Samsung Galaxy S4 Mini - drágám, az S4-ek összementek!

Bevezető

Amikor jött a hír, hogy lesz S4 Mini, arra bizony mi nemigen kaptuk fel a fejünket. Az SIII Mini ugyanis egy középkategóriás tucatsamsung lett, formára még csak-csak hasonlított, de ez minden koreai termékről elmondható, egyébként sokkal gyengébb eresztés volt és alig emelt át valamit a csúcsmodell képességeiből. És nem is volt túl jó áron, pedig annak idején mindenki azt hitte, hogy végre jön valami, ami nem egy tepsi, mégis erős. No, erre mostanáig kellett várni a Samsungnál.

Samsung Galaxy S4 Mini
[+]

Az S4 Mini ugyanis tényleg olyan, mintha egy csúcsgép kicsinyített másolata lenne a kezünkben. Formás, valahogy ekkora méretben jobban érvényesül a Samsung iskolája, és csak ott vágták meg a funkciólistát, ahol nagyon muszáj volt. Egy kicsi, morcos, erős készülék keletkezett, amit szerencsére az XXL GSM el is küldött nekünk, úgyhogy volt időnk kiismerni és - szentségtörés! - kicsit meg is szeretni, pedig általában a Samsung modellekkel - én legalábbis - nehezen alakítok ki érzelmi kötődést. Nem elég egyediek, furfangosak, vagy izgalmasak ahhoz számomra - s ezt nyilván elsősorban az mondatja velem, hogy annyi hasonló Samsung telefon volt az utóbbi időben a kezemben, hogy már nem jövök lázba egy feltételezett Galaxy S Advance Plus Win DuoS izétől, mert pontosan el tudom képzelni, hogy miképpen néz ki, mit tud és hogyan működik.

Samsung Galaxy S4 Mini
[+]

Az S4 Mini azonban más, legalábbis annyiból biztosan más, hogy egy létező lukat foltoz be az okostelefonok mezőnyében. Nem orbitálisan nagy tányér ez, hanem egy kézbeillő, formás jószág, mégis egy csomó olyan dolgot tud, ami csak a csúcsgépekre jellemző. Kevés ilyen eszköz van mostanában piacon, ezért szerettem mondjuk az Xperia S-t, vagy az első PadFone készüléket is, ezért lopta be magát a szívembe az a HTC One S, aminek most elkaszálták a terméktámogatását és ezért tudtam értékelni a papírvékony Huawei P6-ot is. Nem mindenki akar fél asztallapokkal közlekedni, kétkezes manővereket végrehajtani és roppant terebélyes zsebű nadrágokat venni azért, hogy csúcshardvert birtokolhasson (vagy legalábbis ahhoz közelit), hiszem, hogy sokan vagyunk, akiknek elég a 4,3 inch, mert ha nagyobb képernyőre van szükségünk, akkor van nálunk (vagy a közelben) másik eszköz, amit direkt erre terveztek.

Doboz, külső

Nagyon pici a doboz, olyan mintázatot kapott, mintha fából lenne, de persze erről szó sincs. Fehér töltőfej, adatkábel és hallójáratos füles tartozik a telefonhoz, ez utóbbi hangerőszabályozót is kapott és természetesen van plusz két pár gumiharang is mellékelve. Egész korrekt darab, átlagos felhasználáshoz bőven elég.

Samsung Galaxy S4 Mini
[+]

A Galaxy S4 Mini tényleg apró, legalábbis a tepsikhez képest. Ezért aztán a kijelző is csupán 4,3 inches, ami sokak szerint a tökéletes méret, egy kézzel átérhető, könnyen használható a készülék, nekem csak az volt furcsa, hogy annyira ragaszkodott a Samsung a nagy S4 formavilágához, hogy a kijelzőt lezáró és feloldó billentyűt is meghagyták a jobb oldalon, holott felülre is simán tehették volna, nem lenne kunszt ott is könnyen elérni. Az AMOLED kijelző qHD felbontású, ilyen még sosem volt a Samsung modellekben, és kicsit haragszom is érte, mert ha ez az S4 kisebb testvére, akkor illet volna egy HD panelt belenyomni, mások is képesek ilyesmire (Sony Xperia S, BB Z10). Talán ez az egyetlen olyan pontja a készüléknek, amivel nem voltam elégedett. No, nem mintha pixeles lenne, a betekintési szög és a fényerő is kiváló, a védelmet Gorilla Glass 3 biztosítja.

Samsung Galaxy S4 Mini
[+]

Az a helyzet, hogy az S4 formai megoldásai kisebb méretben sokkal jobban ütnek. Az alumínium keret hangsúlyosabb, szebbé, elegánsabbá teszi a készüléket. A lekerekített sarkok jellegzetesek, a kijelző alatt a középső gomb fizikailag is megvan, a két szélső érintésérzékeny. Szerencsére a világítással nem spóroltak, jól látható a fehér színű fény. A készülék tetején ott vannak a szokásos szenzorok, előlapi kamera, illetve a közelségérzékelő is helyett kapott, ez a Samsung is figyeli a szemünk mozgását, de a csúcsmodellben debütált hókuszpókuszokat nem kapjuk meg, azaz nem lehet a tekintetünkkel mondjuk egy weboldalon görgetni. Viszont nem kapcsol ki addig a kijelző, amíg az S4 Mini úgy hiszi, hogy mi nézzük azt. Nincs viszont értesítési led.

Samsung Galaxy S4 Mini
[+]

A hangerőt szabályozó gombok a telefon bal felére kerültek, felül van a jack dugasz, alul pedig a microUSB bemenete. A hátlappöttyözött mintázata valamennyire egyedi, alul a hangszórónak, felül a kamerának és a villanónak jutott hely. Viszonylag könnyen lehántható a burkolat, ezt követően férünk hozzá a microSIM-hez, a telephez és a microSD nyílásához. Elvileg lesz majd kétkártyás változat is a készülékből, a nagy kérdés nyilávn csak az, hogy meg tudják-e oldani a dual active módot. Az összeszerelési minőség frankó, nagyon kis zömök, masszív telefon benyomását kelti az S4 Mini, szerintem sokkal meggyőzőbb, mint a nagyobb testvér, egyszerűen azért, mert jobban ül az ember kezében, jobb fogni és kompaktabb.

Hardver, UI

Hardverben kicsit azért gyengébb az S4 Mini, mint a cég csúcsmodellje, de nincs miért szégyenkeznie a készüléknek, ugyanis egy kétmagos, magonként 1,7 GHz-re húzott Snapdragon 400 ketyeg benne, ami bizony elég izmos, simán leüt egy-két négymagos chipsetet a teljesítményével, pláne, hogy a grafikus gyorsító egy Adreno 305, a RAM mérete pedig a kicsit szokatlan másfél gigabájt. Ez a konfiguráció vidáman elég a qHD felbontás mellett konkrétan bármire, a rendszer gyors, akadások nincsenek, minden teljesen folyamatos, teljesítménybeli problémáink biztosan nem lesznek.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Samsung Galaxy S4 Mini Huawei Ascend P6 Sony Xperia SP HTC Desire 600
Quadrant Standard 7090 pont 4909 pont 7752 pont 5124 pont
Linpack for Android (single) 187,547 MF. / 0,45 s 46,600 MF. / 1,80 s 191,400 MF. / 0,44 s 51,877 MF. / 1,62 s
Linpack for Android (multi) 365,871 MF. / 0,46 s 158,521 MF. / 1,06 s 353,599 MF. / 0,48s 107,637 MF. / 1,57 s
Smartbench 2012 Prod. 4813 pont 4278 pont 4767 pont 4169 pont
Smartbench 2012 Games 4053 pont 2993 pont 2912 pont 1791 pont
AnTuTu 3.x Benchmark 14436 pont 14235 pont 16406 pont 10656 pont
Geekbench 2 1897 pont 1544 pont 2059 pont 961 pont

A felület ezúttal is a Samsung által fejlesztett TouchWiz, ami az Android 4.2.2-es verziójára ül rá. Itt sem lehet okunk panaszra, nyilván grafikai stílus egy dolog, de a funkcionalitás tekintetében a Samsung hozza a rá jellemző összetettséget, szuperül lehet paraméterezni az interfészt, a 4.2.2-es Android vívmányait is megkapjuk (több oldalas feloldóképernyő, két ujjal lehúzható tálca, stb.), miközben rengeteg hozzáadott program és finomhangolási lehetőség van a rendszerben.

Samsung Galaxy S4 Mini Samsung Galaxy S4 Mini

Rengeteg widget közül válogathatunk, sok gesztusvezérelt okosság is van (például ha felemeljük a lezárt telefont, akkor megrezzen, ha van elmulasztott esemény, fejünkhöz emelve automaitikus fogadhatjuk a hívásokat, tenyerünket a kijelzőre rakva némíthatunk, ilyesmik), időzíthetjük, hogy mikor ne fogadjon hívásokat, üzeneteket a telefon, változtathatunk a betűtípuson és a méreten is, szerkeszthetőek a felülről lehúzható tálca ikonjai, úgyhogy nem lehet panasz a felület összetettségére. Több órát el lehet szöszmötölni a beállítások között, amiket okosan négy fülre osztott fel a Samsung, hogy ne keveredjünk olyan könnyen el.

Samsung Galaxy S4 Mini Samsung Galaxy S4 Mini

Az extra programok között vannak egyszerűbbek, mint a diktafon, a fájlkezelő, a DropBox, vagy az előre telepített TripAdvisor, és vannak összetettebb alkalmazások is. A ChatON-t már nem kell bemutatni, a Samsung platformfüggetlen üzenetváltó szoftvere régi ismerős, az S Jegyzet egy jópofa és sokoldalú virtuális füzetke, amibe írhatunk és rajzolhatunk is, az elkészült firkálmányok PDF-be és JPG-be menthetőek. Az S Fordító egy tolmácsszoftver, kár, hogy magyarul sajnos nem tud. A Samsung Apss extra szoftverek letöltését kínálja, a Samsung Hub pedig videók, könyvek és játékok érhetőek el. Mondjuk egyik-másik könyv elég borsos áron van (és bőven akad magyar kiadvány is), de lehet, hogy lesz, aki nem sajnálja a pénzt ilyesmire.

Samsung Galaxy S4 Mini Samsung Galaxy S4 Mini

Multimédia

A hátlapra egy 8 megapixeles kamera került, autofókusszal és vakuval egyetemben. A kereső felületének jobb oldalán tudunk üzemmódot állítani, itt nyolc előre elkészített séma várja a felhasználót, köztük van éjszakai mód, sorozatfelvétel és panoráma is. Az automatikus módot választva lehetőségünk nyílik a további babrálnivalókhoz hozzáférni, állítható az ISO, a felbontás, a fehéregyensúly, kérhetünk rácsot, geotagginget, van időzítő, történet az exponálás hangvezérléssel, tehát minden itt van, ami szem-szájnak ingere. A nagy S4-ben megismert fázisonkénti sorozatkép, vagy a háttérben kolbászoló nyugdíjasok eltakarításának lehetősége azonban kimaradt, no nem mintha ezeket olyan sokan használták volna.

Samsung Galaxy S4 Mini
[+]

Az elkészült fotók (lent) nem olyan jók, mint vártam. Egy mondatban: az a baj, hogy sok a zaj. Még jó fényviszonyok esetén is zajosodnak a felvételek, ráadásul nagyon vékonyka a dinamikatartomány, gyakran beégnek a világosabb részek, s mintha az automatika egy picit túl sok fényt engedne be (talán pont a zaj elkerülése miatt), sok fotó túl világos lesz, ettől kissé fakó az eredmény. Az éjszakai mód tragikus, esti sörözésekre csak azért érdemes elvinni a telefont, mert makróban egészen erős és le lehet fotózni a nachost vakuval. Videót is vettünk a készülékkel, az is lehetne jobb, itt egy tesztfelvétel.

A galériában láthatóak a közösségi oldalakon tárolt képeink is, van minimális lehetőségünk szerkeszteni is az alkotásokat (vágás, forgatás, effektek), persze megoszthatjuk a fotókat az összes létező módon, illetve kapunk egy Sztorialbum nevű alkalmazást, amivel fotóalbumokat lehet készíteni a megadott képekből néhány séma kiválasztásával, majd elvileg ezt meg is lehet online rendelni, vagy csak nézegetjük az eredményt a telefonon.

Samsung Galaxy S4 Mini Samsung Galaxy S4 Mini

A videók visszanézése sem okoz gondot, a Full HD tartalmakat is röccenés nélkül játssza le a készülék, ráadásul itt is megvan az a lehetőségünk, hogy ablakba tegyük a mozit és azt oda helyezzük el a menü felületén, ahova csak akarjuk. Nyilván egyetlen mozdulattal átlőhető az egész egy DLNA képességekkel bíró eszközre (mondjuk tévére), ilyen szempontból az S4 Mini simán hozza a nagytesó tudását és funkcionalitását.

Samsung Galaxy S4 Mini Samsung Galaxy S4 Mini

Zeneileg jobb a helyzet, egyrészt kimondottan kulturált és elegáns a lejátszó felülete, jól is használható, rengeteg beállítási lehetőség bújik meg a menüpontok mögött. A legfontosabb, hogy van equalizer, előre beállított hangzásképekkel, ezek közül a kedvencem a "csöves erősítő hatás", amiről nekem az jutott eszembe, hogy két hajléktalan a Moszkva téren fekvenyomást gyakorol. Lenne közönség, az biztos. Fülessel kimondottan jól szól a ketyere, anélkül kicsit gyengébb a produkció a telefonos mezőnyben, de nem veszélyesen tragikus. Jó pont jár az FM-rádióért (figyelem, ez például nincs a nagy Galaxy S4-ben), ami headset csatlakoztatását követően kelthető életre.

Adatátvitel, akkumulátor

Nagyon jó pont, hogy nem maradt ki az LTE támogatás, de ha nincs 4G, akkor is ott van a HSPA lehetősége 42 Mbit/s elméleti maximum letöltési tempóval. A gyári böngésző tökéletesen teszi a dolgát, gyors, nem jön zavarba összetettebb weboldalak megjelenítése során sem. Természetesen van WLAN és kimondottan jó az érzékenysége, azt a hálózatot is láttam vele, amit általában telefonokkal nem szoktam. A Bluetooth verziószáma 4.0-s, a DLNA megléte nem is kérdés, és ami szintén örömteli, hogy a telefon tetején van infraport, tehát tévét, médialejátszót is tudunk vele irányítani. A mi modellünkben NFC is volt, ez az i9515-ös verzió privilégiuma, a GPS GLONASS támogatással is rendelkezik, villámsebesen talál pozíciót.

Samsung Galaxy S4 Mini Samsung Galaxy S4 Mini

A hátlap alá költöztetett akkumulátor a hivatalos adatok alapján 1900 mAh teljesítményű, ami nem hangzik rosszul, de a Snapdragon 400 és a sok szenzor eléggé jóízűen harapdálja az energiát. Én nem vagyok annak a híve, hogy mindent állandóan ki és bekapcsoljak, megy a Bluetooth, a WLAN, szinkronizálódnak 10 percenként a leveleim, a tekintetfigyelést is bekapcsolva hagytam és ez azzal jár, hogy a nap végére a telefon meg tudja magát adni. Párat fotóz az ember, bonyolít két-három rövid hívást, felugrik valamit megnézni a netre és elolvas 3-4 emailt, ez nekem 3 óra alatt 20%-os csökkenést hozott, egy hosszabb és ennél komolyabb használattal járó munkanap végén biztos enni kér majd a telefon.

Samsung Galaxy S4 Mini
[+]

Értékelés: Samsung Galaxy S4 Mini
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 10 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. Alapvetően meg voltam elégedve az S4 Mini produkciójával. Jól összerakott, átgondolt, okosan kiegyensúlyozott szolgáltatáskínálattal rendelkező, gyors, megbízható és sokoldalú partnere lehet bárkinek a készülék, aki nem kedveli az 5 inches ebédlőasztalokat. Kompakt kis masina, nekem három dologgal van problémám, ha bele akarok kötni: a kijelző felbontásában kicsit többet vártam, a kamera képességein lehetne csiszolni és az üzemidővel sem teljesen vagyok kibékülve, persze ez utóbbihoz hozzá kell tenni, hogy kis odafigyeléssel minimum másfélszeresére nőhet a készenléti idő. Ezekhez mérten a jelenlegi, 110 ezer forintnál kicsit magasabb árfekvés talán egy hangyányit túlzó, de éppen nem annyira, hogy ne lehessen számításba venni lehetőségként az S4 Minit. A nagy ellenfél a Sony Xperia SP, ami most már jóval olcsóbb (de kicsit nagyobb is), valamint a várhatóan kicsit magasabban nyitó Huawei P6, ami viszont számomra egy klasszissal izgalmasabb valami. A tavaly megjelent négymagos gépek ára most már abszolút versenyképes az S4 Minivel, de a 4,3 inches kijelző és az ezzel járó tényleg kompakt méret megkülönbözteti ezt a kis erőgépet a többiektől, ez most talán az egyik legkompaktabb, mégis teljesítményben kimondottan izmos okostelefon, s ez sokak számára döntő lehet. Várjuk a kétkártyás verziót is, mert ha az is jól sikerül, akkor szintén hiánypótló lehet. A jelenlegi ára mellett egy erős Tetszett plecsnit tudok rásütni, aki nem a cikk írásakor olvassa ezt az anyagot és addigra már érezhetően olcsóbb lett a motyó, az vegye nyugodtan úgy, hogy a termék ajánlott.

Samsung Galaxy S4 Mini

Bog

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Samsung Galaxy S4 Mini
Samsung Galaxy S4 Mini Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 124.6 x 61,3 x 8,94 milliméter
Tömeg 107 gramm
Színvariációk fekete, fehér
SIM-foglalat microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,3 hüvelyk
Kijelző felbontása 540 x 960 pixel (256 ppi)
Kijelző típusa Super AMOLED kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 400 MSM8930 Chipset
Processzor típusa 1,7 GHz-es kétmagos Krait 200
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Adreno 305
RAM mérete 1,5 GB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 8 GB Belső tárhely (5 GB)
Memória bővíthetősége 64 GB SDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 850/900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42,2 Mbps / 5,76 Mbps / 100 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP, EDR, LE)
WiFi 802.11 a/b/g/n, WiFi hotspot, WiFi Direct, DLNA
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC van (kizárólag az i9195-ös modellben)
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.2.2 (Jelly Bean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google+, GTalk, Google Maps, ChatOn, Dropbox, Magyar Mesevilág, S jegyzet, S tervező, S Voice, Saját Fájlok, Samsung Apps, Samsung Hub, WatchOn
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, autófókusz
Másodlagos kamera 1,9 MP
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 1900 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 300 óra
Beszélgetési idő 12 óra
Zenelejátszási idő ? óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés