Bevezető, tartozékok
A THL, mely egyébként a Technology Happy Life rövidítéséből származik, egy kínai okostelefongyártó vállalat, melynek központja nem meglepő módon Shenzhenben található. A cég kimondott célja az, hogy a készülékeket direktben a felhasználók számára értékesítse, így nem kell a szolgáltatói kínálatba való felvétellel bajlódniuk. A közvetlen elérésnek persze előnyei és hátrányai is vannak, előbbiek közé a könnyebb kiszolgálás, utóbbiakhoz pedig a kisebb felhasználószám elérése tartozik. A kereslet növelése érdekében a gyártó nem csak Távol-Keleten próbálkozik értékesíteni termékeit, hanem Amerikában, Nigériában és Oroszországban is piacon vannak már a legújabb modelljei.
A THL-nél nem aprózzák el a dolgokat, főleg olyan készülékeket árulnak, melyek a mai trendeknek megfelelően méretes kijelzővel rendelkeznek. A legnagyobb testvér nem más, mint tesztalanyunk, mely a T200C fantázianevet kapta (létezik egy T200S is, ám az nagyobb kijelzőfelbontással rendelkezik). A masina már a phablet kategória szerelmeseinek dobogtathatja meg a szívét, hiszen kézbe véve is elég testesnek mondható. A kínaiak persze tudták, hogy a kellemes ár mellett már hardveresen sem könnyű labdába rúgni, éppen ezért egy valódi nyolcmagos processzorral látták el újdonságukat, ami garantálja a kényelmes és problémamentes használatot.
A doboz végtelenül egyszerű, olyan, mint egy promó csomagolás, fehér, és a gyártó nevén kívül nincs rajta sem kép, sem pedig más felirat, legalábbis a tetején. Az alján azért ott vannak a legfontosabb technikai paraméterek. A tartalom azonban már egy kicsit izgalmasabb, belül található ugyanis maga a telefon, alatta pedig a tartozékok. A szokásos microUSB kábel, töltőfej és fülbe illeszkedő formájú headset mellett egy ajándék tokot is csomagolnak a gyárban, ezt megfejelvén pedig kapunk még öt darab kijelzővédő fóliát, ami jó ideig elég lesz majd. A készülék fekete és fehér színben kapható, hozzánk előbbi jutott el.
Külső
Mivel a készülék egy kedves olvasónk felajánlásából jutott el hozzánk, ő már a találkozó előtt felkészített, hogy egy valóságos lapátra számítsak. Nem füllentett, tényleg hatalmas jószág a THL újdonsága, azonban nem lehet azt mondani, hogy a széles káva, vagy a sok kihasználatlan hely miatt lenne így, hanem a kijelző mérete miatt nőtt ilyen nagyra a masina. A 160 x 83 x 9 milliméteres dimenziók jól szemléltetik őnagyságát, amely mellé egy elég combos, 208 grammos tömeg párosul, elég nehéz, telefonok között főleg. Az anyaghasználattal nincs gond, fém, műanyag és üveg a három fő alkotóelem, ezeket pedig kiváló minőségben szerelték össze, sehogy sem lehet recsegésre bírni a házat. Kézben tartva a kényelmes irányítástól messze vagyunk, itt bizony mindkét kezünkre szükség lesz, hogy a megjelenítő minden pontját elérjük.
Az előlapra ránézve elég tepsi a cucc, alul és felül van egy nagyjából két-két centiméteres fekete sáv, a széleken lévő káva viszont aránylag vékonyra sikeredett. A masina elejének tetején az öt megapixeles kamera, a ledes eseményjelző, a beszédhangszóró és a szokásos érzékelőszenzorok kaptak helyet, alulra viszont nem került semmi, pedig a vezérlőgombok bőven elfértek volna itt (ahogy az Alcatel OT Hero esetén láthattuk). A kijelző 6 hüvelykes képátlóval rendelkezik, felbontása pedig 720 x 1280 pixel (a korábban említett T200S modell Full HD felbontással operál), ezáltal 245 ppi képsűrűséget tud felmutatni a masina, ami nagyjából egy középkategóriás értéknek felel meg. Az OGS IPS LCD panel 16 millió színt jelenít meg, fényereje nagyon jó, viszonylag szép kép jellemzi, a betekintési szög sem rossz, bár oldalra fordítva egy kicsit már fakulnak a színek.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | THL T200C | Alcatel One Touch Hero | ASUS Fonepad Note FHD 6 | Nokia Lumia 1320 |
Fehér fényerő | 429 nit | 493 nit | 450 nit | 444 nit |
Fekete fényerő | 0,47 nit | 0,50 nit | 0,29 nit | 0,41 nit |
Kontrasztarány | 912:1 | 985:1 | 1552:1 | 1084:1 |
Színhőmérséklet | 11887 K | 8372 K | 7442 K | 7785 K |
Az átlagnál nagyobb tömeget az oldalakon körbefutó fém keretnek köszönhetjük, bár azért hozzá kell tenni, hogy nem vagyunk száz százalékosan meggyőződve arról, hogy tényleg ilyen anyagból épül fel ez a rész. Jobboldalra került a hangerőszabályzó billentyű, vele szemben pedig a bekapcsológomb látható, személyes véleményem szerint ennél rosszabb helyre nem is szerelhették volna (talán alulra), legalábbis jobb kézzel nagyon nehezen lehet elérni. Felül kapott helyet a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet és a microUSB csatlakozó, az alsó terület pedig a beszédmikrofonnak ad otthont.
Nem szúrták el a hátlapot sem, recézett felülettel rendelkező műanyag borítást kapott a T200C, ezáltal sokkal jobb lett a készülék tapintása, nem utolsó sorban pedig az ujjlenyomatok sem látszódnak meg rajta. Felül egy kicsit kidudorodik a tizenhárom megapixeles kamera, mellette bújik meg a ledes villanó és a másodlagos mikrofon.
[+] THL T200C vs. Sony Xperia Z
A hangszóró nyílása elég apró, elsőre aligha tudja elképzelni az ember, hogy innen normális hangminőség várható. A hátlap pár kapoccsal ragaszkodik a vázhoz, pár másodperc alatt le tudjuk venni, így megláthatjuk a hatalmas telepet, felette pedig a microSD kártya foglalatát. Két SIM fiókot fedezhetünk még fel, az egyik normál, a másik pedig micro méretű kártyákat fogad.
Hardver, szoftverezettség
A tudatos felépítés a hardveres erőforrásoknál is tetten érhető, a kínai gyártó igyekezett kielégíteni az igényeket. A burkolat alatt egy 28 nanométeres csíkszélességű MediaTek MT6592 lapkakészlet lakozik, mely magában foglal egy ARMv7 architektúrájú, nyolcmagos processzort. A Cortex-A7 magok maximálisan 1,7 GHz-re képesek felpörögni, a chipset pedig állandóan monitorozza a hőmérsékletet és az energiafelhasználást, hogy a teljesítmény mindig optimálisan alakuljon. A grafikus gyorsító sem kismiska, a Mali-450MP4 szinte minden feladattal megbirkózik, az alkalmazások egyidejű futtatásáról pedig a 2 GB RAM gondoskodik. A belső tárhely mérete 8 GB, ebből 6 GB-ot tudunk szabadon felhasználni. A helyszűkösséget a microSD foglalat segítségével tudjuk kiküszöbölni, akár a 32 GB-os kártyákkal is megküzd a telefon.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | THL T200C | Alcatel One Touch Hero | ASUS Fonepad Note FHD 6 | Prestigio MultiPhone 7600 |
Quadrant Standard | 13991 pont | 5687 pont | 7179 pont | 5766 pont |
Linpack for Android (single) | 142,817 MF. / 0,59 s | 74,512 MF. / 1,12 s | 136,093 MF. / 0,62 s | 73,797 MF. / 1,14 s |
Linpack for Android (multi) | 312,925 MF. / 0,54 s | 194,316 MF. / 0,87 s | 276,05 MF. / 0,61 s | 224,291 MF. / 3,24 s |
Smartbench 2012 Prod. | 3431 pont | 4337 pont | 3142 pont | 4612 pont |
Smartbench 2012 Games | 3210 pont | 1442 pont | 3132 pont | 2319 pont |
AnTuTu 4.x Benchmark | 26934 pont | 15530 pont | 20969 pont | 16276 pont |
Geekbench 3 (single) | 436 pont | 397 pont | 533 pont | 397 pont |
Geekbench 3 (multi) | 2318 pont | 1296 pont | 1287 pont | 1274 pont |
Jól látszik, hogy a nyolcmagos processzor azért oda tudja magát tenni, ha kell, nagyjából a Snapdragon 600-zal van egy szinten a chipset. Ennek eredményeképpen a konkurens megoldásokat legtöbbször állva hagyja a cucc, a négymagos MTK MT6589 például a fasorban sincs tesztalanyunkhoz képest. Szerencsére ezt a sebességet rendszerszinten is megkapjuk, alapműveletek, vagy komplexebb feladatok végrehajtása közben sem döcög a szoftver, ha pedig játékokra kerül a sor, akkor még a legújabb alkotásokkal is elboldogul a hardver. A rezgés erős, a melegedés viszont egyáltalán nem az, sőt, fél órát játszottam egy grafikailag megterhelő játékkal, és egy gyenge langyosodást éreztem csak a készülék felső részén.
Alig van viszont még új szoftver erre a chipsetre, így meg kell elégednünk az Android 4.2.2 Jelly Beannel. Nem mintha ez nem lenne elég, de azért lassan bele lehetne kóstolni a KitKatbe is. A felülettel mindenesetre nem foglalkoztak sokat a gyártónál, teljesen ugyanolyan minden, mint az alap Androidnál, azaz a Holo UI-nál. Az ikonok dizájnja megmaradt, a menü és a főoldalak személyre szabhatók alkalmazásfelületekkel. A zárolt képernyőre szintén tehetünk widgeteket, így könnyebben el tudjuk olvasni az emaileket, vagy egyszerűen elindíthatjuk a kamerát. A legjobb fícsör viszont egyértelműen az, hogy gyárilag implementálva lett a virtuális vezérlőgombok elrejtésének lehetősége, így egy játék vagy böngészés során az egész képernyőt kihasználhatjuk, ha pedig szükségünk lenne újra ezekre a gombokra, akkor egy alulról felfelé irányuló mozdulattal újra láthatóvá válnak.
A telefonra telepítették többek között a böngészőt, az email klienseket, számos Google applikációt (pl. YouTube), a zene- és videolejátszót, a navigációt, a Térképet, a hangfelvevőt. Ami érdekesség, hogy van egy ToDo programunk, ezzel emlékeztetőket lehet készíteni, illetve már a dobozból kivéve találunk egy Twidroyd Pro applikációt, amivel a Twitter fiókunkat tudjuk kezelni. További extrának számít az Iránytű és a zseblámpa, utóbbi természetesen a hátsó villanót használja fel.
Multimédia, kamera
Az előlapi kamera 5 megapixeles, a hátlapi optika pedig 13 megapixeles felbontásban képes a fotókat elkészíteni. Utóbbinál a 18 megapixeles lehetőséget is beállíthatjuk, ekkor a képek interpolált módon kerülnek elmentésre. Sötétebb fényviszonyok között a közepesen erős ledes villanó használható, nagyjából két méterig képes megvilágítani a környezetet. Kimondottan sok szoftveres extrával nem találkozhatunk, ám még így is számos beállításra van lehetőségünk. Többféle mód áll rendelkezésünkre; HDR, mosolyfelismerés, panoráma, arcszépítő, mozgáskövető (aka sorozatfelvétel), és tájkép. Eltárolhatjuk a GPS koordinátákat, megváltoztathatjuk a fehéregyensúlyt, a színhatást és a kép jellegét. Videókat Full HD felbontásban tudunk tárolni, méghozzá 30 képkocka / másodperc sebességgel.
A felső sorban található alkotások egyébként 12 (ennyit enged a szoftver), az alsó sorban lévő fotók pedig 18 megapixeles felbontásban készültek. Jól látható, hogy nagyítás nélkül még vállalható felvételek készülnek, viszont ha egy kicsit belezoomolunk a fotókba, akkor azonnal kiütköznek a hiányosságok. A vonalélesség szinte teljesen homályba vész, a zajt olyannyira próbálja elmosni az algoritmus, hogy a részletek teljesen megszűnnek, sok képen például alig látszódnak a kisebb tárgyak, levelek. A dinamikatartomány erős közepesnek mondható, a sötétben készült felvételek sem sokkal jobbak ennél, bár a vaku azért teljesíti a rábízott feladatokat. A videók használhatók, a teljes részletesség hiánya persze a tesztfilmen is jól látható, ám a képminőségnél talán egy kicsit jobb a helyzet.
A zenelejátszó gyári androidos felületet kapott, nem piszkálták, így a legfőbb funkciók könnyedén elérhetők. A dalokat albumok, előadók, számok és listák szerint rendezhetjük, Lejátszás közben megjelenik az albumborító, választhatunk keveréses és ismétléses üzemmódot, a hangeffekteken belül pedig különböző stílusok közül válogathatunk. A program fut a háttérben, így ilyenkor az értesítési függönyön keresztül tudjuk vezérelni. Szerencsére nem maradt ki az RDS-képes FM-rádió sem, működéséhez fülhallgató csatlakoztatása szükséges, vételi erőssége kimondottan jó. A hangminőség közepes, nem torzít, ám nem is elég egy szoba kitöltéséhez, nem erről kell a házibuliban zenét lejátszani és akkor senkit nem ér csalódás.
A phabletek egyik előnye a videólejátszás, ugyanis ekkora kijelzőn már azért végig lehet nézni egy-két jó filmet. A hardver kiváló partner ehhez, nem csak a HD és Full HD, hanem a 2K felbontás sem okoz neki gondot, szép és folyamatos a megjelenítés. A szoftver nem kezeli egyébként a DivX formátumot, ehhez be kell lépni a Play Áruházba és valamilyen más programot kell letölteni.
Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés
A lapkakészlet mobilnetezés esetén optimális esetben akár 21,1 Mbps letöltési és 5,76 Mbps feltöltési sebességet ígér, az LTE tehát nem támogatott, bár átlagos felhasználásra így is elég lesz a készülék. Sokkal fontosabb, hogy a T200C két SIM-et kezel, ebből az egyik normál (mini), a másik pedig microSIM. A két kártya csakis készenlétben működik együtt, ha az egyikről hívást indítunk, akkor a másik lekapcsolódik a hálózatról. A hangminőség elég jó, a zajszűrést is szépen végzi a szoftver, kellemes csevegéseket bonyolíthatunk a készülék segítségével. A 802.11b/g/n szabványú WiFi és a 4.0-s Bluetooth mellett az NFC chip sem maradt ki a repertoárból, ami mindenképpen az egyik előnye a telefonnak. A navigáció sem lehet probléma, a beépített A-GPS modul elég könnyedén megtalálja a helyzetünket, autókázás közben sem veszíti el a jelet. A microUSB 2.0 csatlakozó OTG-képes, ezáltal külső eszközöket lehet a mobilhoz kapcsolni.
A menüben azonnal feltűnik, hogy van Adobe Flash, amit természetesen böngészés közben előszeretettel lehet használni, hiszen így szinte minden honlap maradéktalanul betölthető. A SunSpider 1.0.2-ben egyébként 1090,2 ms eredménnyel rukkolt elő a telefon, ami nem rossz, a mindennapi használatban ez gyors internetezést és kiváló működést jelent. A nagy kijelző tökéletes partner böngészéshez, ha pedig két ujjal ránagyítunk a szövegre, akkor a sorok is a képernyő széléhez igazodva tördelődnek, így még olvashatóbb lesz a tartalom.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 6 pont |
Anyaghasználat | 8 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 8 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 9 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 10 pont |
Felhasználói felület élménye | 7 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 9 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 8 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 6 pont |
Audio | 6 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 8 pont |
Ár/érték aránya | 8 pont |
Hogyan értékelünk? |
Hiába a hatalmas akkuméret, a kapacitása csupán 2500 mAh. A lítium-ion teleptől eredetileg nem is vártam sokat, ám a MediaTek chipset alacsony fogyasztása meglepően jó üzemidőt produkált, másfél napig bátran elnyomogattam a telefont, mire megadta magát, így visszafogottabb használattal a két nap elérése sem jelenthet gondot.
A THL T200C mindenképpen érdekes termék. Egyrészt megnyerő, ugyanis jó látni, hogy a távol-keleti gyártók tényleg képesek közelíteni a nagyobb nevű gyártókhoz, bár azért sosem fogják teljesen ledolgozni a hátrányt, hiszen olyan érzése van az embernek, hogy mindig egy lépéssel az "A" brand mögött loholnak. Az igyekezet viszont egyértelműen a felhasználóknak kedvezhet, még inkább beindulhat az árverseny, és nem kell talán azt látni, hogy egy csúcskategóriás eszközért bő kétszázezer forintos összeget kell kiperkálni. A kínaiak újdonsága persze még messze áll a teljes siker elérésétől, hiszen sem a kamera, sem pedig a kijelző felbontása nem vetekszik a mai zászlóshajókkal, ám mivel a középkategória versenyzőjének szánták, ez nem is várható el tőle. A konkurensek között azonban könnyedén lehet előnyös pozícióban, mivel a nyolcmagos processzor nem csak keveset fogyaszt, hanem felveszi a kesztyűt egyes Qualcomm megoldásokkal, így valójában mindenre használható a telefon. Az NFC úgyszintén a napos oldalt erősíti, a dizájn sem rossz, plusz a megjelenítő képminőségére sem lehet panasz, bár a sima T200S még egy fokkal megfejeli ezt. Konkurensek között akad azért kihívó, az Alcatel OT Hero például jobb képernyővel, de jóval gyengébb hardverrel rendelkezik, az ASUS Fonepad Note FHD 6 pedig jó teljesítménnyel, de borsosabb árral hívja fel magára a figyelmet. A THL T200C ugyanis nagyjából 73 ezer forintba kerül (ebben a vám és az ÁFa is benne foglaltatik), ám a szervizháttér és a garancia kérdéses, így nem mindenki mer majd beleugrani egy ilyen termék vásárlásába. A leírt előnyök viszont mindenképpen tetszetőssé tették tesztalanyunkat, így ezt a plecsnit megérdemli most.
THL T200C |
Legendd
A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Általános | ||
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 160 x 83 x 9 milliméter | |
Tömeg | 208 gramm | |
Színvariációk | fekete, fehér | |
SIM-foglalat | microSIM + normál SIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 6 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 720 x 1280 pixel (245 ppi) | |
Kijelző típusa | OGS IPS LCD kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | MediaTek MT6592 | |
Processzor típusa | 1,7 GHz-es nyolcmagos Cortex-A7 | |
Processzor csíkszélessége | 28 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv7 | |
Grafikus chip | Mali-450MP4 | |
RAM mérete | 2 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | 8/16 GB | |
Memória bővíthetősége | microSD | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 UMTS 850/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps | |
LTE | nincs | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 4.0 (A2DP) | |
WiFi | 802.11b/g/n, WiFi hotspot | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
GLONASS | nincs | |
NFC | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | telepíthető | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 4.2.2 (Jelly Bean) | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Google+, Hangouts, Google Maps, Fájlkezelő, FM-rádió, Zseblámpa, ToDo emlékeztető | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 13 megapixel, autófókusz, led segédfény | |
Másodlagos kamera | 5 megapixel | |
Videófelvétel | 1080 @ 30 fps | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van (RDS) | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 2500 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | ? óra | |
Beszélgetési idő | ? óra | |
Zenelejátszási idő | ? óra | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor |