erősebb nyílzápor géppé. A második épület a klasszikus hajítógép, amely alapvetően erős tűzerővel képviselteti magát, nem beszélve arról, ha még fejlesztjük is: a második szinten megnő a tűzereje és a hatótávolsága, a legfelsőbb szinten pedig már bombákat dobál. A harmadik eszközünk a varázstorony, amely alapszinten lelassítja az ellenséget. Ritkán hasznos, erősebb ellenfeleknél vagy nagyobb hordáknál szinte mit sem ér, és alapvetően nagyon lassú. Fejleszteni akkor lehet, ha a Shopban megvásároljuk az Elfek Barátságát, ám ez ebben a verzióban nem elérhető sajnos. Összegezve egy nagyon szép és korrekt játék ez, ami megéri a pénzét. Azon kívül, hogy a stand-by móddal nem tud mit kezdeni semmilyen kirívó hibája nincs, külön öröm, hogy nem fix útvonalas, hangok tekintetében is rendben van és kellemesen le tud kötni akár órákra is.

Grave Defense HD

A nem túl távoli jövőben járunk, ahol a mai horrorfilm klisékhez hasonlóan elszabadult egy vírus, amely minden élőlényt ronda mutánssá változtatott. Csak egy maréknyi katona élte túl, akik valamiképp szert tettek egy raktárnyi szörnypusztító fegyverre. Maga a menü egy katonai PDA-ra hasonlít. Van kampány és végtelen mód is, ez utóbbiban az összes elért pályát játszhatjuk addig, ameddig szeretnénk. A kampányok között találhatóak az alappályák (Silver Campaign), az elérhető bónuszpályák (Bonus Campaign), valamint a teljes verzió megvásárlásával feloldható extra pályák (Gold Campaign). Minden pálya előtt kapunk egy rövid egy rövid jelentést az aktuális helyzetről és egy leírást az éppen használható fegyverekről.

Nem mondhatjuk, hogy ne lennénk elkényeztetve. A grafika elképesztően részletgazdag, zenei téren egy idegesítő prüntyögés hallható, ami végtelen ideig képes ölni idegeinket. Az életszám és a hullámok száma pályától és nehézségi szinttől függ. Az ellenfél útvonala rögzített, ám több felé is mehetnek. A program itt kedvességből minden hullám előtt megmutatja, hogy merrefelé is fognak haladni a szörnyek. A fegyverek letétele is rögzített, ám van elég pont. Az adott pálya határozza meg azt is, hogy épp hány féle fegyvert telepíthetünk a pontokra. Fejlődési rendszer van, ám nem annyira látványos, mint a Myth Defensenél; hatásosabbak és gyorsabbak lesznek minden szintlépéskor, a maximum szinten pedig megváltozik a külsejük. Figyelembe kell vennünk, hogy amíg fejlődik, az adott fegyver nem működik, így nem tanácsos az egyik legnagyobb hullám közepén elkezdeni okosítani azt. A játékteret rendhagyó módon állított módban látjuk. Egyes térképek hatalmasak, kinagyítani belőlük a kétujjas megoldással tudunk. Hasznos lehet, ha át akarunk látni a káoszon, ráadásul a kisebb térképen is remekül irányítható a játék. A legyilkolt szörnyek néha extrákat ejtenek el, amelyre rábökve plusz pénzt, vagy életet szerezhetünk.

Sajnos a zene nagyban rontja a játékélményt, ám ezt szerencsére ki lehet kapcsolni. Ezen kívül hibája nincs a játéknak; a fegyverek mellett mi is tudunk szintet lépni, ami inkább lélektanilag jó, gyakorlati haszna nincsen, valamint különböző kitüntetéseket zsebelhetünk be olyanokkal például, mint négyszázötven denevér legyilkolása. Az alappályákat viszonylag könnyen végig lehet tolni, utána viszont erőset durvít a gép, nagyobb területen, rengeteg féle elágazással spékelt útvonalakon támadnak a szörnyek, amelyek az utolsó hullámokban már mocskos mód erősek, ráadásul felbukkannak a maguktól gyógyuló egyedek is, amelyeket csak úgy lehet likvidálni, ha hosszabb időn keresztül egyfolytában tűz alatt tartjuk őket.

Tower Raiders

Több szempontból is rendhagyó ez a játék a többihez képet. Első sorban azért, mert ronda. Nagyon ronda. Külön öngól, hogy a menüben még tovább lehet fokozni ezt a negatív élményt. Továbbá ez sem képes mit kezdeni a készülék stand-by módjával. Első ránézésre a menü lehangolóan puritán, hiába villog az ember arcába a Rewards vagy a Trophies gomb, nem veszi rá a lélek, hogy rányomjon. Rendesen arconcsapja a játékélményt, de attól még a játékmenet lehet jó és bizony az is.

Alapvetően itt nem életeket számol a rendszer, hanem kristályokat; ezeket szeretnék a mutánsok megkaparintani. Ha hozzájutnak, akkor sincs minden elveszve, ha még a visszaúton le tudjuk őket lőni, akkor a kristályt elejtik, ami szépen, lassan visszacsordogál a helyére. A fegyverrepertoár hatalmas és változatos, ráadásul fejleszthetjük őket, minden egyes fegyó három fokozatban létezik, a csirke a zöld, a közepes sárga, a megadurva pedig a piros. A szörnyek útvonala félig rögzített: meg van adva ugyan, hogy merre mehetnek, de a szélesebb utaknak köszönhetően több felé ki is kerülhetik lövegeinket. Pozitív, hogy ebben a helyzetben nem libasorban követik egymást. Lehangoló ugyanakkor, hogy ha nem látnak rá más megoldást, akkor egyszerűen átmennek az akadályon, de ez rajtunk is múlik, úgy kell építkezni, hogy mindig maradjon valami útvonal, különben az első adandó helyen keresztülmásznak a tornyokon, jelentőset rövidítve.

A készítők próbáltak némi humort is belecsempészni a programjukba. A Campaign menüben minden pálya mellett található egy humoros kis leírás, ami az adott szituációra készít fel. (Talán az egyik legjobb az, amikor közlik velünk, hogy mondhatnák, hogy valami fontos létesítményt kell védenünk, de nem, ez csak egy csokigyár). A játékmenetben újdonság a Hősök megjelentetése, amik extra funkciókkal segíthetik küldetésünket. Mondjuk nehezen elképzelhető, hogy mi olyan hősies egy atomzúzóban, ám hogy hasznos, az biztos. Külön helyre telepíthetjük őket, pályánként egyet és ingyen, ám ezt nem változtathatjuk meg. Három hős érhető el: az atomzúzó, ami időnként plusz erőforrásokat ad, a rádiótorony, amivel légi támadást kérhetünk, valamint a radar, amivel a csak földiekre célzó fegyvereket rávehetjük, hogy nézzenek az égre is. Amennyire ronda, annyira összetett játékélményt nyújt a Tower Raiders. Igazi kettős érzés vele játszani, ám ha lenyeljük a vizuális terrort, egy kellemes, agyat megmozgató Tower Defense játékhoz lesz szerencsénk.

Asteroid Defense

Az eddigi legrendhagyóbb TD játék a bemutatottak közül. Egy aszteroida mezőben eltévedt űrállomást kell megvédenünk a feléje záporozó égitestek sokaságától. Maga a menü az alapfunkciókon kivül mással nem kecsegtet, mondjuk emlitésre méltó, hogy az Advanced menüpont alatt a grafika a lehetőségekhez képest remekül skálázható. Tulajdonképpen egy Survival Mode az egész egy pályával, a világűrrel és végtelen számú hullámmal. Kezdetekben, amennyire alaptőkénk engedi, magányosan lebegő kis állomásunkat lézerágyúkkal és rakétalövegekkel szerelhetjük fel. Persze ezek működéséhez energia is kell, amit napelemekkel biztosithatunk, a képernyő tetjén mutatja is, hogy adott napelemszám mellett mennyire terhelhető még a bázisunk. Mindezen felszerelésünket pajzsokkal védhetjük, sőt, mindent fejleszthetünk.

A későbbiekben ha elérünk egy adott számú hullámot, újabb és újabb eszközökkel erősithetjük bázisunkat. A megszerezhető fegyverek közül az első a lassitó lézer, mely az elején még annyira nem, de a későbbiekben amikor megjelennek az óriási, több darabra hulló meteorok, annál hasznosabb lesz. Ezután következik a javitórobot, ami a közeli egységeinket javitja meg. A következő a hasítólézer, mely a legkisebb meteorokat azonnal megsemmisíti, a nagyobbakat pedig feldarabolja. A negyedik és sajnálatos módon utolsó elérhető cucc egy másik űrállomás, amely egy plusz életnek felel meg. Ezzel érdemes vertikálisan kiterjeszteni az állomásunkat, így kisebb eséllyel döglünk meg az első komolyabb meteorrajnál.

Főként nem a pluszban megszerezhető fegyverek csekély száma szomorú, hanem az, hogy viszonylag hamar és szinte semmi erőfeszités nélkül meg lehet őket szerezni. Minimális odafigyeléssel a végtelenségig elboldogulhatunk a játékkal, ennek tükrében az, hogy 30-as szint felett már csak önmagát ismétli és legfeljebb a ránk zúduló égitestek számának, méretének és sebességének arányát változtatja, kevésnek hat. Vannak felvehető extrák is melyek plusz pontokat, pénzt, teljes javitást, vagy "képernyő törlő" robbantást adhat. Egy idő után leginkább azzal leszünk elfoglalva, hogy ezeket felkapkodjuk, ugyanis - kis túlzással élve - majdnem olyan nagy számban záporoznak majd, mint a meteorok. A hullámok amúgy rövidek, ám intenzivek. Az egyetlen gond, hogy amikor épp rákoncentrálna az ember, akkor szakitja meg az élményt a játék egy toplistával. Megalomániások vérszemet kaphatnak ettől a listától: ahhoz, hogy benne legyünk, minimum 2-3 ra játékra van szükség, ami tényleg csak a nagyon fanatikusoknak fog menni. Félreértés ne essék, az Asteroid Defense egy grafikailag és játékmenetében is korrekt játék, ám hosszabb távon az alálőtt nehézség és a repetitjv játékmenet nem képes tartósabban lekötni a figyelmet. Maga a koncepció igéretes, reméljük, hogy a jövőbeni frissitésekkel,vagy egy második részben több funkciót adnak az amúgy élvezetes játékhoz.

Gavroche feat. Bog

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.