Hirdetés
Bevezető
A HTC idén a barcelonai Mobile World Congress kiállítás előtt egy nappal, egy nagyszabású sajtóesemény keretein belül leplezte le a legújabb szériát. A One sorozat jelenleg három készüléket vonultat fel, a csúcsmodell One X mellett az ultravékony One S és a Legendre hajazó formatervű One V is bemutatásra került. Az új széria azonban új Sense felületért is kiált, melynek újdonságaiba szintén betekintést engedett Peter Chou, az est házigazdája és nem mellesleg a tajvani cég ügyvezető igazgatója. Nemrég pedig megérkezett szerkesztőségünkbe a One X, így végre testközelből is megnézhettük, hogyan képzeli el a HTC az Ice Cream Sandwich és a Sense házasságát.
A sokak által etalonnak tartott androidos felhasználói felület ismét mélyen belenyúlt az alap kezelőfelületbe, ám a cég hivatalos nyilatkozata alapján a kezelése jóval egyszerűbb lett, mint az elődje. Tény, hogy a tavalyi modelleken található Sense 3.5 néhol túlzsúfoltnak és hivalkodónak hat, ám a HTC grafikusai remek munkát végeztek, a 4.0-s verzió letisztultabb és visszafogottabb hatást kelt. Eltűnt például a végtelenítve pörgő főképernyő, de szembetűnő változás látható a listák új megjelenítése és a panelek váltásakor látható animáció esetén is. Utóbbi egy téglatest oldalaira rajzolja a felületeket, lapozáskor pedig az egész elfordul az Y tengely körül. Ide sajnos egy kisebb hiba is becsúszott: első lapozáskor egy szürke háttér fogadja a felhasználót, ami a teóriánk szerint annak köszönhető, hogy a még nem betöltött felületek képernyőképeit értelemszerűen nem lehet elkérni a rendszertől. Ez azonban ritkán fordul elő, úgyhogy összességében inkább szőrszálhasogatás a részünkről.
A HTC azért néhol szembe ment Ice Cream Sandwich irányelveivel, a képernyő alját fixen elfoglaló, a virtuális vezérlőbillentyűknek otthont adó sávot száműzték a rendszerből. Ezek szerepét három kapacitív érintőgomb vetet át, a vissza, főképernyő és alkalmazásváltó billentyűk szerepe azonban nem változott. A multitasking felületet azért a saját ízére alakította a gyártó, ennek érdekében egy látványos panelt láthatunk a gomb megnyomása után, amely a gyári megoldással ellentétben egyszerre csak egy programot jelenít meg. Ide kapcsolódik a lassan feledésbe merülő beállítások gomb esete is. Android 4.0 alatt az ezt jelképező virtuális billentyű a jobb alsó sarokba, a multitasking mellé került (mint az ezen a képernyőfotón is látszik), ám ez a HTC fizikai gombsora mellett értelemszerűen kivitelezhetetlen. Ehelyett ekkor az alsó sávot kvázi levágja a rendszert, melynek közepén egyetlen virtuális gomb trónol; bár a dolog szükségszerű, úgy érezzük, nem az igazi a megoldás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!