2018. november 15., csütörtök

Gyorskeresés

Játékok az okostelefonok sikere mögött?

Pontosan hány játékot is töltöttek le az AppStore-ból? Mennyit dobott ez az iPhone eladásain? Mi a helyzet az Androiddal? Elmélkedünk.

Hirdetés

Szeretünk játszani

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb piaci történése az okostelefon eladások elképesztő mértékű növekedése, mely mellett kis túlzással minden más eltörpül, ami a szórakoztató elektronikában vagy egyéb hasonló területen történt. Azt mindenki tudja, hogy rengeteg iPhone-t, Androidot és egyéb okostelefont adnak el napról napra, az online alkalmazásboltok letöltési számlálói pedig úgy pörögnek, mint egy sugárhajtású repülőgép turbinája. De miért van ez? Azért, mert ez a menő? Részben. Netán azért, mert mindenki szereti az erős hardvereket és szívesen hordana a zsebében egy mini-számítógépet. Egyáltalán nem. Sokkal fontosabb az, hogy szeretünk játszani.

Ez persze önmagában még nem magyarázat a jelenségre, hiszen játszani régen is szerettünk, nem véletlenül épül egy iparág a játékokra, ott vannak ugyebár a konzolok, a kézikonzolok, a számítógépes játékok, az azokra épülő hardveres iparág (melynek mérete bizony csökken). Pár évvel ezelőttig itt be is zárult a kör, az okostelefonok abszolút nem a játékokra épültek, olyan üzletemberek használták azokat, akiknek mondjuk szükségük volt valami speciális szoftverre. Vagy egyszerűen geekek voltak és megengedhették maguknak a legújabb játékszereket, akarom mondani telefonokat. Az iPhone 3G megjelenésével egyidőben startoló Apple AppStore viszont mindent megváltoztatott, leginkább az okostelefonok fogalmát: ma már nem azokat az eszközöket hívjuk smartphone-nak, melyek marha összetettek és szét lehet túrni a rendszerüket, hanem azokat, melyekre könnyedén tölthetünk le alkalmazásokat és játékokat. A fogalom definíciójának esszenciája ezzel tulajdonképpen meg is maradt, hiszen pár évvel ezelőtt is a natív alkalmazások elérhetőségével voltak körülhatárolva az okostelefonok, de a dolog most akkor is más. Senkit nem érdekel, hogy a letölthető játékok a Java platformot használják, vagy direktben az adott készülékre íródtak, az a fontos, hogy könnyen elérhető és színvonalas legyen. És olcsó.

A készülékek sikerét persze túlzás lenne kizárólag az alkalmazásboltok számlájára írni, az iPhone tulajdonosok nagyobb része még soha életében nem töltött le semmit az AppStore-ból, csak azért használják az eszközt, mert könnyen kezelhető/divatos/menő/drága/Apple termék, de szerencsére egyre többen fedezik fel az applikációkban rejlő lehetőségeket, magyarul a készüléket gyári formájukban használó felhasználók aránya csökken, még ha relatíve lassan is. Az alkalmazások térhódítása tehát egy mindentől független tény, egy olyan jelenség, mellyel foglalkozni kell. Most meg is tesszük.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.